Frivaldszkyné Jung Csilla klinikai szakpszichológus, logoterapeuta és férje, Frivaldszky János jogfilozófus, politológus, egyetemi tanár (PPKE) volt a vendége nemrég a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége veszprémi szervezetének. Előadásukban korunk emberének erkölcsi kríziseiből való kivezető utakat keresve mutattak rá bibliai példákkal, pszichoterápiás megoldásokkal a védekezés, a hit, a lelkiismereti erély fontosságára. A program mottója volt: Mit tegyünk, ha szétesik korunk emberének személyisége, és megtagadja erkölcsi természetét?
A logoterápia, melynek emberképe rokon a kereszténység pszichoterápiás emberképével, azt vizsgálja, hogy miként tudja az ember megőrizni az emberségességét a legkülönbözőbb élet- és krízishelyzetekben, emelte ki a szakpszichológus, aki munkája során naponta találkozik válsághelyzetű kliensekkel. Sajnos, úgy tűnik, fogalmazódott meg a találkozón, hogy manapság a 20-as éveik végén járó fiatalok szeméből mintha eltűnne az a tűz, amely mindig is jellemezte e korosztályt, mintha a mai fiatal egy egészen más valóságban élne. Nem volt még kor, amelyben annyira alapvető erkölcsi dolgokat kérdőjeleznek meg a fiatalabb s olykor sajnos, az idősebb nemzedékek is, mint manapság. Úgy érezhetjük szinte, mintha az édeni bűnbeesésnek a második nagy stációjához érkeztünk volna el. Ma a világ talán legveszélyesebb korát éljük meg, és sajnos, nem számíthatunk a fiatal generációra. Az előző korokban ez nem így volt (lásd forradalmainkat, 1956-ot pl.). Ezért nagyon fontos az idősebb generációk s a keresztény közösségek kiállása ma a következő generációkért, a jövőnkért.
Viktor Frankl, a logoterápia megalkotója szólt arról, hogy honnan nyerhető erő, mi az a szellemi dimenzió, amelyből ellenállóképességünk erősödhet, dacolva a mai uralkodóvá váló iránnyal. A logoterápia, ez a pszichoterápiás irányzat kompatibilis a kereszténységgel, mutattak rá. Frankl egy osztrák zsidó pszichiáter volt, s azt mondta: az ember háromdimenziós (test, lélek, szellem), s e dimenziók nagyon szoros kölcsönhatásban vannak egymással. A lélek dimenziójában benne vannak az érzelmek mellett a gondolatok és a szellemi dimenzió, s ez utóbbi soha nem betegedhet meg bennünk, mindig egészséges marad.
Frivaldszky János hozzáfűzte: nem kell ahhoz hívő személyiségnek lenni, hogy ez a szellemi erőforrás, melynek „érzékszerve” a lelkiismeret, alkalomszerűen működésbe lépjen. Minden bűncselekmény előtt a bűnelkövetőben megszólal a lelkiismeret hangja: Ne tedd! De sokan ellene cselekednek.
A lelkiismeretben tulajdonképpen a Szentlélek szólal meg, mutattak rá. Bibliai példákon (Ananiás és Szafira története – ApCsel 5,1–11, a Gazdag ember és Lázár története Lk 16,19–31) szemléltették ezt. Ugyanakkor az ember alkalmas arra, hogy különböző narratívákat gyártson magának, például megmagyarázza a háborút mint szükségeset, s utat engedjen a bűn javára. Pedig bűneink a Szentlélek elleni bűnök. Jézus is meg fogja kérdezni tőlünk a halálunk után, hogy figyeltünk-e a lelkiismeretünkre, a szellemi dimenziónk „érzékszervére”. És ez nem csupán vallásos dimenzió, mert áthatja mindannyiunk hétköznapjait. Az élet értelme teljesen egyéni és személyre szabott. Mindenkinek van talentuma, s mindenkinek más az élet általi megszólítottsága, és a kihívásokra is mindenki speciálisan válaszol. Isten azt fogja számon kérni tőlünk, hogy azt a tisztet/feladatot, amit kaptunk, hogyan töltöttük be. És itt nincs egyéni különbség, emelték ki, mindannyian ugyanúgy Istennél fogunk találkozni.
Ugyanakkor az értelem is a mi részünk. Az ideológia ma, sajnos, úgy rátapadt az értelmünkre, hogy az érzelmeinket és a gondolkodásunkat is félreviszi. Manapság a nemek közötti határok elmosásában pl. a sátán nagyon jól tud működni. Az emberi mivoltunk természetes megőrzése ezért tulajdonképpen embermentés, szabadságharc, amelynek a jelentősége óriási a gyermekeink, unokáink s a magunk számára is.
Végül szó volt napjaink gyógyíthatatlan tömegbetegségéről, a személyiségzavarról. A szülőktől ma sokan nem kapják meg a kellő odafigyelést, a szeretet melegségének közelségét, a dicséretet, s ez megbetegíti őket. A mai gyermekek sokszor úgy nőnek fel, hogy a személyes szülői figyelem már csak minimális az életükben, a fejlődésükben. S aztán egész életükben próbálják nárcisztikus módon begyűjteni mindenütt azt a személyes rajongást, dicséretet, figyelmet, amit gyerekként nem kaptak meg. Gyakori ez a széthullott családokban, ahol idegen apák nevelik mások gyerekeit, s ahol nem ritka az abúzus sem, mert nincs morális fék, s mindez rengeteg sérülést okozhat. Ezekben a helyzetekben a radikális keresztény magatartásunk segíthet kiállni Krisztus mellett, követve a nagy elődök, szentek példáját – családban, munkahelyen, sajtóban, közéletben. Ez az egyetlen módja a jövőnk erkölcsi megmentésének.