Kezdőlap A lelkiatya válaszol Depressziós tünetei vannak a fiamnak

Depressziós tünetei vannak a fiamnak

Tisztelt Lelkiatya! A fiam 17 éves múlt. Nagyon jó fiú volt mindig. Stresszes, de szófogadó, kissé magába zárkózó, de mégis nagyon kedves fiú. Igen anyás. Az oktatás kezdetével nagyon megváltozott a lelkiállapota. Azelőtt sem volt teljesen rendben. Túl nagy teher számára a gimnázium. Kb. két éve kiderült, hogy magas a vérnyomása, emiatt most nyár óta abba kellett hagynia a sportot, amit annyira szeret. Most még zajlanak a vizsgálatai a vérnyomásával kapcsolatban. Bízunk benne, hogy folytathatja a továbbiakban. Ráadásul most nyáron pótvizsgáznia is kellett két tantárgyból. Nem nagyon megy neki az iskola, hiszen ilyen lelki állapotban tanulni is nehéz. Depressziós tünetei vannak, amire gyógyszert is szed. A pszichiáter a gyógyszeres kezeléssel próbál segíteni. Kiskorában (ovis) is voltak nagyon rossz gondolatai. Akkor az orvosok semmit sem segítettek rajta. Próbáltam két lelkiatyával is beszélni, de sajnos nem nagy sikerrel. Kedvesek voltak, de nem tudtak olyat mondani, tenni, ami segítene. Keresztény iskolába jár és mi is próbáltuk Isten szeretetére, megismerésére nevelni. A legnagyobb probléma az lehet, hogy amikor kismama voltam, az első hónap után hasonlóan rossz lelkiállapotban voltam. Sokszor elviselhetetlen volt. Pszichológushoz hiába mentem, nem csináltak semmit. Attól félek, hogy a fiunknak a magzati állapotban átélt, tőlem származó rossz érzések, gondolatok „öröklődtek”. Hiszek Istenben, bízom abban, hogy segíteni fog, de a fiam egyre rosszabb állapotban van. Nem tudom hova fordulhatnék segítségért… A kérdésem az lenne, hogy kineziológushoz lehet-e vinni a fiunkat, vagy ez Isten számára rossz dolog?

Kedves Levélíró! Együttérzek a fiával és Önnel, imádkozom Önökért.
Valószínűleg a fiának egyszerre lenne szüksége nagyon jó orvosra, e mellett lelki segítségre, nyugodt és szeretettel teli légkörre. Igyekezzen érdeklődni, és találni egy igazán jó pszichológust vagy pszichiátert a fia számára.
Segítse a fiát abban, hogy imádkozzon, szentségekhez járuljon, találkozzon Jézus szeretetével, gyógyító erejével. Törekedjen arra, hogy az otthoni hangulat harmonikus legyen, és segítse a fiát abban, hogy bekapcsolódjon egy jó baráti körbe.
A kineziológiába ne kezdjen bele. Természetesen az izmok megmozgatása mindenkinek jót tesz. Ám a kineziológia mint gyógymód egy áltudományos módszer. A fiát még jobban meg fogja zavarni, és meg fogja terhelni, ha ebbe belekezdenek. E helyett menjenek sétálni, kirándulni, úszni.
Imádkozzon a fiáért és vele együtt, menjenek zarándoklatra, találkozókra, próbálja őt segíteni abban, hogy az élő Istennek találkozzon!