Kezdőlap A lelkiatya válaszol Hogyan érveljek a hitem mellett?

Hogyan érveljek a hitem mellett?

Kedves Lelkiatya! Azzal a kérdéssel és dilemmával fordulok Önhöz, hogy egyszerűen nem tudok – vagy csak nehezen – érvelni hitem és értékrendem mellett. Művészeti területen dolgozom, így a liberalizmus sokkal inkább teret nyer gyakran ezen a területen. Azon túl, hogy engem így neveltek, és átérzem, hiszem és tudom a Jóisten tanítását, gondviselését, sajnos gyakran gondban vagyok azzal, hogy hogyan védjem meg az egyházat, papságot, keresztény életet élő embereket… A kettős mérce is rosszul tud esni, hogy “hát keresztény és mégis hogy viselkedik?” És a hasonló mondások. Hogyan érdemes ilyenkor egy-egy dialógusban reflektálni? Szeretnék magabiztosabban kiállni hitemért, mert fontosnak tartom, hogy egy jóindulatú párbeszéd során a másik ember hallja és érezze, hogy ez egy fontos dolog számomra és még sok más embernek is.

Kedves Levélíró!

Nagyon örülök, hogy fontos Önnek a hite, az evangélium, és szeretne szólni is az érdekében. Maga Jézus mondta: „Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom majd Mennyei Atyám előtt…”

Tanácsolom, hogy készüljön fel a gyakran előforduló kérdésekre, problémákra. Jó segédeszköz ehhez pl. Székely János ’A hit kapuja’ c. könyve.

Ha éppen nincsenek konkrét érvei, akkor is tehet tanúságot a személyes hitéről, arról, hogy Önnek mit jelent a hite. Ennek is nagy súlya tud lenni.

Nagyon örültem a kérdésének, és kívánok sok bátorságot, nyitottságot, bölcsességet a nehéz helyzetekben!