Fogadjunk-e örökbe sérült gyereket?

Kedves Lelkiatya! 27 éves nő vagyok. Fél éve boldog házasságban élek, mindketten istenfélő, hitét gyakorló vallásos emberek vagyunk. Mindketten keresztény szellemű családban nevelkedtünk. A következővel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni: A hétvégén férjem szüleinél voltunk, ahol egy egyházi kirándulás szervezését célzó beszélgetés közben szóba kerültek a Down-szindrómás emberek, apósom pedig elég lekezelő és szabályozó hangnemben beszélt róluk. (Kiegészítésként elmondhatom, hogy nagyon maximalisták az élet minden területén, csak a tökéletes felel meg számukra, nincs olyan hogy elég jó.) Majd később férjemmel beszélgettünk… Gyermekvállalás előtt állunk (nemrég sajnos elvesztettünk egyet), és már régóta terveztük, de most komolyan terve jött, hogy szeretnénk örökbe fogadni (is). Ennek kapcsán pedig tett egy kijelentést, hogy „nem baj ha kicsit beteg a gyerek csak ne legyen fogyatékos mondjuk Down-kóros”. Nekem unokatestvérem ezzel a betegséggel született, és gyermekként sok időt töltöttem vele, középiskolás éveim alatt néhány különböző fogyatékossággal rendelkező diák is megfordult az iskolánkban (ez idő alatt egyik éven a Szent Damján táborban is voltam segítőként). Nem állítom azt, hogy teljes természetességgel tudok az ilyen emberek felé nyitni, de elfogadom őket. Viszont nagyon bánt párom és családja részéről ez a hozzáállás és megnyilvánulás a testi vagy szellemi sérült emberek felé… Hiszen kik vagyunk mi, hogy bíráljuk a Teremtő alkotását? Hogyan tudnám megértetni ezt velünk? Vagy legalábbis változtatni a hozzáállásukon? Mi van, ha a leendő gyermekünk is valamilyen betegségben szenved majd?

Kedves Levélíró! Nagyon örülök, hogy boldog házasságban élnek, és hogy mindketten – férje is és Ön is – hívő, hitüket gyakorló emberek. Valóban így van, ahogyan írja, hogy minden ember Isten képmása, a sérült, a szellemileg akadályozott ember is. Úgy gondolom, hogy a férje szüleit nem kell erről Önnek meggyőznie. Néha finoman érvelhet, de kerülje a nagyobb vitákat. A férjével kapcsolatban egy kicsit más a helyzet, hiszen egy test és egy lélekként kellene élniük. Azonban itt is azt tanácsolom, hogy legyen óvatos. Mindenekelőtt nagyon örüljön annak, hogy a férje is nyitott az örökbefogadásra is. Nagyon sok ember már erre a lépésre is képtelen. Egyelőre a többi kérdést nem kell feszegetnie. Nyilvánvaló, hogy ha a saját vér szerinti gyermekük Down-szindrómával születik, maga akkor is igent fog mondani ár, és szeretni fogja őt. Nagyon valószínű, hogy a férje is ugyanezt fogja tenni. Ehhez azonban az erőt, a kegyelmet, a tisztánlátást nem most előre fogják megkapni, hanem csak majd akkor (ha ilyen helyzetbe kerülnek). Ne erőltessen most a férjénél ezt a kérdést. Örüljön annak, hogy nyitott az örökbefogadásra is. Ha valóban sor kerül az örökbefogadásra, akkor nagyon komolyan szembe kell nézniük azzal a kérdéssel, hogy sérült gyermeket is szívesen, szeretettel tudnak-e elfogadni, felnevelni. Csak akkor szabad egy sérült gyermekre igent mondaniuk, ha mindketten – a férje is – örömmel és teljesen szabadon tudja elfogadni saját gyermekeként ezt a gyermeket. Ha a férje nem tudja ezt a lépést megtenni, akkor Ön sem lépheti meg. Azt javaslom tehát, hogy most ne erőltesse a kérdést. Egyelőre törekedjenek saját gyermekeket kapni a Jóistentől, azután majd meglátják a következő lépéseket.