Kezdőlap Hírek A Vatikánban már készülnek a karácsonyra

A Vatikánban már készülnek a karácsonyra

Ady Endre – Karácsony

Vatikánvárosi Állam Kormányzósága közleményben tájékoztat az idei karácsonyi felajánlásokról, melyeket a Szent Péter-téren mutatnak be a nagyközönségnek december 7-én. A betlehemi jászol a Gorizia közelében fekvő Grado városából, míg a 29 méter magas lucfenyő a Trento melletti Ledróból érkezik.

A kis Velenceként is emlegetett város, Grado, gazdag történelemmel és hagyományokkal büszkélkedik: idén ők ajánlották föl a betlehemi jászlat, amelyet a Szent Péter-téren csodálhatnak meg az érdeklődők a karácsonyi időszakban. Mellette magasodik majd a 29 méteres lucfenyő, amelyet a trentinói hegyekből, Ledróból hoznak az alkalomra. December 7-én délelőtt fogadja audiencián az adományozó küldöttségeket Ferenc pápa, délután 5 órakor pedig a Szent Péter-téren gyújtják meg a karácsonyfa fényeit és leplezik le a betlehemet. A megnyitó ünnepséget Fernando Vérgez Alzaga bíboros, Vatikánváros Kormányzóságának elnöke vezeti Raffaella Petrini nővér, a kormányzóság főtitkára jelenlétében.

A betlehemi jászol

A gradói jászol installációját egy élő nagy lagúnában helyezték el, több, mint száz szigetecske veszi körül, a fő szigeten található a születés jelenet, amelyet egy hagyományos nádfedelű halászházikóban állítottak föl. A XX. század elején még ilyen házakban lakott a lagúnában több száz gradói lakos. A részletgazdag környezetben megjelenik a helyi növény- és állatvilág is. A ház kidolgozásához eredeti, a helyhez kötődő alapanyagokat használtak föl, mint a fa és a nád, melyet hosszú töltés véd a lagúna felől. Valamennyi darab helyi alapanyagokból, kézzel készült, önkéntesek munkája. Ez Grado városi jászla, mintegy negyven önkéntes kézműves, hídépítő, halászcsónakkészítő, valamint szobrász összefogásának köszönhető, természetesen a goriziai egyházmegye védnökségével és a gradói főplébánia aktív együttműködésével. Néhány irányjelző cölöpöt is elhelyeztek az installációban, mely a hajózható csatornákat mutatja, illetve az irányt a közeli városokba, mint Aquileia, Trieszt vagy Velence, továbbá az utat a Barbanai Megkoronázott Szűz Mária-kegyhelyhez, mely 582-re nyúlik vissza és a gradói lagúna egyik kis szigetén található.

A fenyőfa

A Trentino Alto-Adige hegyei között fekvő mintegy 5000 fős település, Ledro erdészei a vatikáni kertészek kérését figyelembe véve úgy választották ki a lucfenyőt, hogy dús lombozatú legyen és könnyen megközelíthető. Emellett tiszteletben tartották a fenntarthatóságot is, mivel öregebb fákat választottak, melyek kiemelése a természetes cserélődés jegyében történik. Ledróhoz 15 kisebb közigazgatási egység tartozik. Csodálatos fekvésű völgyét hegyek ölelik körbe, kristálytiszta vizű tava nem messze fekszik a Garda-tótól. Bár kevesen lakják, mégis Unesco világörökség helyszíne: ugyanis 1929-ben a tó keleti partján mintegy tízezer bronzkori cölöpre bukkantak, amikor leengedték a víz szintjét egy vízerőmű építéséhez Riva del Gardában. A hetvenes években létrehozták a Ledro-tavi cölöp múzeumot, mely a helyi Természettudományos Múzeum székhelye. Itt bemutatják a bronzkori élet mindennapjait, a cölöpökre épült település eredeti, (Kr.e. 2200-1350) maradványaival és rekonstrukciókkal. 2011-ben bekerült az Unesco világörökség helyszínei közé. A Szent Péter-térre választott lucfenyőn túl több kisebb fát küldenek a Vatikánba, melyeket helyi lakosok, valamint Ledro német és cseh testvérvárosainak lakói díszítenek föl. Ezeket a szentszéki hivatalokba és épületekbe helyezik majd el. A karácsonyfát és a betlehemi jászlat egészen a karácsonyi időszak végéig megtekinthetik a zarándokok és érdeklődők, vagyis december 7-től Urunk megkeresztelkedése ünnepéig, 2025. január 12-ig.

Forrás: Vatican News