Kezdőlap Egyéb Család ott van, ahol a szeretet

Család ott van, ahol a szeretet

Györkös Annabella, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ivánci fogyatékosotthonának lakója a 2023-as berlini Speciális Olimpiai Nyári Világjátékokon a kosárlabdacsapat tagjaként bronzérmet szerzett. Ennek kapcsán beszélgettem vele életéről, munkájáról, Istenhez fűződő kapcsolatáról és nem utolsósorban a sportról.

Meséljen gyermekkoráról, hol született, hol élt?

– Sárváron születtem 2000. július 13-án, Gércen laktunk a szüleimmel és testvéreimmel. Onnan kerültem két és fél éves koromban Őriszentpéterre, nevelőszülőkhöz. Tizenöt éves koromig éltem ott. Elsőtől hetedikig ott jártam iskolába. Az általános iskolát Rumban, a kastélyiskolában fejeztem be. Innen kerültem Jánosházára nevelőszülőkhöz, ahonnan Szombathelyre, az Aranyhíd EGYMI Gyógypedagógiai intézménybe jártam, ahol pék és családellátó szakmát szereztem.

Annabella mellett ott ül Varga Annamária, az ivánci Gondviselés Háza Fogyatékosok és Időskorúak Otthona igazgatója, aki időként kiegészíti Annabella szavait:

„Annabella enyhe értelmi fogyatékossággal élő lakónk, gyermekkorában minden szempontból jelentős mértékben elmaradt a fejlődésben, mivel halmozottan hátrányos körülmények között élt. Miután nevelőszülőkhöz került, gyorsan fejlődött. Látszott, ha megkapja a megfelelő támogatást, akkor repül, szárnyal.”

Mikor került Iváncra?

– 2021 júliusában költöztem az otthonba, először a „nagy intézménybe”, ahol sokan éltünk együtt. Egy éve élek a Tőzike Lakóotthonban.

„Az ivánci Gondviselés Háza 20 hektár területen, 6 telephelyen található, melyben összesen 12 gondozási egységben gondoskodnak rászoruló embertársainkról. Az önellátó képességgel jelentősebb mértékben rendelkező fogyatékossággal élők összességében 8–12 fős létszámú, 1-2 ágyas szobákkal rendelkező családi házakban kaphatnak elhelyezést, ahol a szükséges mértékig történő segítői támogatással élik mindennapjaikat” – folytatja Annamária a beszélgetést.

Hogy telnek a napjai?

– Hétfőtől péntekig a kézművesműhelyben dolgozom, ahol díszpárnákat, labdákat, ágytakarókat varrok, karkötőket fonok.

Annamáriától megtudom, hogy Annabella nagyon gyorsan, egy év alatt megtanult varrni. A tervezéstől a kivitelezésig elkészíti a termékeket.

Mi történik ezekkel a termékekkel? Tudják valahol értékesíteni?

– Igen, vannak vásárok, falunapok, ahová elmegyünk, és eladjuk, amiket készítettünk.

„Szinte minden hétvégén mennek valamilyen településre, integrációs programra; a saját maguk által előállított termékeket értékesítik. Ez egyfajta »jutalom«, és integrációs jelentőséggel bír, mert kapcsolatot teremt ép társaik és a fogyatékossággal élők között. Ők mutatják be, amit készítettek, és ez motiváció is nekik. Látják, hogy értéket teremtenek. Jelenleg közel ötvenféle terméket készítenek a műhelyben, azért is, hogy változatosabbá tegyük nekik a munkavégzést, ne legyen monoton. Továbbá, hogy minél szélesebb vásárlói kört tudjunk megszólítani. Van, aki részfeladatot végez, más teljesen végigcsinálja az adott munkafeladatot, attól függően, milyen képességekkel rendelkezik. A bevételt visszafordítjuk a foglalkoztatásukra.”

Szüleivel tartja a kapcsolatot?

– Édesanyámmal és nagynénémmel kapcsolatban vagyok, meg szoktak látogatni vagy telefonon beszélünk. Édesapám három éve meghalt. Három testvérem közül egyik bátyám itt él az intézményben, a többiek máshol laknak.

Milyen lelki programokon szokott részt venni?

– Evangélikus vallású vagyok, de vasárnaponként elmegyek a templomba szentmisére. Részt veszek az itt rendezett ünnepségen karácsonykor, voltunk keresztutat járni. Tavaly elmentünk Szakonyfaluba, a Fénykereszthez, és ott imádkoztunk.

