Hitünk alapja az élő kapcsolat Krisztussal

Legutóbbi kertészkedésünkkor arra kért paptestvérem, hogy szedjük össze a metszés után lehullott gallyakat és vigyük a kert végében lévő gyűjtőhelyre. Amikor bemásztam a fák és bokrok közé, arra lettem figyelmes, hogy az ott heverő kisebb-nagyobb ágak szárazak és színtelenek, egyszóval élettelenek. Kérdésem nyomán megtudtam, hogy ezeket káplán atya néhány nappal ezelőtt vágta le. Döbbenetes, hogy azok az ágak, amelyek nemrég még virultak, most egy halott tárgy benyomását keltették. Pedig biokémiai szempontból rendelkeznek mindennel, ami az élethez szükséges. Ott vannak a megfelelő vegyületek a megfelelő arányban, a megfelelő szövetekbe rendeződve, mégsem hoznak többé új hajtást és nem lesz rajtuk többé gyümölcs és termés. Azt is tudjuk, hogy hiába rakjuk össze a tudomány eszközeivel bármelyik élőlény teljes genetikai állományát, magától működő életet mégsem tudunk belé lehelni. Az Élet még akkor sem megy magától, ha mindenünk megvan hozzá. Ez nem egy ételrecept, ami összehozható a hozzávalók beszerzésével.

Az Élet kapcsolat. Az él igazán, aki kapcsolatban van. Persze nem mindegy, hogy kivel és mivel. Olyan mértékben van bennünk élet, amilyen mértékben kapcsolódunk az élet Forrásához. Az élő összeköttetés tudja továbbítani nekünk az éltető kegyelmet. Sokan még a keresztények közül sem értik, hogy nem az a legfontosabb, hogy mindig mindent jól tegyünk az életünkben, hanem az, hogy ez a kapcsolat működőképes legyen. Mint ahogy a létezés is megelőzi a cselekvést. A legfontosabb nem az kellene hogy legyen életünkben, hogy görcsösen erőltetjük a helyes keresztény viselkedést magunkon, hanem az, hogy mindenáron megőrizzük az élő kapcsolatot a forrással, Krisztussal. Mert ha ez tönkremegy, minden elveszett. Akkor nincs mihez visszatérni. Amíg viszont átáramlik rajtunk keresztül az életadó kegyelem, mindig tisztán tudni fogjuk, hogy mit tettünk jól és mit kell javítani, mert úgy látjuk magunkat, mint Isten minket.

A levágott ágak, mint tudjuk, a növénynemesítés során tovább tudnak élni, ha egy adott időn belül történik a beoltás. Addig, amíg ki nem hunytak az élet újraindításának feltételei bennük. Ez tekinthető az ember esetében a földi életnek, amely során mindvégig rendezhetjük kapcsolatunkat Istennel, szabadon újra élő vesszői lehetünk a tőnek. A heg ugyan látszik, de a kontakt még erősebb is lehet, mint azelőtt volt. De ahogy az ágaknál is van egy időkorlát, amin túllépve az oltás már nem lehet sikeres, úgy az ember ideje is elfogyhat a megtérésre, ha azt élete végéig sem valósítja meg.

A kifejezés, hogy „bennem maradtok” elsősorban a hitre vonatkozik. De az így létrejött kapcsolaton keresztül már számos értékes tápanyag vándorol a tőtől a vesszőkig, amely életet ad és gyümölcsöt terem. A mi lelki vitaminjaink és ásványi sóink: Isten igéje, a Szentírás és a szentségek, amelyek Isten hathatós kegyelmét jelzik, és a maguk sajátos módján meg is valósítják Isten életét bennünk. Nem is tudjuk, mekkora kincsesládán ülünk. Panaszkodunk, sajnáltatjuk magunkat, miközben hasznosítatlanul átfolyik rajtunk az éltető kegyelem, anélkül, hogy mozgósítanánk és beépítenénk. Mennyi új rügy, hajtás, virág, gyümölcs és termés lehetne ezekből! Ajándékozd meg magad az Élettel!

Lóczi Tamás

A cikk a Keresztény Élet hetilap május 2-i lapszámában jelent meg.