Kezdőlap Egyéb Jézus az Atya nevével imádkozik

Jézus az Atya nevével imádkozik

Jálics Ferenc

Jálics Ferenc atya gyakran hangsúlyozta, hogy Jézus valószínűleg szintén a névvel, az Atya nevével imádkozott.

Néhány példa:

„Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, …” (Mt 11,25–30)

„Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.” (Mt 26,39)

„Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”

(Lk 23,46)

És a Miatyánk is így kezdődik: „Mikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved, …” (Lk 11,2)

Jézus nem manipulálni, nem megváltoztatni akarja az Atyát. Ő azért jött, hogy teljesítse a Mennyei Atya akaratát. „Én és az Atya egy vagyunk. Aki lát engem, látja az Atyát is. És senki sem jut el az Atyához, csak énáltalam.”

A név és a szív imája hidat ver az Ószövetség és az Újszövetség között.

Richard Rohr írja: „Amikor a nyilvános, szóbeli és közösségi imaformákat hangsúlyozzuk, a csoportszertartásokkal együtt, és közben nem adunk az embereknek lehetőséget arra, hogy saját elevenségüket (»a bennük lakozó Lelket«) önmagukban megtapasztalják, akkor ezzel a társadalmi szerződés szintjén rekesztjük meg a vallást. Ezt nevezzük kulturális kereszténységnek vagy polgári vallásnak.”

Nem véletlen, hogy Jézus gyakran idézi a prófétákat, amikor bírálja a papságot, az áldozatbemutatást és a szentélyt:

„Ne bízzatok az ilyen hazug beszédben: »Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma.« (…) De lám ti hazug beszédekben bíztok, amelyek mit sem használnak nektek. (…) eljöttök és elém álltok ebben a templomban, amely az én nevemet viseli, s ezt mondjátok. Biztonságban vagyunk, olyan biztonságban, hogy továbbra is elkövethetjük ezeket a gonoszságokat. Hát rablók barlangjának tartjátok ezt a házat, amely az én nevemet viseli? Vagy azt hiszitek, hogy tán vak vagyok? – mondja az Úr.” (Jer 7,1–11)

„Elhagyták az Urat, s megvetették Izrael Szentjét, hátat fordítottak neki. (…) minek nekem megannyi véres áldozatotok – mondja az Úr. Jóllaktam már a kosokból készült égőáldozataitokkal, és a hizlalt borjak hájával. A bikák és bakok vérében nem lelem kedvemet. (…) Ne hozzatok nekem többé értéktelen ételáldozatot, mert a füstjük utálattal tölt el. (…) El gonosz tetteitekkel színem elől, ne tegyetek többé rosszat! Tanuljátok meg a jót tenni: keressétek az igazságot, segítsétek az elnyomottakat, szolgáltassatok igazságot az árvának, s védelmezzétek az özvegyet.” (Iz 1,11–17)

„Megvetem, gyűlölöm ünnepeiteket, ünnepségeitek nem tetszenek nekem. Ha égő áldozatokat mutattok be és ételáldozatokat, nem szívlelhetem; (…) Vigyétek előlem harsány éneketek, hárfáitok hangját hallani sem bírom! Mint a víz, áradjon inkább az igazság, mint a sebes patak az igazságosság.” (Ám 5,21–24)

„Mert nem az áldozat kell nekem, hanem a szeretet, nem az égőáldozat, hanem az Isten ismerete.” (Óz 6,6)

Látnunk kell, hogy a közösségi és nyilvános imák egyben tartják a csoportokat és a vallásokat, de nem szükségképpen alakítják át alapvetően az embert. A nyilvánosság előtt elmondott imát az Istenhez, a csoporthoz, vagy saját énképünkhöz intézzük. Pusztán a közösségben végzett imának az a veszélye, hogy növeli az ember társadalmi megbecsülését és javítja saját énképét, de megeshet, hogy az Isten előtti felfuvalkodottságán semmit sem változtat. Jó példa erre a farizeus és a vámosról szóló példabeszéd, ahol Jézus leleplezi a farizeus gőgösségét. Ezért mondja az imájuk hallatán: „Ez megigazulva ment haza (a vámos), az nem. Mindazt, aki fölmagasztalja magát, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt fölmagasztalják.” (Lk 18,9–14)

Richard Rohr említi: „A nyugati kultúra kifelé forduló kultúrává vált, melynek szállóigéje: »meg tudom csinálni«. Az ima túl könnyen Isten megváltoztatására irányuló kísérletté és önmagunk megszépítésévé vált ahelyett, aminek lennie kellene: olyan belső gyakorlatnak, amelynek célja, hogy megváltoztassa az imádkozót. Ez mindig meg is történik, ha csendben állunk a titokzatos és végtelenül biztonságos Jelenlét előtt, és engedjük, hogy az isteni tekintet betöltse és meggyógyítsa tudattalanunkat – ahonnan indítékaink és reakcióink kilencvenöt százaléka ered.”

Ferenc atya gyakran utalt rá, hogy „a név olyan, mint egy szentség”. Egy hathatós jel, mely létrehozza bennünk, amit jelez! A név által, ha hittel valljuk, hogy Jézus Krisztus az Úr, maga Jézus születik meg bennünk.

Hofher József jezsuita szerzetes

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút

TOVÁBBI CIKKEKINNEN-ONNAN