Kezdőlap Hírek A közel-keleti keresztényeket támogató kiáltványt írtak alá Párizsban

A közel-keleti keresztényeket támogató kiáltványt írtak alá Párizsban

Párizsban
Az aláírók kiállnak az emberek közötti egyenlőség elve mellett, vallási hovatartozástól függetlenül – számol be a Magyar Hírlap.

A közel-keleti keresztényeket és a térség más kisebbségeit támogató kiáltványt írt alá mintegy 15 magas rangú keresztény és muszlim vallási vezető kedden a francia fővárosban.

A Párizsi kiáltvány című dokumentum a Közel-keleti keresztények veszélyben (CHREDO) nevű szervezet tanácskozásán fogadták el, és több országból, Egyiptomból, Libanonból, Szíriából és Örményországból is aláírták.
Az aláírók kiállnak az emberek közötti egyenlőség elve mellett, vallási hovatartozástól függetlenül, a dokumentum pedig hangsúlyozza, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vagy mások által a jazidik, keresztények és mások ellen vallási okokból elkövetett bűnök, nem tükrözi az iszlám valódi szellemiségét.

A kiáltvány kitér azokra, akik otthonuk elhagyására kényszerültek, hangsúlyozva, joguk van a visszatéréshez, ennek megkönnyítése pedig – teszi hozzá a dokumentum – elsősorban e területek kormányainak a felelőssége.
A dokumentum szorgalmazza az erőszaknak áldozatul esett közösségek iskoláinak és kegyhelyeinek az újjáépítését is.
Aláírói között van többek között Ahmed at-Tajjib, a kairói Al-Azhar nagymecset elöljárója, illetve kopt és ortodox keresztény, örmény katolikus, továbbá síita és szunnita muszlim közösségek képviselői is.

„Mindig úgy gondoltuk, a közel-keleti keresztények és kisebbségek ügye túlmutat egyszerű vallási kérdésen, és elsősorban emberi jogi ügy” – mondta a kiáltvánnyal kapcsolatban Patrick Karam, a 2013-ban alapított CHREDO vezetője, francia politikus. A szervezet elsősorban a politikai érdekképviseletre törekszik, tagjai között több parlamenti képviselő is van.

Üldözött keresztényeknek gyűjt a katolikus egyház

Fotó: Pixabay