Maga a szertartás – amint az ilyen alkalmakhoz illik – egyszerű volt és emelkedett. Grófi címet és előnevet kaptunk: feleségemmel egy rangos közösség tagjaivá fogadtattunk – a hagyományok tisztelete jegyében. Párizs közelében, a boulogne-i erdőben 1783. november 21-én – ha nem is először – sikeresen emelkedett a levegőbe az ember. A hőlégballont feltaláló Montgolfier-fivéreket XVI. Lajos király nemesi rangra emelte, és birtokot is adományozott nekik.
Ennek a hagyománynak a jegyében történt velünk, ami történt: mi is megkaptuk a grófi címet és a Kajászóy előnevet, és megilletődve néztük adományként kapott birtokunkat. Amely nem nagy ugyan – mindössze egyetlen négyzetcentiméter, de mégiscsak birtokadomány… Komolyan vettük a játékot – mert játszani csak így érdemes.
Minderre – amint az adománylevélben is megfogalmaztatik: „a légjárók ősi szokása szerint” – azt követően és annak elismeréseként került sor nemrégiben, egy kora őszi vasárnap délután a kajászói mezőn, hogy a HA 915 lajstromjelű hőlégballon utasaiként először emelkedtünk a levegőbe…
Ideális repülőidő volt. A megbeszélt helyen találkoztunk a Ballonsport Club négy tagjával, akik egy jókora utánfutót vontató terepjáróval érkeztek, és máris suhantunk a völgyben az országúton Vál irányába, a település határában kiszemelt felszállóhely felé. Az utánfutóból előkerült a négy-öt személy befogadására alkalmas kosár, földre terítették a hatalmas ballont, majd egy jókora ventilátorral fújni kezdték bele a levegőt. És a ballon csak nőtt és nőtt, aztán az égőfej segítségével most már melegített levegő áramlott a gyomrába, lassan emelkedni kezdett, míg végül már a kosár fölött lebegett: sietve beugrottunk, és már el is emelkedtünk a földtől. Legyőzetett a gravitáció.
És ahogy melegedett a ballon kupolaterében a levegő, úgy emelkedtünk egyre följebb, végül közel ezerméteres magasságba. Hallgattuk a csendet, melyet a kilövellő égő gáz sustorgása sem tudott megzavarni, és visszanéztünk oda, ahonnét elemelkedtünk. Ráismertem arra a majorságra, amely mellett az autóval eljöttünk. Amit ott akkor rendetlenségnek, esetlegességnek láttam, az innét most valamiféle rendnek tűnt. Lehet, hogy felülnézetből jobban lát, többet lát az ember? Emelkedettebb szemlélettel mintha fölismernénk olyan összefüggéseket, arányokat, szépségeket, amelyek földhözragadtságunkban elkerülik a figyelmünket?
Pilótánk eközben – mint később elmondta – azon töprengett, hol tudunk majd leszállni. Mert a hőlégballonnak nincs se hajtóműve, se kormánya. Arrafelé és olyan messzire megy, amerre és amennyire fújja a szél. A legjobb pilóta is csak arról dönthet, hogy süllyedjünk vagy emelkedjünk. És lesz, ami lesz… Végül a kajászói futballpálya közelében, fasoron túli mezőn értünk földet.
Nem akármilyen élmény volt ez a hatvanöt percnyi, mintegy tíz kilométeres repülés. Kiszolgáltatva a kiszámíthatatlan szeleknek, a pilóta szakértelmének és helyzetfelismerő képességének és azoknak az érzéseknek és gondolatoknak, amelyekkel az ember repülés közben találkozik. Kiszolgáltatottan és – vagy inkább: tehát? – szabadon ebben az áldott fölülnézetben.
- Valóban léteznek csodák?
- Ferenc pápa halottak napján a római Laurentino temetőbe látogat
- Jósnőhöz jár az ismerősöm
- Befogadta az üldözötteket, és maga is üldözötté vált
- Boldog Cecilia Eusepi (1910–1928)
- Ma hajnalban elhunyt Kozma Imre atya
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút