Kezdőlap Hírek Ingyenes utazás a nyári Ez az a nap!-ra

Ingyenes utazás a nyári Ez az a nap!-ra

Ez az a nap! utazás

Az Ez az a nap! július 23-i rendezvényre      az ország számos pontjáról indulnak különvonatok és buszok. Az ingyenes utazáshoz vonatok esetében megvásárolt belépőjegy és előzetes regisztráció, a buszoknál pedig 50 fős vagy annál nagyobb létszámú csoport szükséges. A szervezők várják azok jelentkezését is, akik egy-egy településen vagy gyülekezetben szívesen szerveznének csoportot, összefogva a közös utazást.

Az Ez az a nap! eseményeire a www.ezazanap.hu/utazas oldalon közvetlenül,    illetve a szintén a fenti oldalon található, a városokhoz tartozó Facebook-csoportokban lehet regisztrálni. A vonatok reggel indulnak, és fél 12 körül érkeznek Budapestre, az esemény után körülbelül este fél 12-kor indulnak vissza a vidéki városokba.

A Puskás Arénában tartott ima- és dicsőítő nap keretében a magyar és nemzetközi keresztény zenei élet közismert képviselői lépnek színpadra. Az esemény kiemelt vendége lesz a Bethel Music, Michael W. Smith és a Planetshakers. Mellettük a hazai keresztény könnyűzene színe-javát is láthatjuk majd. A nemzet stadionjában megvalósuló rendezvénynek fontos része lesz a közös imádság, az igei üzenetek átadása, valamint az evangélium hirdetése és megtérésre való buzdítás. Az eseményen minden résztvevő egy díszkötetes Jézus-Bibliát kap ajándékba. Jegyvásárlás a www.ezazanap.hu honlapon lehetséges, ahol minden további információ is megtalálható.

(X)

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit Hogyan evangelizáljunk? házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene áldozás élet életbölcsességek