Dennis Linn, Sheila Fabricant Linn és Matthev Linn SJ szerzőhármas nagyszerű könyve, mely még 1992-ben jelent meg a MARANATHA kiadónál (Élet sebeinek gyógyítása). Ez indított arra, hogy ezt a képzelt beszélgetést az időskorról elkészítsem. Fogadják szeretettel a szerzők bölcsességét és tudását.
– Milyen érzés megtapasztalni, hogy megöregszünk?
– Az ember 65 év felett már érintve érzi magát a témával kapcsolatban. Amíg fiatalabbak vagyunk, nem tűnik fel, hogy lassan minket is megérint az időskori állapot. Erik Erikson többek között azt mondja, az öregkor a teljesség kora.
– A teljesség és a bölcsesség saját életünk elfogadását is jelenti. Mit jelent a teljesség és a bölcsesség elfogadása?
– 1. Egyéni életünk elfogadását. 2. Azon emberek életének elfogadását, akik fontosakká váltak számunkra életünk folyamán. 3. Továbbá annak a ténynek elfogadását, hogy életünkért magunk vagyunk felelősek, és elfogadjuk az életünket úgy, ahogy az alakult. 4. Úgy tudunk visszatekinteni életünkre, hogy nem hangoztatjuk, hogy „bárcsak másképp lettek volna a dolgok”. 5. Úgy visszatekinteni, hogy életünk látszólagos tragédiái növekedésünk forrásaivá váltak. (Pl. Javaink elvesztése, vagy egyik szeretett hozzánk tartozójától való búcsúzás.) Maga az adomány és az egész szenvedés értelme éppen az adott tragédia vagy élettapasztalat mélyén születik meg.
– A szentírás igazolja mindazt, amit itt Erikson állít?
– Az Emmausz felé tartó tanítványok pontosan ugyanezt az utat járták be a melléjük szegődött Jézussal, a kétségbeeséstől a teljességig és a bölcsességig (Lk 24,13–35). A kétségbeesett tanítványok szeretett barátjuk tragikus haláláról kezdtek beszélni, akiről azt hitték, hogy ő a Messiás. A tanítványok hozzáállása körülbelül ez volt: „Nekünk senki ne beszéljen Isten bölcsességéről, mert értelmetlen életünkben, de még barátunk halálában sem fedeztünk fel semmit belőle.” Ezek után Jézus szelíden és egyszerűen magyarázta meg nekik, kezdve az ószövetségi prófétáknál, hogy barátjuk halála hogyan adott nekik új életet Isten számukra adott bölcs terve alapján. A teljesség fokára eljutva semmi sem – még a halál sem – képes megfosztani minket a bölcsességtől és a többi isteni adománytól.
– Hogyan élhetjük meg a teljességet a veszteségek közepette?
– Nem csak szeretteink halálában leljük meg az isteni kegyelmet, hanem az öregkorhoz érvén a számba vett veszteségeken, a kiszolgáltatottságon és közeledő halálunkon keresztül is. Öregkori traumáink közül a leggyakrabban a házastárs elvesztése, az idősek otthonába kerülés, egy közeli rokon halála, a betegség és a munkától való eltiltás az, ami nehézséget okoz számunkra. Vannak, akik az elfecsérelt idő miatt rágják magukat, vagy a kimerített lehetőségeket gyászolják. Vannak, akik kiszolgáltatottságuk, elveszett kezdeményezőkészségük vagy a meghittség hiánya miatt szenvednek.
Függetlenül attól, hogy milyen veszteségek érnek, az idős kor bátor vállalása és a bölcsesség abból fakad, ha nem csak keseregsz a letűnt dolgokon, hanem megleled a benne lévő ajándékokat is.
Van olyan pozitív emlék is, amelyeket akkor szereztünk, amikor másokat láttunk megöregedni. Egyszerűen azáltal, hogy velük vagyunk vagy visszaemlékszünk arra, hogy hogyan ölelték át az életet utolsó leheletükig, kiiktathatjuk a kétségbeesést, amelyet az öregedéstől való félelem okoz.
– Egyszer kérdezte valaki, ha csak karácsonyig élnék, mit kellene tennem? Mi az, ami alapvető fontosságú az életemben? Mit kell elvégeznem halálom előtt?
