Vezető állásban vagyok, egy sor kitüntetéssel. Sajnos, hibát hibára halmozok. A világ minden kincséért sem ismerném be, de már alig győzöm kimagyarázni magam! Mit tegyek?
Nagyon sok ember, talán ön is, óriási tévedésben leledzik: azt hiszik, hogy a kinevezéssel, kitüntetéssel együtt jár, hogy beléptek a tévedhetetlenek, tökéletesek klubjába. Bizony jó lenne, ha a magas beosztású emberek – Salamonhoz hasonlóan – valahogy így imádkoznának: Uram, kicsiny gyermek vagyok! Adj szolgádnak értelmes szívet. Isten meg is adta neki a bölcsességet (1Kir 3). Nagyon sokan beképzelik, hogy a kitüntetéssel ész is jár. Pedig, ha szegény ezt gondolja magáról, nagyon rosszul jár, mindenki bókol neki, minden butaságát helyben hagyják, hiszen nem érdemes egy nagyhatalmú ember kegyeiből kiesni. Miközben helyeslik, háta mögött jókat nevetnek rajta. Mi a megoldás?
Errare humanum est, non errare est divinum. Azaz minden ember tévedhet, csak az Isten nem. Bevallom, hogy két óriási hibát elkövettem, mint plébános. Ahányszor látom következményét, mindig bánt a lelkiismeret. A jóakarat megvolt bennem, ma sem tudom, hogy lehettem annyira ostoba. Mivel senki sem hordozza zsebében a bölcsek kövét, kivétel nélkül mindenki tévedhet.
Ha ilyesmi előfordul, nem blablálni kell, nevetséges módon kimagyarázni a butaságot, hanem a lehető legőszintébben be kell vallani. Ilyenkor még azt is elérheti az ember, hogy támadás helyett vigasztalják. Valóban utólag, más dolgával kapcsolatban, könnyű okosnak lenni. Ezért minden egyes házat kétszer kellene felépíteni. A tulajdonos, amikor már elkészült, akkor látja, hogy ez is, az is kényelmetlen. A külföldi utakra is kétszer kellene elmenni. Másodszor mindenki okosabban rendezné.
Az a lényeg, hogy tévedünk, kivétel nélkül mindenki, mert emberek vagyunk. Enyéimet azzal szoktam vigasztalni, amikor valami rosszul sikerül: ha tovább élek, fogok én még sokkal nagyobb ostobaságokat is csinálni.
Valamit azért mégiscsak kell tenni. Mivel az ember agya nem káptalan, ezért nagyon hasznos dolog az előjegyzési naptár. Keserves szégyenek árán megtanultam, hogy választ csak akkor adok, ha előtte megnéztem a naptáram, később meg beírom a programot, lehetőleg olvashatóan. Természetes, a napot azzal kezdem: mik is ma a teendőim? Ha sok akad, akkor kutyanyelvre felírom őket fontossági sorrendben. Egy másik kérdés, ha valamely ügyben döntenem kell. Ha csak lehet, nem adok választ azonnal. Addig kell körüljárni a dolgot, míg az ember világosan nem lát. Tanácsot kérek nálam okosabb emberektől, kifaggatom a könyvtáramat, és sokat imádkozom. Ehhez kapcsolódik volt szemináriumi vicerektorom (dr. Kiss István) tanácsa: Ha fontos levelet írtunk, aznap nem szabad feladni. Ha lehiggadva, másnap újból elolvassa az ember, meglehet, hogy átértékeli annak tartalmát, és egyszerűen széttépi.
Valakitől olvastam: létezik a te igazságod, ezzel szemben áll az én igazságom és van az igazság. Ezt kell megtalálni.
Nagyon fontos tudni: tisztelni kell az okosak és a feljebbvalók véleményét, de csak azért, mert X. Y. mondta, még nem szabad kritikátlanul elfogadni. A másiknak sem szabad megharagudni, ha ellenvetést tesz egy tekintélyben sokkal lejjebbvaló. Mindig eszembe jut a középkori szokás: a királyok udvari bolondot tartottak, aki megmondhatta a véleményét!
Mi van végül a pápai csalhatatlansággal? Tudtommal, amikor XXIII. Jánost megválasztották, kijelentette: Én nem vagyok csalhatatlan, én is tévedhetek. Csak akkor infallíbilis a pápa, ha ex cathedra (legfelsőbb tanítói hatalommal) hitet és erkölcsöt érintő tanról van szó, amelyet az egész Egyháznak követni kell (D 1839/2). Ez tudtommal utoljára Mária mennybevétele volt. Természetes, hogy a legnagyobb tisztelettel kell venni Szentatyánk tanítását, de tévedhetetlensége csak erre vonatkozik.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")
