Kezdőlap Egyéb Változtasd meg…

Változtasd meg…

Benne vagyunk a nagyböjtben, és tele volnék feladattal. Régóta húzom-halasztom a böjtölést – énem jobbik fele éppúgy tanácsolja, mint az orvosom –, de bevallom, nem szeretek böjtölni, és nehezíti a helyzetet, hogy nem vagyok igazán hiú és hipochonder sem. Akkor tehát épp itt az idő, hogy ne ilyen megfontolásból, hanem valami mélyebb okból – és ne nyűglődve, hanem nagylelkűen tegyem. Tehát visszafogottan, nemcsak az étkezésben, hanem az üvegkorsóba kimért, aranyszínű napsütéssel is. Rendben.

De nem akarom elhinni, hogy ennyi volna csupán a böjt. Ezekre „mindössze” azért van szükség, hogy szabadabban tudjak gondolkodni. Például arról, hogy hányadán állok magammal: mindennapi énem miként viszonyul ahhoz az én-hez, akinek lennem kellene.

Hogy erre a szükségesnek mutatkozó „gondolatszabadságra” szert tegyünk, ki kell szabadulni a mindennapi rutinból. Abból, hogy fáradtan lerogyunk az asztalhoz a képernyő elé, aztán „hadd jöjjön”. Ha időt szakítunk rá, és meggondoljuk, miből mennyire is van szükségünk – akkor máris értelme van a böjtünknek, mert kiemelkedtünk a rutinból, és életünk öntudatlan folyását értelmes mederbe tereljük.

Mértéket – új, helyesebb mértéket – találhatunk ezer más tevékenységünknek is. Ha például hazatérve életünk társát rendszeresen elárasztjuk munkahelyi nyavalyáinkkal, akkor most legyünk ezen a téren visszafogottabbak. Szokásaink mellett megvan a maga rutinja a gondolkodásunknak, életfelfogásunknak is. Ahogy elmegyünk a segítségre szoruló ember mellett az utcán… De szűkebb környezetünkben, a folyosón, a szomszédos ajtó előtt is… vagy a lakásban egymás mellett. Egyetlen jó szó vagy egy mosoly nélkül – néha ez is jelent valamit –, mert valahogy így szoktuk meg.

Hogyan böjtöljünk, miben fogjuk vissza magunkat? Nem jó ebben a rutinra hagyatkozni. Csináljuk egy kicsit másképp! Ha tele vagyunk optimizmussal, fogjuk vissza egy kicsit a derűlátást, hátha sikerül észrevennünk, hogy van még mit megváltoztatni magunk körül… Ha árasztjuk magunkból a kedvetlenséget és reménytelenséget, törekedjünk önmérsékletre.

Csináljuk egy kicsit másképp! Ha rutinból azt mondjuk, nem tehetünk semmit önmagunk és mások – akár az ország – sorsának jobbra fordításáért, akkor lépjünk ki ebből a rutinból, és nézzük meg, hátha mégis… Tehetetlenségérzetünk mélyén hátha „csak” lustaság, figyelmetlenség és gyávaság gunnyaszt.

Nem könnyű feladat változtatni – senkinek sem. Az ember néha olyan tehetetlennek érzi magát, mint az a bizonyos csonka, görög szobor, az Archaikus Apolló-torzó, amely a költő, Rainer Maria Rilke számára nem kevesebbet üzen, mint hogy „Változtasd meg élted!” – Nemrég újraolvastam a verset, aztán egy művészettörténeti albumban kikerestem a szobrot is. És visszafogott örömmel (mert hát böjt van, szóval csak visszafogottan) megállapíthatom, több esélyünk van, mint olykor érezzük-gondoljuk. Mert a fejünk – a szoborral ellentétben – nekünk a helyén van…

Kipke Tamás