Kezdőlap Kiemelt A tisztítóhely

A tisztítóhely

A tisztítóhely
A „tisztítótűz” kifejezést a németektől vettük át, akik maguk is helytelenítik ezt az elnevezést. Latinul purgatóriumnak hívják. Ez a tisztítóhely. Ez a szó jobban fedi az Egyház tanítását. A tűz fogalma már sok valótlan elképzelésnek, torzításnak lett forrása.

Krisztus sokszor említi az „e világi” és „túlvilági” életet, de a túlvilágra való „átmenetről” hallgat. A tisztítóhely múló állapot, melyben a megváltott lélek – saját közreműködése nélkül – szenvedés árán megtisztul mindentől, ami az emberben istenellenes. Mindenki, aki földi életében nem teljesítette mindenben Isten akaratát, a tisztítóhelyen szenved mulasztásáért, hibáiért, egészen addig, amíg teljesen hasonlóvá nem válik Istenhez. A tisztítóhelyen szenvedő lélek megtisztul minden bűn maradványától, levezekli mindazt, amit földi életében elmulasztott.

A tisztítóhely szenvedés, mely megtisztítja, megszenteli lelkünket.

A tisztítóhely olyan, mint az utolsó osztály – ismétlő osztály Isten iskolájában. Itt pótoljuk majd gyermekéveink, ifjúságunk, érett éveink és öregkorunk mulasztásait.

Honnan tudjuk, hogy van tisztítóhely? Egyetlen szót sem ismétel oly gyakran a Szentírás, mint ezt: szent, szentség, megszentelődés. – Életszentség nélkül senki sem juthat a szent Istenhez!

Az utolsó ítélet ábrázolása. Lelkeket mérő mérleg sok középkori katedrálison látszik

Ez a szentség nem kívánja, hogy mindenki oly nagy szent legyen, mint Szent Pál apostol vagy Assisi Szent Ferenc. De megköveteli mindenkitől, hogy úgy szeresse Istent és embertársát, ahogy az Írás mondja: teljes szívből, teljes elméből, minden erőből, mindenek fölött. Aki nem szeretett ennyire, az nem egészen szent, ilyen állapotban pedig nem léphet a szent Isten közelébe.

Ha közülünk valaki előkészületlenül, hirtelen meghalna, ugyan mi lenne az első kívánsága a túlvilágon? Ezt kívánná: „Istenem, adj még időt! Istenem, várj, amíg megtisztulok! Istenem, várj, amíg adósságomat kifizetem, míg egészen megszépülök! Így nem állhatok szent színed elé!”

Halálunk órája lesz Isten előtti számadásunk sorsdöntő pillanata! Amilyen lelkünk állapota a halál pillanatában, ugyanolyan lesz az örökkévalóságunk is: vagy Istentől elfordulva, elszakadva élünk, elkárhozva egy örök életen át, vagy Istenben remélve, Isten után vágyakozva, csatlakozunk az üdvözültekhez.

Krisztus Urunk minden kétséget kizárva beszélt olyan bűnökről, amelyek csak a túlvilágon nyernek bocsánatot.

Már az ószövetségi zsidók is mutattak be áldozatot elhunytjaikért. Akik hétköznap is gyakrabban eljárnak szentmisére, jól ismerik a makkabeusok II. könyvének történetét.

Maga Luther ezt tanácsolja: Legalább néhányszor imádkozzunk azokért, akiket a halál által elveszítettünk.

A tisztítóhely létezéséről tanúskodik az ősegyház hite, egészen az apostolokig visszamenőleg. Szálljunk le a katakombák mélyére, és olvassuk el a sírfeliratokat. Az ősegyháznak meggyőződése, hogy az elhunyt üdvözült lélek tisztes távolságban áll a mennyországi boldogságtól. Sok szenvedésébe kerül, mire átjut a túlsó partra; vagy vezeklő vándorutat kell megtennie, hogy megtalálja a „refrigeriumot”, a megnyugvás helyét. Az őskeresztény sírfeliratok kérik Istent, rövidítse meg az elhunyt szülő, hitves, gyermek tisztulási idejét, vándorútját…

Kár, hogy a középkor embere – még a műveiben halhatatlan Dante is – borzalmas földi kínzások, testi gyötrelmek képében eltorzította a Szentírás szűkszavú tanítását a tisztítóhelyről. Emiatt nem egy ember lelkében hitelét vesztette egyik legszebb hitigazságunk.

Az Egyház csak ennyit mond a tisztítóhelyről: A megváltott léleknek, amely még tisztulásra szorul, a halál után le kell vezekelnie földi élete bűneit, mulasztásait. Ez a tisztulás, vezeklés fájdalmas, nagy szenvedéssel jár. A tisztítóhelyen szenvedő lelkeken imádsággal és áldozat bemutatásával segíthetünk.

Hívő keresztény nem kételkedhet a tisztítóhely létezésében. De hogy milyen is a tisztítóhely, arról nagyon eltérőek a vélemények. Sajnos, a Szentírás szellemétől is eltérőek. Óvakodjunk, nehogy mi is fantasztikus mesék csapdájába essünk.