Hallom az országházi tévéközvetítésből, hogy az új kormány, miniszterelnökével az élén, letette az esküt. (A cikk 2004-ben, az MSZP–SZDSZ kormány hivatalba lépése után íródott – a szerk.) Figyelek minden szóra: Isten neve elő sem fordul. A végén sem, hogy: „Isten engem úgy segéljen!” Eddig úgy tudtam, hogy az eskünél Istent hívjuk tanúbizonyságul. Ők, akik Isten nevét ki sem ejtik, mégis esküsznek?
Hogy egyáltalán beszélhessünk az eskü problémájáról, tisztázni kell, mi is az valójában. A Katolikus Egyház Katekizmusa a 2150. pontnál így határozza meg: „Amikor esküt teszünk, Istent hívjuk tanúul arra, amit meg akarunk erősíteni”. Az Értelmező Szótár ugyanezt állítja, némileg más szavakkal: „Az eskü Istenre mint tanúra, vagy valamely szent dologra hivatkozó ünnepélyes kijelentés vagy ígéret.”
Mindebből kiderül, hogy amit a Zsidókhoz írt levél 6,13 mond: Az emberek saját maguknál nagyobbra esküsznek. Ezért csak Isten esküdhet saját magára, hiszen semmi nagyobbra nem esküdhetett. Ezért, amikor megígéri Ábrahámnak, hogy utódjában nyer áldást a föld minden népe (ez Jézus!), azt mondja: Önmagamra esküszöm. Tehát az esküben benne kell lenni az Istennek. Isten engem úgy segéljen! Egyedül Isten esküdhet önmagára, mert nála nagyobb nincs!
Ezért fogalmaz így Noldin: Az úgynevezett állami eskü nem eskü, mivel benne Istenről szó sincs. Häring jobban megmagyarázza: az úgynevezett állami eskü az ígéretnek, komoly döntésünknek ünnepélyes megerősítése, ezért fontos, súlyos tett, de nem nevezhetjük eskünek, hiszen egyáltalán nem akar istentiszteleti tevékenység lenni.
Milyen nagy dolog az eskü, mutatja az Úr Jézus példája. Kaifás vallatja őt a főtanács előtt. Jézus hallgat. De amikor azt mondja a főpap: „Esküvel kényszerítlek téged az élő Istenre, mondd meg, te vagy-e a Messiás, az Isten Fia?” – „Magad mondtad” – felelte Jézus. – „De mondom nektek: mostantól látni fogjátok az Emberfiát, amint a Mindenható jobbján ül, és amint majd eljön az ég felhőin” (Mt 26,63). Ennek a vallomásnak alapján ítélték kereszthalálra. Ő hamisan nem esküdött!
Hogy milyen nagy dolog az eskü, azt látjuk boldoggá avatott IV. Károly, utolsó királyunk életében. 1916. december 30-án Csernoch János hercegprímás jelenlétében letette az esküt. Ettől fogva annyira szívén viselte a népe sorsát, hogy kétszer is megpróbált visszatérni, végül az akkori nagyhatalmak Madeira szigetére száműzték népes családjával együtt. Fiatalon, 35 éves korában halt meg. Ha igazi, érett ember nagy dologra megesküszik, nem tudja felejteni, valósággal űzi, hogy mindent megtegyen a szent ügyért.
Természetesen esküt tenni csak nagy, fontos dologra szabad. Ilyen például az ország vezetése, bíróság, házasság stb. Aki semmiségekre hívja tanúul az Istent, bűnt követ el, ha esküdözik.
Meg kell tanulni úgy beszélni, hogy minden mondatunkra, állításunkra, ígéretünkre akár meg is lehessen esküdni. Mindig az igazat kell mondani. Ha bizonytalanok vagyunk benne, azt is közölni kell, hogy nem tudjuk biztosan. Ha ígéretről van szó, nincs az, hogy jaj, elfelejtettem, mert ez annak a jele, hogy már eleve lóvá akartam tenni, akinek valamit kilátásba helyeztem. Ha nem tudom teljesíteni, idejében jelezni kell, hogy a dolog tárgytalan. Bocsásson meg, nem tehetek róla. A kimondott szónak, még inkább a papírra vetett vagy kinyomtatott írásnak súlya van. Tehát az igazi ember nem esküdözik, mégis minden szavát, írását halálosan komolyan veszi, mivel mindig a mindentudó Isten jelenlétében beszél vagy ír.
Beszédhez is, zenéhez is hozzátartozik a szünet, a csend. Azt mondják a szakértők, hogy fontosabb a szavaknál vagy a dallamnál. A mi beszédünkben, életünkben is nagyon lényeges, hogy tudjunk magunkba mélyedten gondolkozni; csendesen figyelni természetet, zenét, a nagyvilágot. A másik embert is képesek legyünk lenyűgözően figyelni, mintha csak ő lenne a világon. Ha pedig gonosz emberrel kerülünk szembe, veszekedés helyett tudjunk egy pillanat alatt elhallgatni, sőt megnémulni. Mindez azt jelenti, hogy ura vagyok magamnak!
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")
