Félek a kórháztól

Talán tudok vigasztaló sorokat írni, hiszen csak idén egy hónapot töltöttem a kardiológián, s utána három hét szanatóriumi kezelés várt rám. Először is mérges vagyok arra a valakire, aki kitalálta ezt a szerencsétlen szót: kórház, kórterem. Olyan vészjósló ez a pár betű: kór = nyavalya. Érzik, hogy itt baj van. A szanatórium kifejezés már más. Sanus – latin szó – egészséges. A kórház is inkább lenne gyógyház, vagy gyógyulda. De kór?

Különben csupa boldogság a kórház. Örül az ember, amikor befekszik, hiszen csak igazi beteg kerül oda: enyhítik a fájdalmait és él benne a remény, hogy meggyógyul. Mindig olyan nyugalom és öröm töltött el, amikor végignyúltam a kórházi ágyon: csakhogy végre idekerültem, lesz velem valami. A másik öröm, amikor megkapja az ember a zárójelentést és megy haza. Újból szerettei körében találja magát, jobban is szeretik, dédelgetik, mint annak előtte. Megtapasztalták, hogy azért rossz nélküle.

Azzal tisztában kell lenni, hogy aki kórházba megy, három lehetőség, jövő vár rá. Vagy tökéletesen meggyógyul, és ezért nem győz a Jóistennek és az orvosoknak hálát adni, vagy betegsége krónikus, nem lehet teljesen elmulasztani, csak enyhíteni, és kíméletre, diétára szorul. Ezt be kell tartani. Különben is a jövő teljesen ismeretlen, a legjobb orvos sem tudja, mennyire jön rendbe az a beteg szervezet. Nagyon sokan teljesen egészségesek lettek már, akiknek sötét jövőt jósoltak. Soha ne adjuk fel. Sajnos olyanok is vannak, akik a kórházban meghalnak. Ezért kell lelkileg felkészülten, meggyónva, megáldozva, minden anyagi-lelki ügyet szépen elrendezve befeküdni. Mi tisztában vagyunk ezzel a lehetőséggel és számolunk vele. Jobb felkészülni rá és épen hazakerülni, mint bűnökkel, váratlanul állni Isten elé.

A kórházban töltött hetek három dologra adnak nagyszerű alkalmat. Ez nemcsak a papokra áll, hanem minden vallásos emberre, nemcsak a nőkre, hanem a férfiakra is! Az első: ima, elmélkedés, belegondolás az élet nagy kérdéseibe. Ott olyan az állapotunk, környezetünk, hogy erre szinte kényszerít. Sokszor az ember annyira beteg, hogy nem képes imakönyvet olvasni, talán még szóbeli imát sem mondani, de tud gondolkodni, az Úr Jézussal együtt lenni, aki annyit szenvedett, tud szeretteiért könyörögni, akik otthon nélkülözik őt. A másik feladat a szenvedés, engesztelés. Fájdalom és kórház együtt jár. Az operáció, a különböző vizsgálatok, kezelések sokszor kellemetlenek. Nem szabad kényeskedni, jajgatni, folyton panaszkodni, sírni, félni. Bátran szembe kell nézni minden kereszttel és felajánlani azt engesztelésül saját bűneinkért és a világ jobbítására. Csendben, nyugodtan, odaadással kell mindent elviselni. Az éjszakákat is, mert ezek a legkeservesebbek. Nem kell állandóan gyógyszert kérni a legkisebb fájdalomra. Nem szabad folyton panaszkodni. Természetesen be kell számolni az orvosnak, nővérkéknek minden komoly bajról, nekik ezt tudni kell, de szörnyű, aki folyton csak siránkozik.

A harmadik feladat a felebaráti szeretet gyakorlása. Ott sokszor egybe van zárva 7–8 ember. Mind beteg. Minden beteg túlságosan érzékeny. Tudatosan kell gyakorolni az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit.

*

Hála legyen mindenért, amit adtál, mindenért, amit megakadályoztál, mindenért, amit elvettél, mindenért, amit megengedtél, mindenért, amit megbocsátottál, mindenért, amit megelőztél, mindenért, amit nekem készítettél, a halálért, melyet nekem választottál, a helyért, melyet nekem a mennyben készítettél.