Kezdőlap Kitekintő Vallásközi párbeszéd 1.

Vallásközi párbeszéd 1.

…ha vétünk a szeretet ellen – Csókay Károly jezsuita szerzetes gondolatai

„…Hogy hasonlók tudjunk lenni a mi teremtő Urunkhoz, hogy megosszuk az Ő életét, erre vagyunk teremtve. Ugye, milyen csodálatos perspektíva mindnyájunk számára, hogy egy kicsikét istenképű emberek legyünk?!” – hallhattuk Csókay Károly jezsuita szerzetestől.
Történelmi eseménynek mondhatjuk azt a találkozót, ahol nyolc vallás képviselői beszéltek bűn és bűnbocsánat felekezetükre vonatkozó tanításáról.
– A legnagyobb ellenségünk a tudatlanság – mondta köszöntőjében a szervező, Szurasenkó Dániel a Miskolci Galériában megtartott rendezvényen. – Nagyon fontos, hogy megismerjük egymás kultúráját, ez által sokkal könnyebb lesz az elfogadás is. Fontos, hogy vallási hovatartozás nélkül, emberként tekintsünk a másikra és működjünk együtt olyan dolgokban, amelyek építeni tudják ezt a világot…
Forrás: Új Misszió