– Minél hamarabb megkérdezzük magunktól, hogy: „Mit kell elvégeznem halálom előtt?”, annál több értelme lesz a hátralévő életemnek. Sohasem késő az élet irányának megváltoztatása, ahogy Alfred Nobel, a legnagyobb művészeti és tudományos elismerésnek számító Nobel-díj alapítója tette. Svéd kémikusként Nobel a dinamit és más, fegyvergyártásra alkalmas robbanószerek feltalálásával foglalatoskodott. Amikor testvére meghalt, egy újság tévedésből az ő nekrológját jelentette meg. Így Alfrédnak egyedülálló lehetősége volt még életében elolvasni nekrológját, és látni azt, hogy hogyan fog rá emlékezni az utókor. Megrázta őt, amikor olvasta, hogy olyan jövőt alkotott, amely lehetővé teszi a hadseregek számára a tömegpusztítás új fajtáit. Ekkor határozta el, hogy még mielőtt meghalna, megváltoztatja az életét. Most azért emlékszünk rá, mert nem sokkal ezután megalapította a Nobel-díjat, amellyel évente elismerik azt a kutatást, amely a legtöbb hasznot hozta az emberségnek.
Alfred Nobelhez hasonlóan, a legtöbb embernek szüksége van arra, hogy új életet kezdjen, mielőtt békében meghalna.
Mary Jane nővér minden reggel megkérdezte Istentől, hogy egy adott nővérnek mit kell elvégeznie, mielőtt meghalna. Ezután Mary Jane nővér segített a társának, hogy megtehesse ezt, és gyakran azt tapasztalta, hogy néhány óra vagy néhány nap elteltével a nővér képes volt meghalni. Néha például Mary Jane nővér úgy találta, hogy végig kell hallgatnia és le kell írnia egy nővér teljes élettörténetét. Mihelyt a nővér tudta, hogy valaki megértette és leírta az életét, nemcsak megszabadult attól az állandó ösztönzéstől, hogy újra és újra elmesélje ugyanazt, hanem néhány napon belül szabadon meg is tudott halni.
Egy alkalommal egy asszony segítséget kért vagyontárgyainak szétosztásában. Az asszony, Kathy nagyon szenvedett rákos fájdalmaktól és vágyódott a halál után. Mivel hosszú ideje szociális segélyből élt, javai egyre fogytak, de minden tárgy egyre értékesebbé vált számára. Az áttörést, hogy szabad legyen a halálra, az hozta meg számára, amikor minden kincsecskéjére ráírta valakinek a nevét és azt is, hogy miért akarja, hogy az a valami az illetőé legyen. Megkérdeztem Robert testvért, hogy Kathy mit hagyott őrá. Ő elmondta, hogy tizenöt évvel ezelőtt egy nagy fordulópont volt Kathy életében, amikor Rómába zarándokolt. Római zarándoklata során egy keresztet vásárolt, hogy az folytonosan emlékeztesse az új életére, amit a zarándoklat során kapott. Robert testvér feltartotta a keresztet, és azt mondta nekem: „Kathy azért akarta nekem adni ezt a keresztet, mert ahogy ő mondta, segítettem őt a második zarándoklatán, azon a zarándoklaton, amely immár a halálba vitt.” Megkérdeztem: „Hány embernek adott Kathy valamit?” Azt válaszolta: „Körülbelül 100-150 embernek. Amikor megbizonyosodott arról, hogy mindenkire hagyott valamit, már meg tudott halni.”
– Muszáj várni a halál pillanatáig, hogy megbékéljünk magunkkal és másokkal?
– Természetesen nem, de minél több alkalommal megkérdezem, hogy mit kell tennem a halálom előtt, annál több értelme lesz a hátralévő életemnek.
Van egy mondás: „A nap ne nyugodjon le haragotok felett!” Úgy tűnik, a megbocsátás az, ami a legmélyebb békét hozza el szívünknek.
Volt egyszer valaki, aki Jézus hét utolsó szavának mindegyikéről (40 szó, névelőkkel együtt) külön elmélkedve, összeállított egy 40-es listát, keresve, hogy kinek kell megbocsátania, vagy kik azok, akiktől neki kell bocsánatot kérnie. Mikor elkészült a névsor, vásárolt egy mikrobuszt, és elmenve meglátogatta mind a negyven embert. Jézus utolsó szavainak mindegyike segítette, hogy elvégezhesse elintézetlen dolgait.
Bízzunk benne, hogy nem lesz túlságosan hosszú a listánk, és lesz időnk még hátralévő életünket békében tölteni.
Hofher József jezsuita szerzetes
- A mennyországban emlékezni fogunk azokra a szeretteinkre, akik nem kerülnek oda?
- Küldetésben a krisztusi üzenettel – Padányi Biró Márton
- Szent Maryam Sūltanah Danil Ghaţţas
- Mi Isten terve a szenvedéssel, a betegségekkel?
- Húsvét ajándéka
- Húsvét: szenvedésben megváltás!
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")