Apámtól azt tanultam, hogy Európa ott kezdődik, ahol válaszolnak a levelekre, és szóbeli megállapodásokra alapozva is lehet üzletet kötni. Nem földrajzi és nem politikai fogalomként használta apám az Európa nevet, sokkal inkább valamiféle morális értelemben – ahogy legkedveltebb íróinak egyikétől, az ugyancsak Kassáról indult Márai Sándortól tanulta. Apa és Márai, ez a két – ha nem is egyforma módon, de számomra egyforma mértékben meghatározó – tekintély mintha egybehangzóan a tisztesség és a bizalom szinonimájaként emlegette volna Európát.
Ma kétesélyes, hogy válaszolnak-e az ember levelére, és senkinek sem javasolnám, hogy szóbeli megállapodást követően fektesse be pénzét valamiféle üzleti vállalkozásba. Ezzel – mintegy kimondatlanul – azt állítom, hogy Magyarország vagy nem tartozik Európához, vagy pedig Európa szűnt meg a bizalom és a tisztesség földje (és szinonimája) lenni. Ha Magyarország – mai közállapotaival – „belefér” az Európai Unióba, akkor ez a politikai intézmény sem tartozik a szó emelkedettebb értelmében Európához.
Mindez arról jut eszembe, hogy azt olvastam egy politikai tanulmányban: a magyarországi demokrácia leginkább hiányzó eleme a bizalom.
A bizalom elillanásának legfőbb oka a csalódás. Bíztam benne, hogy a másik ember igazat mond, számíthatok az ígéreteire, ám kiderült, hogy szándékosan, cinikusan félrevezetett. Gondoljuk végig, életünk során hányszor történt meg ez velünk. Nem volna bölcs dolog újra rábízni magunkat azokra, akik cserben hagytak, rábízni életkörülményeink alakítását azokra, akik félrevezettek, rábízni a pénztárcánkat azokra, akik hűtlenül kezelték azt. – A bizalom, ha arra méltatlannak kölcsönözzük, a vesztünket okozhatja.
Jézus nem vetette le magát a templom ormáról, mert nem bízott a kísértőben. Nem bízott benne, mert tudta, kivel áll szemben. – Nem azt mondom ezzel, hogy mindenki, aki becsapott, maga volna a sátán, de azt igen, hogy amikor becsapott, a sátán szólt belőle. Bizalmamat tehát nem örök időkre vonom meg tőle, csak addig, amíg megbizonyosodom afelől, hogy bízhatok benne. Ez nyilván azzal kezdődnék, hogy beismeri, szándékosan félrevezetett. Készséget mutat az okozott kár megtérítésére.
Nem kevésbé végzetes lehet azonban az is, ha bizalmatlanságunkat azokra is kiterjesztjük, akik erre nem szolgáltak rá. Magunkat raboljuk meg, ha buta félreértésekből súlyos vádiratokat fogalmazunk meg azokkal szemben, akikkel a szolidaritás köthetne össze, akikkel közösen védekezhetnénk a bizalmunkra érdemtelenekkel szemben.
És ezek után már „csak” azt kellene végiggondolnunk, hogy bennünk személy szerint meg lehet-e bízni. A szavunkban, az ígéreteinkben, a jóindulatunkban, a tisztességünkben. És akkor máris nyilvánvaló, hogy az emberhez méltóbb élet – az a bizonyos mélyebb értelmű Európa – nem az által áll helyre, hogy bambán bízni kezdek boldog-boldogtalanban, hanem hogy értelmes bőkezűséggel adagolom a bizalmamat az arra érdemeseknek. És megpróbálom kiérdemelni a másokét. És ha – úgy látszik – sikerült, igyekszem, hogy továbbra is méltónak bizonyuljak erre a könnyen eljátszható bizalomra. Mindezt szinte csak magamnak mondom – de úgy, hogy más is értse.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")