Kezdőlap Hírek Múlt és jelen találkozása a Patronában

Múlt és jelen találkozása a Patronában

 Április 27-én közel hétszáz egykori tanítvány érkezett Budapestre a Patrona Hungariae falai közé.

A Magyarországon százhatvan éves múltra visszatekintő Boldogasszony Iskolanővérek történetében ez volt az első olyan nagytalálkozás, ahol a közösség hajdani és mai tagjai közül – diákok, tanárok, igazgatók, nővérek, jelöltek – ilyen sokan együtt ünnepeltek és emlékeztek. Ahogy Luca nővér fogalmazott, „összeszikrázó pillanat” volt ez, amelyben múlt és jelen találkozott. S ebben az összeszikrázó pillanatban ezernyi jel mutatta: a nővérek a bizalom és a bátorság talaján állva áldozzák életüket azért az egységért, amelyért Jézus Krisztus küldetett és osztják meg – ünnepségük jelmondatához hűen – reményüket a nemzettel.

A regensburgi születésű Karolina Gerhardinger, szerzetesi nevén Mária Terézia által alapított pápai jogú katolikus női szerzetesrend, a Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek tanítórend 1833-ban Bajorországban kezdte meg működését. Első szerzetesiskolájuk Neunburg vorm Waldban nyílt meg, majd a közösség csakhamar világszerte elterjedt. Terézia anya halálakor, 1879. május 9-én a kongregáció 300 házában mintegy 2500 nővér szolgálta-nevelte a szegény gyermekeket. Terézia nővért II. János Pál pápa 1985. november 17-én boldoggá avatta. Az iskolanővérek jelenleg Európa, Ázsia, Észak- és Dél-Amerika, Afrika és Óceánia 35 országában működnek, és kongregációjuk 1993-ban az ENSZ-be is bekerült.

Magyarországon 1858-tól vannak jelen; Csajághy Sándor temesvári püspök kérésére ekkor települt át Münchenből hat nővér, hogy iskolát nyisson. Később további nővérek érkeztek Bajorországból Magyarországra; 1922-ben 31 intézményben 13 000 lányt neveltek. A falusi elemi iskolák mellett városi nagy iskolakomplexumokat is létrehoztak Temesváron kívül Kolozsvárott, Szegeden és Debrecenben. A két világháború megtépázta, a kommunista diktatúra pedig igen nagymértékben korlátozta működésüket – 1950-től csak a debreceni és a budapesti intézményekben folyhatott a nevelőmunka –, 1989 után azonban Szegeden és Makón is újraindulhatott az oktatás. Ma a budapesti anyaház mellett Debrecen, Makó, Szeged, Szováta, Kikinda, Nagybecskerek és Muzslya településeken vannak közösségeik. A rend magyarországi tartománya 2011-ben vette fel a Boldogasszony Iskolanővérek nevet.

Az április 27-i, nosztalgiasétákat, nosztalgiaórákat, kiállításokat, kézműves- és könyvvásárt, ünnepi gálaműsort, dokumentumfilm-bemutatót, nosztalgia-tánciskolát, vacsorát és zenés mulatságot magában foglaló jubileumi találkozón az ünneplők hálát adtak az előttük járó nemzedékekért, a sok száz iskolanővérért, több mint tízezer tanítványért, sok-sok munkatársért, és örültek az élő közösségnek, amelyhez tartozásukat ezen a napon különleges módon is megélhették. Rubovszky Rita, a Patrona főigazgatója ünnepi beszédében így fogalmazott: „Negyedik fogadalmukat az iskolanővérek arra tették, hogy az ifjúság oktatására és nevelésére vonatkozó kötelesség által közreműködnek embertársaik megszentelésében. Ennek az örömét hozzuk ide ma.” Az ünnepségen is meggyőződhettünk arról: az „imádkozik, közösségben él, tanít, alkot” négyes vállalást teljesítő nővérek a hagyományokat megőrizve és az új idők jeleire válaszolva végzik a munkájukat.

Cserey (ma Hoyer) Klára 1965-ben érettségizett a debreceni Svetitsben. Harminc éve Bécsben él, onnan érkezett a budapesti találkozóra. „Rengeteg tudást, összetartozást adott, a kitartás képességét és a családunkból magunkkal vitt, a felnőttélethez szükséges hitet erősítette meg bennünk a Svetits. Mindezt állami intézményben annak idején nem kaphattuk volna meg…” – mondta lapunknak az egykori növendék. A régen látott diáktársakkal együtt ő is úgy távozott ezen a napon a Patronából, hogy valamikor talán még visszatérhet. Judit nővér is erre utalt szavaival: „Szeretnénk, ha a mai ünnepnap egyben kezdet is lehetne, megerősödve az összetartozás örömében megtalálnánk az útját annak, hogy azt a különleges kapcsolódást, amit a közös gyökerek jelentenek, ezután többször, többféle módon megéljük.” Úgy legyen!

Varga Gabriella