Kosztolányi Dezső: Kétségbeesés

Várom, hogy asztalunkat megterítsék
s leszedjék.
Várom, hogy érkezzék s elmenjen innen
a vendég.
Egy tárgyat figyelek, egy furcsa, nem-várt
ajtónyitást, egy gombot, vagy egy szempárt.
Ezer darabra törtelek, te tág,
elbírhatatlanul-zavart világ.
Jobb is nekem nem nézni az egészbe,
beléfogózni egy-egy csonka részbe,
és állni ottan,
jéggé fagyottan.
Mert idegen és őrült az egész,
de nyájas és rokon velem a rész.