A két végrendelet

Frankfurtban történt jó néhány évvel ezelőtt. Meghalt egy igen gazdag ember. Nem voltak közeli rokonai. Mindenkit roppant érdekelt, vajon ki fogja az elhunyt millióit örökölni.
A férfi két végrendeletet írt. Az egyiket közvetlenül halála után kellett felbontani, a másikat pedig csak temetése után.
Az első végrendeletben ez állott:
„Az a kérésem, hogy hajnali négy órakor temessenek el.”
Teljesítették a különleges kívánságát. Koporsóját csak öt gyászoló kísérte ki a temetőbe. Ezután bontották fel a második végrendeletet. Az így szólt:
„Az a végakaratom, hogy egész vagyonom azok között kerüljön egyenlő mértékben eloszlásra, akik temetésemen jelen voltak.”
Micsoda szerencséje volt ennek az öt igazi barátnak! Majdhogynem irigyeljük őket. Erre azonban igazából nincs okunk. Nekünk ugyanis az övékénél nagyobb szerencsénk van.
Hogyhogy?
Mi is összejövünk vasárnaponként Jézus végakarata szerint, aki meghagyta nekünk: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Sokan nagyon furcsának találják e végrendeletet és inkább otthon maradnak vasárnap.
Mi azonban tudjuk, hogy Jézus szeretetének megváltó tettéről való megemlékezésünk alkalmával mi millióknál is többet, sokkal többet kapunk: a szentmisén ugyanis kegyelmet és erőt kapunk, mely az örök boldogságba vezet.