Kezdőlap Egyéb A horvát katolikusok példaképe – Boldog Ivan Merz (1896–1928)

A horvát katolikusok példaképe – Boldog Ivan Merz (1896–1928)

Ivan Merz 1896. december 16-án született Banja Lukában jómódú szülők egyedüli gyermekeként. A keresztség szentségében 1897. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén részesült. Vallásilag kiüresedett közegben nevelkedett. Részesült ugyan a szentségekben és megtanulta az alapvető imákat, a hittant mindig ő tudta legjobban az iskolában, de az igazán mély, élő hitet nem tapasztalhatta meg. Családjában, a katolikus hagyományok iránti hűség ellenére, a századfordulót jellemző liberalizmus szelleme uralkodott.

Iván szorgalmas, komoly, de vidám természetű fiú volt. Már gyermekkorában kitűnt természetes szelídsége és jósága. Iskolai tanulmányait szülővárosában végezte. 1914-ben érettségizett, ezt követően három hónapig a bécsújhelyi katonai akadémián, majd a bécsi egyetemen tanult. Bár szülei kérésére először a jogra iratkozott be, igazából a bölcsészet vonzotta. Jogi tanulmányai mellett ezért irodalmat, latint és különböző művészeti előadásokat is hallgatott. Sokat tanult és elmélkedett. Gyakran tett kirándulásokat Bécs környékén. Vérbeli esztétaként vonzotta a természet és megragadta annak szépsége, harmóniája. A teremtmények felébresztették lelkében a Teremtő iránti természetes hódolatot is. Vallási élete sokat fejlődött és elmélyült ezekben az években, bár sok lelki vívódást is átélt. Gyermekkori hitét fokozatosan elvesztette, felnőtt hitét pedig még nem találta meg.

Időközben 1914-ben kitört az első világháború. 1915 őszén Ivánt is besorozták. A háborús tapasztalatok hozták meg a döntő fordulatot vallási életében. Igazi lelki újjászületés zajlott le lelkében. Míg sokakat összetört az értelmetlen pusztulás, ő épp a háború poklában talált rá Istenre. Megértette, hogy az életnek a hit nélkül nincs értelme, ezért komoly elhatározást tett, hogy Isten segítségével elkötelezett katolikusként kezd új életet. Ettől kezdve Isten szolgálatát tekintette fő küldetésének. Holtig tartó tisztasági fogadalmat tett és mély lelki életre törekedett.

A háború után folytatta egyetemi tanulmányait, előbb Bécsben, majd Párizsban. Lelke igazán szárnyalni kezdett ezekben az években. Különösen fontos lett számára a liturgia, valamint a Jézus Szíve- és a Mária- tisztelet. Nagy hatással volt rá egy nagyheti lelkigyakorlat 1920-ban. A lelkigyakorlat nagyszombaton a feltámadási körmenettel ért véget. Az ébredő tavaszi természet, virágok pompája és madarak éneke kísérte a körmenet tagjainak ujjongó allelujáját. „Ez volt életem legszebb húsvétja” – jegyezte fel naplójában Iván a lelkigyakorlat után.

Párizsban a híres Sorbonne hallgatója volt. A francia szellem, a francia irodalom és művészet, amelyet századokon át a katolikus hit járt át, régóta közel állt hozzá. Rendszeresen eljárt a katolikus gyűlésekre és előadásokra, megismerkedett a katolikus intézményekkel. Sokat olvasott, bár ebben akadályozta szemproblémája. Látása gyermekkorától gyenge volt, több orvosi kezelésen is átesett, de egyik sem hozott igazi javulást. Többször felmerült benne a gondolat, hogy egyszer meg is vakulhat.

Iván vágya az volt, hogy szülőföldjén avassák doktorrá. Ezért 1922 őszén hazatért Párizsból. Zágrábba költözött szüleihez, akik már korábban ott éltek. Az érseki gimnáziumban kapott francia nyelvtanári állást. 1923-ban szerzett doktori fokozatot a Zágrábi Egyetem Filológiai Tanszékén.

Ivan Merz doktor tanárként nagy gonddal igyekezett átadni gazdag tudását, de ennél is nagyobb hangsúlyt fektetett a nevelésre. Kívülről nézve mindennapi életet élt, lelkiismeretesen teljesítette hivatásából adódó kötelességeit, szabad idejét is elsősorban az ifjúság nevelésének szentelte. „Horvát Sasok Szövetsége” néven ifjúsági szervezetet hozott létre, amelynek programját három szóban foglalta össze: „Áldozat – Eucharisztia – Apostolkodás”. Buzgón terjesztette a Katolikus Akciót és a liturgikus megújulásnak is előfutára lett hazájában. Fiatal kora ellenére sokan a horvát egyház tartóoszlopának tekintették.

Sokan vallották, hogy közelében Isten személyes jelenlétét érezték, és ez a jelenlét mintha belőle sugárzott volna. Egészen Istennel egyesült élete nyilvánult meg ebben. Ivan Merz doktor az imádság embere volt. Mély tisztelettel övezte az Eucharisztiát, Jézus Szívét és a Szűzanyát. Különösen vonzódott Mária Lourdes-i kegyhelyéhez. Magával ragadta a hívők sokasága, akik az éjszaka sötétjében égő mécsesekkel vonulnak a kegyhely előtt, szüntelenül énekelve és zengve: Ave, Ave! Saját vallomása szerint Lourdes-ban értette meg a rózsafüzér ima szépségét és jelentőségét.

Lelki életének középpontjában a szentmise és a napi szentáldozás állt.

1927-ben szinte egész évben betegeskedett. Előbb tüdőgyulladással kezelték, majd 1928 elején állkapocsüreg-gyulladást kapott. Állapota folyamatosan romlott, szenvedései erősödtek, végül az orvosok műtétet javasoltak. Mielőtt a klinikára bement, Iván elrendezte dolgait, elbúcsúzott szüleitől, megérezte, hogy élete végéhez közeledik. Néhány héttel a műtét után, 1928. május 10-én hunyt el Zágrábban az ifjúságért ajánlva fel életét. 32 éves volt.

Tisztelete halála óta töretlenül fennmaradt. Máig is inspiráló példakép a horvát katolikusok számára.

II. János Pál pápa avatta boldoggá 2003-ban.

Koncz Éva

A cikk a Keresztény Élet hetilap május 16-i lapszámában jelent meg.