Nem segít az Egyház a szegényeknek?

Tisztelt Lelkiatya! Londonban élő, jelenleg Budapesten dolgozó férfi vagyok. Nagyon sok szegény, hajléktalan embert látok. Egy hölggyel beszélgettem, aki elmondta (orvosi iratokkal igazolva), hogy súlyos beteg, hajléktalan és próbál segítséget kérni plébániákon. Elmondta, hogy nagyon sok helyen elutasítják, elküldik, arra hivatkozással, hogy sokan kérnek segítséget, szűkösek az anyagi körülményeik, stb. Nem hittem neki, hiszen nem ezt hallottam a prédikációkban, nem ezt olvastam az Egyház felhívásaiban! Elkísértem, hogy meggyőződjem az igazságról! Sajnos igaz volt minden szó!

Kedves Levélírónk! Valóban igaz, amit ír, hogy az ember egyik legfőbb kötelessége segíteni a bajbajutott embertársán. Különösen kötelessége ez a keresztény embernek és a papnak.

A világ javait Isten minden ember boldogulására szánta. Nagy Szent Bazil († 379) mondta, hogy ha valaki ruhát lop, azt tolvajnak nevezzük. De nem kellene ugyanezt a nevet alkalmazni arra az emberre, akinek sok ruhája van, mégsem ad a szegénynek? A ládádban levő kenyér az éhezőké, a szekrényedben lógó ruhák a szegény tulajdonai, a nálad tönkremenő cipők azok tulajdonai, akiknek nincs cipőjük, a nálad felhalmozódó pénz a nincsteleneké…” (Patrologia Graeca 31, 276B – 277A).

A Katolikus Egyház nagyon sokféle módon igyekszik segíteni a rászorulókon. Annak ellenére, hogy egy nagyobb amerikai egyetem költségvetése messze felülmúlja a Vatikán teljes költségvetését, az Egyház mégis igyekszik enyhíteni a világ szegényeinek ínségét. Az ingyenes iskola és a kórház keresztény találmány volt, a keresztények hozták őket létre. Nem királyok vagy más uralkodók, akiknek bőven lett volna rá anyagi forrásuk, hanem szerzetesek, keresztény módon gondolkodó emberek. (vö. If God Made the Universe, Who Made God? ,Nashwille 2012, 28; Is God Just a Human Invention? ed. McDowell, S. – Morrow, J.; Grand Rapids 2010, 228). Ez ma is hasonlóképpen van. A világ szegényeiért nem a dúsgazdagok tesznek a legtöbbet, hanem keresztény emberek (vö. Carolyn E. Davis).

Csak egy példa: a Magyar Katolikus Karitász 2010-es évi legnagyobb segítségnyújtásai. 2010 tavaszán Borsod megyében árvíz és belvíz okozott hatalmas károkat. A Katolikus Karitász 14 településen vett részt a károsult családok támogatásában, élelmiszerrel, gyógyszerrel, ivóvízzel és tisztítószerekkel látta el a térséget. Az árvíz levonultával több mint 500 otthon lakhatóvá tételét vállalta a szervezet. Az árvizet követő észak-magyarországi viharkár után is jelentős adományokkal jelentek meg a karitász munkatársai az érintett településeken. 2010 őszén a vörösiszap-katasztrófát követően a segélyszervezet az első naptól a helyszínen segítette a kitelepített családokat élelmiszerrel, ruhával és az iszap eltakarításához szükséges eszközökkel. Mintegy 1000 önkéntes vett részt a kármentesítési munkálatokban, a károsultak étkeztetésében és az adományok szétosztásában. Segélykoordinációs irodát működtetett a helyszínen a károsultak természetbeni és lelki támogatása céljából, és 80 család ingóság pótlását, továbbá 40 új melléképület felépítését vállalta.

Amikor kritizál egyes papokat, mindig gondoljon arra, hogy nagyon sok olyan pap van, aki nap mint nap sokakon segít (legtöbbször a saját fizetéséből). Gondoljon arra is, hogy egy plébániára igen gyakran naponta 5-10 kéregető is becsenget. Akkor van joga ítéletet mondani, ha a maga kapucsengőjét is 10 éven át napi 5-10 kéregető nyomja meg, és maga egyet sem küld el üres kézzel.

Teréz anyát egyszer megkérdezte egy újságíró, hogy nem zavarja őt az egyház lanyhasága, bűnei? Minek kellene ő szerinte megváltoznia az egyházban? Teréz anya az újságíró szemébe nézett, aztán csak ennyit mondott: Minek kellene megváltoznia? Magának … és nekem.