Nincs értelme vitatkozni

Elárulom önnek, hogy én már rég nem vitatkozom senkivel. Rájöttem, hogy rossz a közmondás: beszélhetsz neki, mint a lónak – hiszen a ló nagyon is tanulékony. Talán az igaz: lehull minden szavad róla, mint a falra hányt borsó. Ha ő ahhoz ragaszkodik, hogy ez a fal fekete, nem képes az ember meggyőzni arról, hogy fehér. Ezért tartom magam egy öreg pap figyelmeztetéséhez: „Kisatya, hagyd rá! Gondold azt: Fiat tibi! Legyen neked!”

Az embernek szabad akarata van, és ez annyira hatalma alatt tartja még az értelmét is, hogy csak azt fogadja el igaznak, amit akar, vagy ami valamiképpen tetszik neki. Ha eleve elfordul tőle, az ellenkezőjéről seregnyi tudós, ezernyi tény sem tudja meggyőzni. Már nem tudom melyik „nagy” tudósnak bizonyították, hogy állítását a tapasztalatok megdöntötték. Mit válaszolt? Annál rosszabb a tényeknek.

Akkor hát mit tegyünk? Meg kell tartani a szónoklattan aranyszabályát: a szentbeszéd a jóakarat megnyerésével kezdődik. Amíg a másik nem szeret, legalábbis nem vagyok szimpatikus neki, kár minden szóért, csak olaj a tűzre. Papi, főként kórházi élményeim ezerszer bizonyították. Ha megkedvelt, akkor sem jöhet a bizonyítás, vitatkozás. Hagyni kell, hogy kibeszélje magát. Hallgatni kell megadással, bármennyi sértőt, vagy ostobaságot beszél. Idővel úgyis eljut arra a pontra, hogy ő kérdez: ez, meg az hogy is van? Akkor jövök én, nyugodtan, szeretettel magyarázhatom neki az igazságot, de csak azt, amiről magam is meg vagyok győződve, amit egy tökéletesen zárt bizonyítási gondolatmenettel igazolok. Ez nem könnyű, különösen annak, aki járatlan a hittudományban. Ezért kellene minden vallásos embernek sokat olvasni hitről szóló folyóiratokat, könyveket, hogy otthon legyen az Egyház, a hit dolgaiban.

Mennyire szükséges a jó hozzáállás, a készség az igazság elfogadására, mutatja, hogy az Úr Jézus hiába beszélt tüneményesen, jobban, mint bármelyikünk, hiába tett mellbevágó csodákat, aki nem akart benne hinni, mindent félremagyarázott, sőt, annál inkább ellenségévé vált. Minden szava, minden tette csak bosszantotta, tüzelte őket.

A hit terén létezik egy nélkülözhetetlen tényező: Isten megvilágosító kegyelme. Ezt nem akármikor kapjuk meg, hanem abban a váratlan időben (kairos) hirtelen világos lesz minden. Csak ennek a befogadókészségnek bennünk kell lenni, ne álljunk ellen a kegyelemnek. Hogyan is ír Kaszap István? „Végre. Heuréka! Megtaláltam, amit már olyan régen akartam tudni, de rájönni eddig nem tudtam!”

Így talált rá Istenre, a megváltó Jézus Krisztusra Stein Edit, akit már a szentek között tisztelünk, egyetlen éjszaka, amikor elolvasta Nagy Szent Teréz életét, ami csak úgy véletlenül akadt a kezébe. Így tért meg André Frossard, aki megírta könyvét: Isten létezik. Találkoztam vele. Elég volt egy templomba betérni, és belevilágított lelkébe, látszólag minden előzmény nélkül, Isten létezésének bizonyossága.

Bizony, mindenkinek a lelkét valóságos betonfal veszi körül. Jézus is csak kopogtat szelíden (Jel 3,20), várja, hogy a lélek ajtót nyisson!