Kezdőlap Hírek Élete példájával mutatta az utat – Elhunyt Futó Károly atya

Élete példájával mutatta az utat – Elhunyt Futó Károly atya

Futó Károly atya
Életének 93., áldozópapságának 67. évében, november 10-én hajnalban az örökkévalóságba költözött Futó Károly atya, aki aktív éveiben Budapest VIII. kerületében a Tömő utcai templom plébánosa volt.

Károly atya nem csak a főváros, hanem Magyarország egyik legismertebb lelkivezetője volt, aki tanácsaival és élete példájával vezette a hozzáfordulókat. A világi hívek mellett számtalan főpapot, papot, szerzetest és szerzetesnővért segített a Krisztushoz vezető úton. Egy szent életű atyától búcsúzunk, s kérjük őt: immár Isten országából is legyen segítségünkre. Károly atyára a Keresztény Élet egy 2016-os írásának részletével emlékezünk, amely a vasmiséje kapcsán, utolsó lakhelyén, a pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthonban készült.

*

A szent életű pap olyan, mint a forrás a sivatagban. Amikor felfedezik, egyre többen és többen jönnek hozzá. Lelkigyakorlataira szinte alig lehet helyet foglalni. Ha pedig lelki beszélgetésre akar bejelentkezni hozzá valaki, bizony komoly „várólistával” kell számolnia. Károly atya józsefvárosi kis plébániai szobájában is egymásnak adták a kilincset a hívek. Ő az a pap, akinek egyetlen mondata fordulópontot jelenthet. A Szentlélek csodálatosan tud működni azokban, akik az életüket teljesen rábízták… Az egyik tanítása, ami nagyon mélyen megmaradt bennem, a bocsánatos bűnökkel kapcsolatos. „Nemcsak a súlyos, hanem a bocsánatos bűnöket is komolyan kell vennünk. Hiszen egy zsákból a liszt egy kis lyukon keresztül is kifolyhat, ha nem foltozzuk be. A fűtött szoba nemcsak akkor hűlhet ki, ha tárva-nyitva hagyjuk az ablakot, hanem elég egy kis rés is, hogy távozzon a meleg.”

Egyik idős, ágyban fekvő beteg barátja hívta otthonába az atyát. A beszélgetés végén szobája egyik pontjára mutatott az illető: „Ott tartom a félretett pénzemet, vidd el, mert az Egyháznak akarom adni”. Károly atya ezzel utasította vissza az adományt: „Nem viszem el, mert arra neked nagyobb szükséged lehet, orvosra, ápolóra…”
Erdődy Imre atya halála után Károly atya lett a Keresztény Élet „A lelkiatya válaszol” rovatának szerzője. Annyit kért csupán, hogy a kérdésekre adott válaszait vegyük fel magnóra, s valamelyik munkatársunk gépelje majd le. A lelki tanácsokat aztán nem diktafonon, hanem videokamerán rögzítettük: így a hang mellett húsz-harminc válaszadása képben is megmaradt. Ebből indítottunk a Keresztény Élet Portálon két évvel ezelőtt sorozatot, de DVD-n is megjelentettük tanácsait.
Az első stúdiófelvétel után autóval vittem haza az atyát. Mielőtt kiszállt volna, a cikkekért járó honoráriumot szerettem volna átadni neki. Nagyon határozottan utasított el: „Nézd, nekem nagyon jó nyugdíjam van, kifejezetten jól élek. Nincs szükségem rá. Fordítsátok a pénzt az újságra.
Hogy mennyire egyszerű, puritán életet él, arról sokan tanúskodhatunk. S hogy mégis mennyi mindenkin segít, csak ellesett tettekből, szavakból tudjuk. Ezzel kapcsolatban egy lelkigyakorlatán arról beszélt, hogy elsősorban a környezetünkben élőkért vagyunk felelősek. Segítségre szoruló családtag, barát vagy szomszéd mindannyiunk közelében él.
Többször is beszélt arról, hogy mennyire lényegtelen a földi elismerés, csak az égi jutalom a fontos. Ennek rendkívüli példáját is adta. Egyik rokona mesélte el nekem: amikor magas állami kitüntetésben részesítették az atyát, ő nem akarta átvenni. Taxit kellett érte küldeni, hogy végül is ott legyen az átadáson. Egy-két nappal később a rokon a szemetesből mentette ki az elismerő oklevelet.

Károly atya nemcsak világi hívek, hanem szerzetesek lelkivezetője is. A szigorú, klauzúrás életet élő kármelita nővérek dél-dunántúli kolostorába – amíg tehette – rendszeresen leutazott, de lelkiatyja volt Teréz anya leányainak is, a Tömő utcában.
Egyik alkalommal sürgősen beszélnem kellett vele. Vidékről érkezett vissza, a Váci Egyházmegyében működő nővérek kolostorából, ahová szintén gyóntatni ment. A buszpályaudvaron vártam, havas téli este volt. Beteg lábaival nehezen szállt le a buszról, majd együtt elindultunk. Két mankójára támaszkodva, hátán hátizsákjával lassan lépdelt. Sokan találkozhattunk vele így, akár a metró mozgólépcsőjén is. Az arca akkor is ragyogott, az Isten békéje sugárzott róla – csakúgy, mint most, 91 évesen a pilisvörösvári vasmisét követően.
A folyamatos imádság szükségességéről is sokszor beszélt. Utazás közben, a holtidőket kihasználva javasolta – és élte is –, hogy imádkozzuk a rózsafüzért.”

*

Futó Károly atyát a Sarutlan Kármelita Nővérek Mindenszentekről nevezett magyarszéki kolostorában helyezték örök nyugalomra november 13-án. A főegyházmegye területén november 18-án, szombaton 18 órakor Roska Péter atya mutat be szentmisét lelki üdvéért a budapesti Béke Királynője-kápolnában (VIII. kerület, Tömő utca 31.).

Czoborczy Bence

A fent említett sorozat egyik részét itt tekinthetik meg.

Megbántott a gyóntatóm