Hogy kezdődött a kosárlabdázás?

– Őriszentpéteren felső tagozatban kezdtem kosarazni, minden szünetben és ebéd után dobálgattam a labdát, mert érdekelt maga a játék. Amikor Jánosházára kerültem, tornaórán sokszor kosaraztunk. Amikor idekerültem Iváncra, itt már több mindent megtudtam a kosárjátékról, és nagyon megszerettem.

Annamária ismét kiegészíti: „Harminc évvel ezelőtt készült itt egy tornacsarnok. Molnár Csaba testnevelőtanár jóvoltából indult el és működik egy kosárlabdacsapat. Amikor a Speciális Olimpiai Bizottság a Paralimpiai Bizottság tagszervezetévé vált, hivatalosan csatlakoztak hozzá.”

Csaba 30 éve önkéntesként tevékenykedik az intézményben, több olimpiai bajnok került ki a keze alól. Létrehoztuk a Mocorgó Kulturális Sportegyesületet. Ennek szárnyai alatt kosarazunk, focizunk, asztaliteniszezünk, kerékpározunk, hófutásra járunk. Ezek a sportágak a Speciális Olimpiai Szövetség keretein belül zajlanak, hazai és nemzetközi versenyekre járunk. A halmozottan sérültek számára egyéni mozgásos sportlehetőségeket biztosítunk.

Hogy került be az olimpiai csapatba?

– Jártunk versenyekre Budapestre, ott látták, hogyan teljesítek a pályán, és beválogattak.

„2021 őszén a szövetség és a szakág vezetői kezdtek azon gondolkodni, hogy tudnának elindulni a 2023-as egyesített versenyre. 2022 első felére létrejött egy bővített keret. Ebből a 20 fős keretből jártak edzőtáborokba, felkészítőkre, és közülük választották ki a 6 legjobbat és még 4 partnerjátékost, akik indulhattak.

Épek és fogyatékosok közösen alkotnak csapatot, és így képviselik az országot a versenyeken. Annabella a speciális csapat tagja is, amikor csak sérültek játszanak.”

Hol zajlott a verseny, és hogy jutottak ki?

– Vonattal utaztunk Münchenbe, onnan indultunk Berlinbe, ahol tartották a versenyt. Megnéztük a várost, láttuk a híres berlini falat, de a legjobb a csapatverseny volt. Először felmérték, hogy milyen divízióba kerüljünk, és az első divízióba soroltak be.

„A speciális sportokban divizionáló mérkőzéseket kell játszani, amelyek során felmérik a csapatokat annak érdekében, hogy megközelítőleg azonos erősségű csapatok versenyezzenek majd egymással. Az 1-es a legerősebb.”

Az olimpián 5 nap alatt 10 meccs volt. Jó összhang volt köztünk, segítettünk egymásnak a pályán. Rengetegen szurkoltak nekünk. Amikor nem ment a játék, ők vigasztaltak. A sportot biztosan folytatom, és ha lesz még lehetőségem olimpiára menni, biztos megyek.

„Annabella megfogalmazta, hogy jó érzés volt, hogy voltak szurkolok a meccseken – nem is kevesen –, hallották a pályán a Hajrá Magyarok! buzdítást, fantasztikus volt így játszani, különös tekintettel a hazai rendezvényeken tapasztalt minimális érdeklődés mellett.”

Annamária szerint a speciális, illetve a parasport is megérdemelne akkora figyelmet, mint az egészséges sportolók meccsei, amit rendszeresen közvetítenek a tévécsatornákon, vagy telt házas nézőközönség előtt játszanak a stadionokban.

Annabella elmondja még, hogy amikor hazajöttek, Budapesten, a Sportok Házában fogadták őket, ahol gratuláltak nekik.

Igazgatónő és gondozottja úgy ül egymás mellett, mint szerető anya és lánya. Annamária időnként megöleli Annabellát, rámosolyog, biztatja. Ez a szerető figyelmesség tette lehetővé, hogy a hátránnyal induló gyermekből sikeres, képességeit kibontakoztató fiatal felnőtt cseperedjen. Minden fogyatékkal élőnek, akár családban, akár intézményben nevelkedik, erre a szerető figyelmességre van szüksége ,és akkor szárnyakat kap.

Rózsásné Kubányi Andrea