Az elcsendesedés nagy gyógyító hatással van a lélek számára. Ne sajnáljuk rá az időt, mert feladatainkat is könnyebben végezzük, ha béke van bennünk.
Keress magadnak mindennap egy csendes órát kora reggel vagy este, hogy önmagadé lehess. A csendnek ezt a termékeny magányát nevezzük imádságnak. Az imádság adás és fogadás, ami csak csendben történhet. Csak a csendben tudsz „hallani”. A kitárulásban magad felé és Isten felé lehetsz csak „halló”.
Søren Kierkegaard mondja: „Ahogy imádságom egyre odaadóbb és elmélyültebb lett, úgy fogyott a mondanivalóm. Végül is egészen elhallgattam. Ami talán még nagyobb ellentéte a beszédnek, hallgató lettem. Eddig azt hittem, imádkozni annyi, mint beszélni. De megtanultam azt is, hogy imádkozni nemcsak annyi, mint hallgatni, hanem annyi, mint hallani.”
Így van ez. Imádkozni nem azt jelenti, hogy az ember hallat magáról, hanem azt, hogy csendben van és várja, hogy Isten szól hozzá.
Hogyan ne veszítsük szem elől a tényleg fontos dolgokat?
Kép: Pixabay