Kezdőlap Egyéb Megtölteni a lámpásainkat

Megtölteni a lámpásainkat

Egy „százforintos” akcióval kezdődött minden öt évvel ezelőtt. Nyomorban élő pakisztáni gyerekek taníttatására hirdetett    gyűjtést a Fokoláre Mozgalom két tagja egyházi körökben is. Nagy Károly atya, a budapesti Rózsafüzér Királynéja-templom plébánosa is válaszolt a kérésre, így hívei körében is gyűjtés indult. Minden évben ebben a templomban adnak hálát azért a nagylelkű támogatásért, ami évről évre lehetőséget biztosít ahhoz, hogy pakisztáni testvéreink tanulhassanak.

Az augusztus 26-i szentmisére sokan összegyűltek azok közül, akik a támogatásban részt vettek. Az oltárt az a kézzel hímzett oltárterítő díszítette, amit még korábban küldtek hálából a pakisztáni támogatott gyermekek anyukái. A Fokoláre lelkiség éppen Magyarországon tartózkodó tagjai Egyiptomból, Szíriából, Venezuelából, Ukrajnából is jelen voltak, akik a gyűjtéshez nem pénzzel járultak hozzá, hanem a támogatott gyerekekért imádkoztak a mise alatt.

A szentmise után a plébánián találkoztunk a pakisztáni szociális központ vezetőjével, Poulinnel, aki közösségi életet élő fokolarina több mint 30 éve. Személyesen jött el Magyarországra, hogy megköszönje a nagylelkű támogatást. Elmondta, hogy az ottani családok nagyon nyomorúságos körülmények között élnek. A szülők reggeltől estig dolgoznak, és nem törődnek a gyerekekkel, akik az utcán töltik napjaikat, és nem járnak iskolába, mert fizetni kell az oktatásért. Őket karolta fel sok évvel ezelőtt egy ferences szerzetes, akitől az ottani fokolarinák „megörökölték” a szociális központot. Az összegyűlt támogatásból lehetőséget teremtenek, hogy minden családból legalább egy gyermek tanulhasson. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy kitörjön a nyomorból, és ezzel családján is segíteni tudjon. Egy gyermeknek egy tanévre 210 euró a tandíja, ami magában foglalja többek között a tanszereket, a napi élelmet.

„A gyerekeket felruházzuk, törődünk velük, kórházba vittük őket, ha kellett. Később láttuk, hogy ez nem elég, a szülőkkel is kell foglalkozni. Megszerveztük, hogy minden hónapban egyszer találkozunk velük. Ennek eredményeként látható változás következett be. A szülők érdeklődnek a gyerekek iránt, akiknek a magatartásán is látni lehetett a változást. Bíznak bennünk, a szülők látják, hogy közel vagyunk a gyerekeikhez. Akik még koruknál fogva nem járnak iskolába, azokkal mi foglalkozunk. Alapképzést tartunk nekik, megtanulnak urdu nyelven írni, olvasni, hittant és angolt oktatunk még. Vannak hindu és muszlim családok gyermekei is központunkban, ők a saját hitüket gyakorolják, de a többség keresztény. Mi az Evangélium értékeit mutatjuk meg nekik. Mindennap megélnek egy mondatot az evangéliumból, és másnap elmondják a tapasztalataikat. A hindu ünnepeket is megünnepeljük. Mi a béke gyermekei vagyunk – vallják –, és ezt tőlünk látják. Beszélgettünk velük a háborúról, és az ő kezdeményezésükre felvonulást tartottunk a békéért a központunktól a templomig, ahol misén vettünk részt” – mesélte megható történeteit a vezető.

Poulin hálás mindenkinek a legkisebb adományért is. Búcsúzáskor Károly atya egy népviseleti sapkát és egy terítőt kapott, melynek hátuljára a köszönet szavait hímezték urdu nyelven.

Az adományozással kapcsolatban információ kérhető: Téglásy Klára: 30/556–4856 és Tóth Judit: 30/898–0907.

Rózsásné Kubányi Andrea

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút