Kezdőlap Egyéb Az Atya irgalmas szeretetét közvetítette – Szent Mária Róza Franciska (1815–1876)

Az Atya irgalmas szeretetét közvetítette – Szent Mária Róza Franciska (1815–1876)

„Aki megtapasztalta, mily édes az Úr, attól kezdve mindig az Ő jelenlétében akar járni” – a XIX. században élt spanyol rendalapító, Szent Mária Róza anya emlékezett vissza ezekkel a szavakkal első szentáldozása napján átélt mély istenélményére, amely meghatározta egész további életét, Istennel való bensőséges kapcsolatát és az irgalmas szeretet gyakorlására irányuló fáradhatatlan törekvését.

Polgári nevén Rosa Francisca Maria Molasy Vallve 1815. március 24-én született a katalóniai Reus városában mélyen vallásos család negyedik, legkisebb gyermekeként. Másnap megkeresztelték. Gyermekkorát szüleivel és testvéreivel töltötte. Apjától az andalúziai emberek érzékenységét, anyjától az energikus, határozott és tettre kész katalán vért örökölte. A két eltérő temperamentum rendkívül harmonikusan ötvöződött a későbbi szentben.

Szent Mária Róza már gyermekkorában meghallotta az Úr hívó szavát. Egy nap lelke mélyén teljes bizonyossággal megértette, hogy a szerzetesi élet a hivatása, és Isten a szegények szolgálatára választotta ki. Tizenhat éves volt, amikor 1831-ben először közölte családjával, hogy szerzetes akar lenni. Apja azonban határozottan ellenezte tervét, jóllehet maga is buzgó katolikus volt. Rózát meglepte apja elutasító magatartása, de nem ellenkezett. Otthon maradt, segített a háztartási munkákban, szabad idejét pedig az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlására szentelte. Rendszeresen eljárt a templomba és igyekezett elmélyíteni lelki életét.

1834-ben kolerajárvány tör ki városukban. Róza Franciska anyja a betegek ápolása közben maga is megbetegedett és meghalt. Az irgalmas keresztény szeretet példáját hagyta örökségül lányára, aki ettől kezdve még határozottabban érezte, hogy Isten szerzetesi életre és a rászorulók szolgálatára hívja. Mivel apja továbbra sem támogatta törekvését, 1841 januárjában végül titokban hagyta el a szülői házat és a reusi kórházban dolgozó Irgalmas Nővérek közösségének tagja lett. A szegény betegek alázatos szolgálatában indult el a hősies felebaráti szeretet csúcsai felé. Minden emberi szenvedésben, szükségben felismerte a legkisebbekkel közösséget vállaló Krisztus szenvedését és egyben hívó szavát. A szenvedések enyhítése és a vigasztalás így vált egyre inkább életének értelmévé, hivatásává.

Néhány év múlva négy nővértársával Tortosa városába hívták, ahol az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlására még több lehetőség kínálkozott. Tortosában szembesült Mária Róza nővér közösségének rendezetlen egyházjogi viszonyával. Kiderült, hogy azok a „nővérek”, akiknek közösségébe a reus-i kórházban belépett, törvényesen nem tartoztak az Irgalmas Rendhez. Mária Róza nővér a fájó csalódás után megpróbálta tisztázni és rendezni közössége helyzetét. Miután ez a próbálkozása nem járt sikerrel, végül néhány társával együtt új rendet alapított a Vigasztaló Szűzanya Nővérei néven. Fő küldetésüknek ugyanis a szenvedők megvigasztalását tekintette. Az új rend az első nehézségek leküzdése után dinamikus fejlődésnek indult. Egymás után nyitották házaikat Spanyolország különböző településein. A nővérek minden emberi nyomorúságon enyhíteni igyekeztek. Az alapítónő tanítását és példáját követve egy gyengéd anya szeretetével vigasztalták az árvákat, a magányos öregeket, a betegeket és minden szenvedő embert.

Mária Róza anya kiváló vezetői adottságokkal rendelkezett. Minden nehézség között képes volt megőrizni végtelen türelmét és nyugalmát. Környezete csodálta rendkívüli jóságát, szelídségét, amivel az emberekhez közeledett. Harmonikus, kiegyensúlyozott személyiségével képes volt megnyerni a szíveket.

Imaéletének középpontjában az Eucharisztia tisztelete állt. Az első mély istenélményét első szentáldozása napján élte át. Misztikus tapasztalatában Isten megízleltette vele az Ő jelenlétének csodálatos édességét. Ez a természetfeletti tapasztalat alapozta meg az Oltáriszentség iránti kivételes tiszteletét, ami megmutatkozott egész életében. Ettől kezdve szüntelenül Isten jelenlétében élt és mindenben az Ő akaratát kereste. Istennel való szoros és bensőséges kapcsolatát mindenekelőtt a szentáldozás és a szentségimádás táplálta. Szívesen imádkozott a tabernákulum előtt, különösen éjjelente. Az éjszaka csendjében és nyugalmában tárultak fel előtte az Úr misztériumai, amelyek folytonosan táplálták és elmélyítették Isten és az emberek iránti szeretetét. Gyakran elmélkedett Krisztus és a Fájdalmas Szűz szenvedéseiről, valamint Isten irgalmasságáról. Megértette, hogy Isten terveiben együtt jár a szenvedés és a szeretet, a szenvedés és a vigasztalás. Krisztusra szegezett tekintettel vigasztalt másokat, és egyben Krisztus megismerésére tanította őket, aki minden vigasztalás igazi forrása. Ez volt a hivatása az Egyházban: tanúságot tenni az Atya irgalmas szeretetéről és a vigasztalás útjaira vezetni minden szenvedőt.

Isten irgalmas és vigasztaló szeretetének tanúja Tortosában hunyt el 1876. június 11-én. 1977-ben VI. Pál pápa boldoggá, 1988-ban II. János Pál pápa szentté avatta.

Koncz Éva