Isten még a legmélyebb fizikai és lelki nyomorból is ki tudja menteni az embert. De ehhez nekünk is döntenünk kell mellette.
Monsignor Fulton J. Sheen, a nagynevű pap mesélte:
Mint fiatal lelkész a nagyváros legfélelmetesebb részén levő plébániára kerültem. Egyik forró július eleji pénteken, délután kimentem a templom lépcsőjére levegőzni, amikor hirtelen olcsó parfüm illata csapta meg az orromat. Koravén, kiélt arcú utcaleány állt előttem, és támadóan így szólt:
– Légy nyugodt, szép fiú, nem ájtatoskodni jöttem ide.
– Akkor miért van itt?
– Oh, mert megígértem az anyámnak; ő van az utca végén. Pár percig itt maradok, hogy azt higgye, gyónok.
– Ide figyeljen, gyermekem – szóltam, de ő közbevágott.
– Hívjon Ágotának, úgy hívnak.
– Nem kérdeztem a nevét, de ha már megmondta, tudja meg, hogy Ágota görögül jót jelent.
– Ne vicceljen, most szabadultam ki a női börtönből – és sűrű káromkodások között elmondta, hogy nyolc szentségtörést ajánlott fel az ördögnek, ha kiszabadítja a börtönből. – Ezt meg is tettem – folytatta –, és a nyolcadik után kiszabadultam.
Egész valómban megrendülve hallgattam, érezve az ördög jelenlétét, és csak annyit válaszoltam, hogy az ördög jó üzletet kötött, szabadulásáért elvette a lelkét.
– Ne izguljon – szólt nevetve a leány. – De a maga lelke még nincs egészen elveszve. A leány dühbe jött, de én folytattam:
– Idejött a templomba az anyja kedvéért, ez azt jelenti, hogy szereti az anyját, és akiben szeretet van, nincs elveszve. Maradjon itt és imádkozzon.
A leány sarkon fordult és elment.
Utánaszóltam, hogy még ma este vissza fog jönni. Visszamentem a templomba és beültem a gyóntatószékbe. Meg kell menteni Ágotát. Harcolni kell a lelkéért, és ehhez a fegyver a szeretet és az ima. Feloldozás után megkértem minden gyónómat, hogy maradjon még egy kicsit a templomban és imádkozzon egy lélek megmentéséért. Ezt mindenki szívesen megtette. Aznap nem mentem el gyóntatás után. Imádkoztam és vártam. A templomot sem engedtem becsukni, vállaltam a virrasztást. Már éjfél felé járt az idő, mikor az oltár lépcsőjénél térdelve megütötte az orromat az olcsó parfüm illata. Hallottam, hogy valaki mellém térdel és zokog.
Ha azon az estén nem vártam volna rá és ő zárt templomot talál, talán sohasem jött volna vissza. Ágota azóta buzgó, vallásos, becsületes családanya lett.
Keresztkérdés című sorozatunkban az emberek a lelkiismeretről is elmondták véleményüket.
Fotó: Pixabay