Kezdőlap Kitekintő A Tisza-vidék apostola

A Tisza-vidék apostola

Kelemen Didák Emléknapot rendeztek a templom- és iskolaépítő minorita szerzetes halálának évfordulóján, április 28-án. A program része volt egy zenés irodalmi műsor is a miskolci minorita templomban. A Didák atya életét végigvezető, a hangulatot verses-zenés elemekkel illusztráló előadást Hortai Rita szerkesztette A „Tisza-vidék apostola” címmel – derül ki az Új Misszió videójából.

Az emléknapon adták át a Kelemen Didák-díjat is, melyet mintegy tíz évvel ezelőtt alapított Kalna Zsolt minorita tartományfőnök. Az idén (2018-ban) Konecsni Tamásné, a Ferences Világi Rend Szent Maximilán Kolbe Régió, Kelemen Didák Közösség egykori minisztere kapta, posztumusz: nemrég súlyos betegség következtében az Örök Hazába költözött. Így Rózsavölgyi Károly, a rend jelenlegi minisztere vette át a díjat. Konecsni Tamásné nagy szerepet vállalt Kelemen Didák boldoggá avatási ügyének segítésében, rendszeres imáival őrizte tiszteletét és példát mutatott az egyházközösség tagjai számára.