„Mindig éreztem Isten közelségét” – Maróti Margit SJC

A Jézus Szíve Társasága számára 2021. jubileumi esztendő, ugyanis száz éve született az akkor modernnek számító új egyházi intézmény, melynek legidősebb tagja, Maróti Margit SJC éppen egyidős a centenáriumát ünneplő közösséggel.

2021. április 8-án a péceli Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában 100. születésnapján köszöntötték Maróti Margit testvért, aki egészen fiatalon, 15 éves korában adta Istennek életét. Ő az egyedüli, aki az alapítás korát összeköti a jelennel, ugyanis ő még személyesen találkozott az első testvérekkel, valamint P. Bíró Ferenc SJ alapító atyával, akiről kedves történeteket mesél.

Margit testvér az első világháború után 1921. április 8-án egy Csongrád megyei kis településen, Forráskúton született. Életében örömök és nehézségek egyaránt adódtak, de mosolya, derűs arca még most is az Istennel megélt szeretetkapcsolatról tanúskodik.

Két évtized híján végigélte a 20. századot. Őt hallgatva egyfajta elbeszélt történelem (oral history) részesei lehetünk, megelevenedik a történelemnek az a szelete, ami hatással volt az ő életére, és amit az ő személye is átszínezett kissé. Néhány éve megfogalmazott önéletírásában így ír gyermekkoráról: „Egy kis faluban, Forráskúton születtem, nevelkedtem. Szüleimmel és két testvéremmel élveztem a családi ház melegét és fegyelmét. Vasárnaponként rendszeresen jártunk misére. Nagyon vonzódtam apukához, ezért templomba menet mindig az ő kezét fogtam. Emlékszem, hogy lefekvés előtt a családunk közösen végezte az imát az olajfák hegyén imádkozó Krisztus képe előtt. Nekem sokszor hosszúnak tűnt az esti ima, de mélyen a szívembe vésődött Krisztus, és megtanultam, hogy akármilyen baj ér, mindig fordulhatok Hozzá segítségért. Eleven gyerek voltam, többször kerültem bajba, amiért büntetés járt: elszakadt ruha, letört virágok, faágak… Nagyon féltem a büntetéstől, ezért bármi történt, Krisztus képe előtt buzgón imádkoztam: Látod, Jézusom, már megint történt valami… Kérlek, intézd el, hogy ne kapjak büntetést! És csodálatos módon elsimultak a dolgok.”

Saját megfogalmazása szerint kamaszkorában sokszor volt „dacos” és mindig kimondta, ahogy érzett, amit gondolt: „Soha nem akartam mást mutatni, mint ami voltam. De mindig hűséges akartam lenni Krisztushoz”. 14 éves, amikor két rokonlány az iskolanővéreknél fogadalmat tett. Őket hallgatva először ekkor gondolt arra, hogy Istennek adja az életét, de senki sem vette komolyan. Amikor a pap meghallotta szándékát, azt mondta neki: „Ha belőled apáca lesz, akkor belőlem püspök.” De látva a kitartását, tanácsával segítette, hogy melyik közösség lenne neki való: „Menj a Kordás testvérekhez…” (A Korda könyvkiadó a Jézus Szíve Társasága egyik intézménye.)

A 15 éves Margit elment ismerkedni a Szegeden élő népleányokhoz, és a velük töltött egy hét után eldöntötte, hogy a közösségben marad. Megtetszett neki a testvérek mozgalmas, de imádságos élete, akik nemcsak imájukat, hanem munkájukat is Jézus Szíve dicsőítésére ajánlották fel. Édesanyja nehezen fogadta el döntését, de édesapja azt mondta, ha valóban Isten hívja, nem tarthatják vissza, ha nem, úgyis visszatér a családba. Isten hívása erősebbnek bizonyult a családi köteléknél, és szerető kegyelme 85 évig megtartotta Margitot hűségben a Jézus Szíve Népleányai Társaságában. Bár az ismerkedés éveiben nemcsak örömet, hanem nehézségeket is megélt, nagykorúságát követően esküvel erősítette meg elköteleződését, melynek szövegéből különösen fontossá vált számára a következő mondat: „Életemet felajánlom Jézus szerető Szívének népem és az egész világ bűneinek engesztelésére.” Ezt a felajánlást mindennapi imájában megismételte, és imádságként végzett munkájával megerősítette. Dolgozott konyhában, üzletben, óvodában, dohányföldön, idősek otthonában… – mindig ott, ahol szükség volt rá.

Életútjának színterei is változatosak voltak: 1936–1949 között Pest, Pécel, Balatonfüred, Kálóz, majd 1949–1992 között Kanadában Hamilton, Toronto, Courtland. Negyven év külföldi szolgálat után visszatért Magyarországra, és még Húsz évig Tahiban, a Szív Lelkigyakorlatos központ konyháját vezette. Bár sokféle nehézség volt az életében, akárhová helyezték, mindig kitartó és hűséges maradt. Ezt írja: „mindig éreztem Isten közelségét, és ráhagyatkoztam.”

A most százéves Margit testvér hivatásának hosszú évtizedeiben sokszor megtapasztalta az örömöt és fájdalmat egyaránt. Fiatalkorában egy alkalommal, amikor ingadozott, valaki megajándékozta egy szentképpel, mely a töviskoronás, keresztet hordozó Krisztust ábrázolta. A kép hátoldalára ez volt írva: „Vedd és fogadd, Uram, szabadságomat.” Visszaemlékezésében leírta, hogy Krisztus követésének fontos mozzanata volt ez az életében.

Margit testvér 2012 óta Pécelen a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában él töretlen életszeretettel, Istenbe kapaszkodó, hálás ráhagyatkozással – egészségben, betegségben egyaránt. Derűs arca, mosolygó kék szemei most is annak az Istennek a szeretetét sugározzák, akinek ő egy életre hűséget fogadott.

„Szívesen elmennék már a szentek közé… Leginkább az Úr Jézust kívánom látni, jó lenne a karjaiban megpihenni, mert sokszor fárasztó már a földi lét. De elfogadom Isten kezéből, hogy itt kell még lennem, és türelmesen várakozok… Ha Ő így gondolja, akkor biztosan van még valami feladatom. Talán az, hogy elfogadjam a nehézségeket és a szeretetre szeretettel válaszoljak. Tudom, hogy Isten nagyon szeret engem. Eskütételemben felajánlottam magam Jézus Szívének az Ő népe szolgálatára. Ha nem is jut eszembe ez minden pillanatban, tudom, hogy az Isten számon tartja, mert elfogadta a felajánlásomat. Hát imádkozom és engesztelek a világon elkövetett sok-sok bűnért. Amit a Jóisten megenged, annak biztosan helye van az életünkben. Jézus feltámadt, és örök életre hív bennünket.”

Jézus Szíve Társasága (sjc.hu)

A Maróti Margit SJC-ről szóló írás a Keresztény Élet hetilap május 2-i lapszámában jelent meg.