A bűnhődés alázatában elcsendesült emberek a legbölcsebbek. A csöndes szenvedés nagy Isten-tisztelet.
A keresztet csak akkor lehet megszeretni, ha az ember Isten kezéből veszi át. A szenvedést szeretni nem lehet, a szenvedést csak gyűlölni lehet, mert a szenvedés a mi ellenségünk; semmiféle élet nem szereti a szenvedést: a tűz nem szereti a vizet, az öröm nem szereti a szomorúságot, az ember sem szeretheti a bút, a bajt, a kínt, a halált. Ha valaki szereti a rosszat, az csak mint jót szeretheti. Krisztus urunk is így szerette, mint Szent Pál mondja: az eléje tett örömért, a kilátásba helyezett dicsőségért viselte el a keresztet, ebben van logika, van észszerűség, van kegyelem, van természetfölöttiség is. Nem lehet szeretni a rosszat másként, csak úgy, hogy jó kerül ki belőle. Krisztus azért szerette a keresztet, mert látta, hogy az dicsőségének s a világ legyőzésének fája. Így már mindenki megbékül a kereszttel: a diák, a tudós szereti a tanulást haszonért, élvezetért, dicsőségért; a beteg szereti azt a keserű medicinát, mert az egészségre gondol; a szántó-vető verítékkel öntözi barázdáit az aratás reményében; Krisztus is szereti a keresztet Istenért s az emberért. Ebben van logika.
*
Ha valaki átértette az isteni Megváltó gondolatát, ha fölértette, hogy a szenvedés dicsőséget varázsol ránk: meghajtja fejét, és ezt mondja: ez a legnagyobb bölcsesség, Isten ereje és bölcsessége bennünk. Azért Isten ereje, mert az Isten akarata, azért Isten bölcsessége, mert az Isten tud a rosszból jót csinálni.
Így lett a keresztből az a fa, melyen Jézus szeretetének tűzoszlopa kigyulladt, és fölcsapott az égre. Így lett belőle bot, melyre támaszkodhatnak mindnyájan a csetlő-botló lelkek. Így lett ágy, melyen Jézus szemét lehunyta. Így lett belőle beszédes fa, legalábbis oly beszédes, mint a gyermeknek a kereszt édesanyja sírján; beszél neki nagy szeretetről, mely érette égett és hamvadt el.
Prohászka Ottokár