Az olasz atya számára szomorú volt az üres padok látványa, ezért különleges kéréssel fordult a hívekhez: küldjék el neki fényképeiket, melyeket ő kinyomtat és az ülőhelyekre ragaszt. Így már kevésbé érzi magányosnak magát misézés közben. A teljes cikket a Vatikáni Rádió honlapján olvashatják el.
A sokszor hallott „merevséggel” szemben nagyon sok olasz pap olyan rugalmas és oly leleményes, hogy az már csak a Szentlélek által lehetséges. Így „ügyeskedett” március 15-én vasárnap a Milánótól északra, 20 km-re fekvő Robbiano di Giussano egyházközségének plébánosa is, Don Giuseppe Corbari. József atya, mondjuk így magyarosan, összegyűjtötte és kinyomtatta a közösségének az interneten és mobilon beküldött fényképeit, melyeket aztán szépen „beültetett” a templom padjaiba. Az interneten, Facebookon szétküldött kérésére oly sok „részvételi bejelentkezés” érkezett fényképek és selfiek formájában, hogy plébániai nyomtatójának festékpatronja alig bírta. Másik nehézsége az volt, hogy miként tud ennyi embert leültetni egymás mellé a padokban, hiszen ahogyan meghívó levelében írta, tartani akarja a törvényes egy méteres távolságot.
Amikor mindenki elfoglalta a „képes helyét”, Don Giuseppe megkezdte a szentmisét, melyet a helyi rádió egyenesben közvetített. A „csodálatos közösségszaporítás” esete meglehetősen összekovácsolta a híveket, akik abszolút vörös zónában és házi-karanténban élnek, Milánó, Monza és Bergamo közelében. Ám a lelemény és a szeretet legyőzi az akadályokat. Lám, nemcsak a vírus terjed, mint a vírus!
Meghívólevél
S hogy mit is írt Don Giuseppe? Ecco! Íme:
„Az oltártól nézve nagyon szomorú látvány nekem a sok teljesen üres pad a templomban. Ez a szomorúság szemben áll a szentmise áldozattal, amit éppen bemutatok és a reménnyel, amellyel most Húsvétra készülődünk. Hiszem, hogy a hitben összetartozunk, de nem látjuk egymást. Éppen ezért javaslom nektek: Küldjetek el nekem egy fényképet, akár személyeset, akár családit, mely az arcotokat mutatja. Nekem szükségem van arra, hogy lássam az arcotokat, amikor vasárnap misézem az oltárnál. Kinyomtatom az elküldött fotókat és ráragasztom celluxszal a padokra, hogy kevésbé érezzem magam egyedül. Nyilván, a gyerekeket az első padokba ültetem, a felnőtteket hátrább. Megtartom az egy méteres távolságot a fotók között, nehogy megsértsem az előírást. Ha vagytok, várom a képeket, Don Giuseppe”.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")
