Jézus után kiáltott

30. évközi vasárnap
Mk 10, 46–52.

„Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy
a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiál-
tozni: Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!”

Talán szeretnénk többet tudni a jerikói koldusról, Bartimeusról. Az Evangélium azonban nincs tekintettel kíváncsiságunkra. Nem beszél a koldus elő- és utóéletéről. Csak a legfontosabbat közli, nevezetesen azt, hogy Jézus után kiáltott. A történet azért is időszerű, mert mind a látással, mind pedig a gyógyulással korunk emberének is problémái vannak. Ma is sokan ülnek az utak szélén, és nem látva az élet célját, értelmét, tétova lélekkel vesztegelnek a jelen utcájában. És ami a legszomorúbb: nem kiáltanak Jézus után.

Bartimeus a sok éhező ember, aki kenyér és Isten után kiált, Bartimeus az elnyomottak seregei, akik szabadság után vágyakoznak. Bartimeus a kórházak, a betegágyak szenvedői, akik gyógyulásukban reménykednek. Bartimeus minden ember, aki a jóság, a szeretet melegéről álmodozik. Bartimeus a munkanélküliek, akik egy igazságos, együtt érző társadalomban szeretnének élni, Bartimeus az alkoholisták, a kábítószer-élvezők egyre növekvő serege, akik a kábulatban keresnek céltalan életük ellen menedéket. Bartimeus a sok-sok felnőtt és gyermek, akik nem tudják, hogy egyedül Jézus segíthetne rajtuk.
Nem szükséges különösebb éleslátással rendelkeznünk annak felismeréséhez, hogy a mai világ legfőbb problémája nem gazdasági, hanem erkölcsi természetű. Magas szintre emelkedett tudományunk, a különféle művészetek is gazdagon virágoznak. Bartimeus mellett mégis ott ül a félelem, mert nem lát tisztán, és főleg nem látja meg azt a Jézust, aki segíthetne rajta. Valaki azzal indokolja a problémák megoldásának nehézségét, hogy „a villámgyorsan változó világban lehetetlennek tűnik szilárd mércéket találni. Amíg az emberi fejlődés lassúbb ütemű volt, ez könnyebben ment, és az emberek legalább annyit tudtak, mi a jó és mi a rossz. A tudás hatalom, az ember általa uralkodik az őt körülvevő világ felett, de nem önmaga és saját magatartása felett. Ez az állapot igen veszélyes (Konrad Lorenz).

Vajon miképpen emelkedhetünk ki ebből a veszélyes állapotból: A keresztény hívő nem jön zavarba, amikor erre a kérdésre kell válaszolnia. Mi Bartimeus példáját követjük, és zavaros világunkban Jézus után kiáltunk. Tőle kérjük és várjuk a segítséget: Add Uram, hogy lássak! Jézus ma is megáll hívő kérésünkre, és megmondja, mit kell kezdenünk földi életünkkel. Egy szellemes megjegyzés szerint, ha valaki télvíz idején látni akar egy virágzó cseresznyefát, csak be kell hunynia a szemét, és át kell adnia magát a képzeletnek, az álmodozásnak. Ezzel szemeben a keresztény embernek, ha látni akarja élete értelmét, ki kell nyitnia a szemét, és Jézus felé kell fordulnia. Csak Ő ajándékozhat meg azzal a látással és látomással, ami tétovázó lépteinket a helyes útra irányítja.

Jól tudjátok, hogy egyházanyánk minden gyermekét arra kötelezi, hogy legalább vasárnap részt vegyen a szentmise áldozatán. Ez a parancs Jézus nagycsütörtöki óhajában gyökerezik. Vajon miért veszi Egyházunk ilyen szigorúan anyai intelmét? Mert nem akarja, hogy az útszélen üldögélő vak koldusok legyünk, hanem olyan emberek, akik Jézus után kiáltanak, nála keresik gyógyulásukat. A szentmise keresztény életünk foglalata, a Krisztussal történő találkozás és saját életünk drámája. Ennek a találkozásnak legfontosabb feltétele, hogy élő hittel közeledjünk hitünk szent titkához. Az is nyilvánvaló, hogy minden bűn olyan hályoghoz hasonlít, ami megnehezíti, vagy megakadályozza látásunkat. Nemhiába hangoztatta Jézus a szív tisztaságának szükségességét. Nem véletlen tehát, hogy a szentmisét bűnbánattal kezdjük. A keresztény hívőnek tudnia kell, hogy emberségünknek csak javított kiadása méltó az örök életre. Ezért lelki értelemben is állandó tisztálkodásra szorulunk. Az Ige liturgájában a jézusi tanítással szembesülünk, és közli velünk az Isten velünk kapcsolatos elképzeléseit, elvárásait. Miközben a pap felajánlja a kenyér és bor adományát, nekünk is a szeretet aranytálcájára, a hit kelyhébe kell helyeznünk életünket, és fel kell ajánlanunk Istennek. Jézus nemcsak halála pillanatában, hanem egész életében az Atya kezébe ajánlotta magát. Ebben is példát adott, és megtanított, mikor van életünk jó kezekben. Jézusnak néhány másodperc elég, hogy a kenyeret és a bort testévé, vérévé változtassa. Ez a mi esetünkben nem történik ilyen gyorsan. Mi nem büszkélkedhetünk az élettelen anyag engedelmességével, magunk és mások gyökeres megváltoztatásával. Ezért van szükségünk Jézus segítségére, amelyben a szentáldozás által különleges módon részesülhetünk.

Azt olvassuk az Evangéliumban, hogy miután Bartimeus visszanyerte látását, Jézussal tartott az úton. Nekünk, akik a hit látásával rendelkezünk, szintén az Ő útjára kell lépnünk. Igaz, nem rendelkezünk csodatevő hatalommal, de szeretetünk meggyőző erejével azon kell munkálkodnunk, hogy minél több embertársunk Jézus után kiáltson, és ezáltal részesüljön az igaz élet boldogító látásában.

Részlet „György Attila: Vasárnapi örömhír – B év” című könyvéből (1993-as kiadás).