Életünk jeles évfordulói

Ahogy a házasok és papok fölött múlik az idő, időnként meg-megállnak. Megköszönik Istennek, ami mögöttük van. Vagyis hálát adnak érte. Okos és vallásos emberek tudják, hogy a múltjukban benne van a saját erőfeszítésük, munkájuk, kínlódásuk mellett Isten segítsége is.

A jeles évfordulók egyben kérdőjelek is: a következőt megérjük-e? Vajon mit hoz a titokzatos jövő? Jóra szeretnénk számítani, de nem tudjuk agyunkból kiűzni a kételyt, a sötét, fenyegető suhogásokat. Ezért könyörögve nézünk szeretteinkre, hogy a család vagy a paptársak nehéz napjainkban ne hagyjanak magunkra.

Ahogy múlik felettünk az idő, mind többek, értékesebbek vagyunk. Az esküvői képeken szépek, üdék, fiatalok – de mit bizonyítottak? Még nem sokat. Az újmisésnek is örülünk, hogy eljutott az oltárig, de aggódva nézünk rá: hogy bírja majd a terhelést, a nagy viharokat? Szépreményű az ifjú házas, az újmisés. De mennyivel más ránézni egy aranymenyegzős párra, akik ötven éve egyre jobban szeretik egymást. Mennyire más egy aranymisés pap az oltár mögött, sokszor már őszen és reszketve, mint aki most kezdi a szolgálatát. Pedig szeretem én az ifjú párt, szeretem az újmisést is. Csak azt szeretném érzékeltetni: milyen különbség van közöttük és a sok próbát átélt öreg házaspár vagy öreg pap között. A már elhervadt, talán kissé tehetetlen öreg párnak, papnak különleges tisztelet és megbecsülés jár.

Az első jelentősebb megálló a 25. év. Ezüstlakodalom, ezüstmise! Itt még életerősek, jókedvűek. A pap ötven körül jár, hiszen legtöbbünket huszonöt éves korunk körül szentelnek fel. Igaz, hogy a tudósok azt mondják, hogy az ember életének tetőpontját 20–40. év között éli. Testileg, szellemileg akkor fitt az ember, a 40. évtől csökken a fizikai ereje, az 50.-től szellemileg is kopik.

A második megálló az 50. év. Aranylakodalom, aranymise. A pap 75 éves. Hivatalból nyugdíjba kell mennie. Búcsút kell mondani az aktív életnek. Ő maga is gyenge, meg-meglátogatja a betegség. Az aranylagzis szülőt már nemcsak unokák veszik körül, hanem dédunokák is.

A harmadik megálló a 60. év. Gyémántlakodalom, gyémántmise. Negyedik – szerencsés esetben – a 65., ez már vaslakodalom, vasmise. A pap 90 év körül jár. Van, aki jó életerőben megéri. De bizony legtöbbünket addigra eltemetik.

Van még ötödik – a 70. év –, a rubinmise. Ezt nagy ritkaság megérni, ha mégis, bizonyára nagy terhet jelent.

Utolsó állomásunk azonban nem a por, hanem az égi koszorú, ahol az igazságos Bíró bőségesen megjutalmaz minket. Ezüst, arany, gyémánt, rubin semmi hozzá képest…