Térjünk vissza a gyökerekhez

Vass Csaba Imre CM lazarista szerzetes, a nagyváradi Szent Katalin-templom plébánosa 1984. október 6-án született az erdélyi Görgényüvegcsűrön háromgyermekes család első fiaként. Van egy két évvel fiatalabb öccse és egy tizenhét évvel fiatalabb húga. Édesapja kétkezi munkás, édesanyja háztartásbeli. Az általános iskolát szülőfalujában, a középiskolát Magyarországon, Szobon a Misszióstársaság Lazaristák által fenntartott Szent László Gimnáziumban végezte. Falusfele, Szász Gyula atya által került oda, aki akkor lazarista papként szolgált a gimnáziumban és a kollégiumban. Sebestyén Imre lazarista szintén a kollégiumban volt. Csaba atya fiatal diákként általuk került kapcsolatba a lazarista renddel és nyert bepillantást Páli Szent Vince rendalapító életébe.

Mindazonáltal – elmondása szerint – a gimnáziumi évek alatt még orvosnak készült, ám az érettségi előtti év változást hozott a terveiben. „Egy szentmise alatt különleges dolog történt: nagyon világos célt láttam valahol messze és már csak az odavezető utat kellett kiválasztanom. Akkor döntöttem el, hogy belépek a szemináriumba, mégpedig a lazaristákhoz” – elevenítette fel egy interjúban.

Teológiai tanulmányait Budapesten és Piacenzában végezte. Ezekre az évekre így emlékszik vissza: „Budapesten a rendszeresség, a kemény tanulás, a baráti kapcsolatok, a kis közösségbe való beilleszkedés volt előtérben. Piacenzában a tanulás mellett a pasztorációs gyakorlatnak, a szabadság kezelésének, az önnevelésnek, a nagy közösségnek és a különféle kultúrák elfogadásának volt nagy szerepe, hiszen nemzetközi szeminárium lévén a világ több országából voltunk ott kispapok, egyházmegyések és lazaristák egyaránt.” Ezen évek alatt ismerte meg jobban Prohászka Ottokár és Márton Áron püspökök életét, lelkiségét, és nagyon megérintette „az a tűz és lelkesedés, ami bennük volt”.

2010. augusztus 21-én szentelte pappá szülőfalujában Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. Papi jelmondatát János evangéliumából választotta: „Péter felelte Jézusnak: Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Felszentelése után a tartományfőnöke Budapestre helyezte, egy másik rendtársával együtt a népmissziók megszervezését, kidolgozását és megvalósítását bízta rájuk. Budapestről Szobra vezette az útja, a rend gimnáziumában tevékenykedett.

Csaba atya 2017. augusztus 1-jétől látja el a nagyváradi Szent Katalin-telepi plébánia vezetését.

Az egyházközségnek a lazaristákkal való kapcsolata 1940-re nyúlik vissza, a szerzetesek a Magyar Tartomány tagjaiként ekkor érkeztek Nagyváradra a Katalin-telepre és vették át ott a lelkipásztori szolgálatot. A Katalin-telepi rendházat és templomot a lazarista rend Nagyváradon működő női ága, a Vincés Nővérek építették, akiket szintén Páli Szent Vince alapított, és akik a szegények szolgálatára szentelik az életüket. A lazaristák 1997-ig voltak a Katalin-telepen, ekkor visszatértek Budapestre. Közel két évtizeddel később, 2016-ban újra letelepedtek a Katalin-telepen, azóta ismét ők látják el a lelkipásztori teendőket.

A magyar lazarista közösségről Csaba atya elmondta, hogy az jelenleg hét főből (öt aktív tagból) áll. Ez volt az egyik legkisebb tartomány a világon az előző év decemberéig, azóta régióként az olasz tartomány alá tartozik. A nagyváradi rendház, ahol ketten vannak Szőke Sándor CM segédlelkésszel, szintén a magyar régióhoz tartozik. Budapesten működik három rendtárs, akik különböző feladatokat látnak el, ott van a szeminárium is, és van a rendnek még egy intézménye: a már említett gimnázium Szobon, de ott most nem lakik egy szerzetes sem. Piliscsabán is van rendház, ott egyetemi kollégium is működött, de az nemrég óta szünetel. Világviszonylatban a lazaristák társasága háromezer fős közösség. Európában a nagyobb tartományok Lengyelországban, Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban vannak. A rend elsődleges karizmája a misszió, beleértve a népmissziókat. Számos egy- és kéthetes népmissziót tartottak a negyvenes évekig. Ma a rend tagjainak kb. egyötöde működik missziós országokban, Indiában, Tajvanon, Indonéziában, a Fülöp-szigeteken, Afrikában és Latin-Amerika több országában. Másik fontos küldetésük a szeretetszolgálat, a szegényekre való odafigyelés. Páli Szent Vince ezt nagyon fontosnak tartotta. Harmadik irányként a papképzést tekintik. Maga az alapító kezdte meg Párizsban ezt a szolgálatot. A papság számára hetente konferenciákat szervezett, hogy a folyamatos képzés jelen legyen a papok életében, lelki és tudományos téren egyaránt.

Hivatásáról Csaba atya így vall: „Nagyon fontos, hogy ne váljon rutinná az, hogy papok, szerzetesek, keresztények vagyunk. Bármit teszünk, sosem szabad megengednünk, hogy megszokásból tegyük, mert akkor hiányozni fog mögüle az élő kapcsolat. Ha a Vele való találkozásról megfeledkezünk, felületes lesz minden. Éppen ezért mindig tudatosan térjünk vissza oda, ahonnan indultunk: a gyökerekhez. Újítsuk meg az akkor kimondott ígéreteket és szerzetesek esetében a fogadalmakat. Ezek újra tudatosíthatják bennünk a kezdeti lelkesedést, ami akkor elindított bennünket ezen az úton. Így élő lesz a szentségekkel való találkozásunk, az emberekkel való kapcsolatunk.”

Csaba atya valamennyiünkhöz intézett tanítása így hangzik: „Mindenkinek, aki elindul az istenkapcsolat útján – és keresztségünktől fogva erre kaptunk meghívást mindannyian –, nyitottsággal kell járnia, hogy fölfedezze Isten nyomait az életében. Nem fogjuk talán ezt mindennap látni, de szükséges, hogy megragadjunk egy-egy olyan pillanatot, amikor tudtuk, hogy jelen volt az Isten, éreztük a közelségét, ott volt mellettünk, éreztük a bátorítását, a Lélek fuvallatát. Minden hívőnek szüksége van ilyen élményre, hogy aztán ezekből erőt merítsen, mert némelykor nem látjuk annyira tisztán, hogy közel van az Isten. Ha vissza tudunk térni azokhoz a biztos pontokhoz, amikor megtapasztaltuk a jelenlétét, újra fel tudjuk venni a fonalat és újra szőni tudjuk a Vele közös történetünket.”

Varga Gabriella

A cikk a Keresztény Élet hetilap április 25-i lapszámában jelent meg.