Magyarország most először csatlakozik ahhoz a nemzetközi ökumenikus kezdeményezéshez, melynek keretében több mint negyven országban imádkoznak a megfogant magzatokért, az abortuszok számának csökkenéséért.
A 40 nap az életért kezdeményezéshez idén negyvennégy ország csatlakozott, köztük – idén először – Magyarország is. A felekezetközi keresztény életvédő mozgalom célja, hogy a résztvevők közösen imádkozzanak a megfogant magzatokért, az abortuszok számának csökkenéséért, azért, hogy az élet szentsége megfelelő védelmet élvezzen. Emellett lelki támaszt kíván nyújtani szülőknek, orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak.
A magyarországi helyszín Budapesten található, az Szent István Kórház előtt (1097 Budapest, Nagyvárad tér 1.), ahol a szervezők szándéka szerint folyamatos imádság zajlik szeptember 27-től negyven napon keresztül.
A teljes cikket a 777 oldalán olvashatják el.
Az abortuszról Teréz anya is többször kifejtette a véleményét, egyik legerőteljesebb gondolatmenetét itt olvashatják el.