Maradjunk együtt! – szólt a Házasság hete idei mottója. Nem véletlenül: a legutóbbi statisztikák szerint Magyarországon (is) minden második házasság válással végződik. Mi kell egy házasság élővé és tartóssá tételéhez? Elég-e az akarat, a hit, vagy másra is szükség van ehhez…? Milyen tényezők gátolnak vagy segítenek egymás megértésében? Meg tudunk-e bocsátani annak, aki hűtlen volt hozzánk, és újra tudjuk-e kezdeni? – többek közt ezekre a kérdésekre is kereste a választ a „Bízd Rá Magad” mozgalom közelmúltban tartott rendezvénye.
Kendőzetlen és egyben elgondolkodtató kerekasztal-beszélgetéseknek lehettek részesei a D50 Kulturális Központba látogatók és az EWTN Katolikus TV élő közvetítését követők a Bízd Rá Magad portál szervezésében.
Erdő Péter bíboros, prímás videóüzenetben közzétett köszöntőjét követően Zsuffa Tünde író beszélgetőtársai Blanckenstein György pápai káplán, a szentendrei Keresztelő Szent János-templom plébánosa, a Házas Hétvége mozgalom magyarországi alapítója, Maróty Andrea orvos és családterapeuta, az Érzelem Fókuszú Család- és Párterápiás Alapítvány vezetője, Török Péter családorvos, a Magyar Schönstatt Családmozgalom egyik lelke, Kiss Éva mestertréner, pedagógus, a Gordon Intézet vezetője, valamint Gyurisné Hutter Katalin, a Szeged-Csanádi Egyházmegye munkatársai voltak. (Az öt szervezet mind megtalálható a bizdramagad.hu portálon.)
A résztvevő szervezetek képviselői a Házasság hetéhez kapcsolódva adtak rövid betekintési lehetőséget saját tevékenységükbe. A „Hogyan maradjunk együtt egy életen át?” címet viselő blokk többek közt egy házasság megújításának lehetőségeit, a kreatív családpasztorációs tevékenységet, a Gordon-módszer által is képviselt pozitív és őszinte kommunikációt, a családközösség hatásait mutatta be, emellett a prevenció és a kríziskezelés fontosságát hangsúlyozta.
Az első blokk utolsó részében Zsuffa Tünde a kerekasztal tagjait az alábbi hívószavakkal vonta be a beszélgetésbe: szeretteink elvesztése, hűtlenség, elidegenedés, csalódás, fogyatékkal élők a családban, örökbefogadás, más gyermekének az elfogadása, meddőség.
A beszélgetés a boldogságkeresés témakörével zárult, amelynek konklúziója: a boldogság nem szimplán adatik, fel kell fedezni, jelenvalóvá kell tenni. Tanulható. Ha tudunk kapcsolódni a Jóistenhez, a párunkhoz, a tágabb közösséghez, akkor jó úton járunk.
Részletes beszámoló itt.
Egy házasság küzdelmei – a hit erejével
Léteznek-e tündérmesék? Egy gimnazista fiú és általános iskolába járó lány egymásba szeretnek, 18 éves korukban elhatározzák, hogy összeházasodnak. Sok évtizedes útjuk során megjárják a pokol bugyrait is, ahonnan sikerül a hitet segítségül hívva megszabadulniuk.
Hogyan lehet akár hétszer hetvenszer megbocsátani? Hányszor lehet a bizalmat újjáéleszteni? Milyen kísértések övezhetik egy pár életét? Mit tud tenni egy lelkipásztor ilyen esetben? Az est második felében rendhagyó kommunikációs koreográfia mentén Zsuffa Tünde író dr. Csókay András idegsebésszel, feleségével, Altay Daniellával és Marton Zsolt váci püspökkel, az MKPK Családügyi Bizottságának elnökével beszélgetett a hit házasságban betöltött szerepéről, valós veszélyekről, lelki gyermekségről, zuhanásról és kegyelemről, az életen át ottmaradt tragédiák feldolgozásáról.
Részletes beszámoló itt.