Gál Margit schönstatti Mária-nővér korábban orvosi diplomát szerzett, majd belépett a közösségbe. Több évig Németországban élt, de közösségük Magyarországon is jelen szeretne lenni, ezért májusban Budapestre költözött. Jelenleg a Péterfy Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályán dolgozik általános orvosként.
„Sopronban születtem szüleim első gyermekeként, az évek során még négy hugica követett. Hálás vagyok szüleimnek a hit ajándékáért, akik a Schönstatt Családmozgalom tagjai, így kicsi korom óta a Schönstatti Szűzanya pillantása alatt nevelkedhettem. Otthon volt egy háziszentélyünk a Schönstatti Szűzanya képével, ahol esténként imádkoztunk, énekeltünk, apukám gitározott, majd elmaradhatatlan volt anya esti meséje” – emlékszik boldog gyermekkorára a nővér.
A Soproni Szent Orsolya Iskolában végezte az általános iskolát és a gimnáziumot. Később megismert néhány Schönstatti Mária-nővért is, akik nyári családnapos hétre, lánytáborokba vagy lányhétvégékre ellátogattak Magyarországra.
„Volt valami a kisugárzásukban, ami vonzott. Őket elnézve éreztem, el tudnám képzelni, hogy én is boldog lennék ezen az úton. Aztán 17 évesen néhány hetet nyelvtanulás céljából a németországi Schönstattban tölthettem. Nagyon megérintett a különleges légkör; sok különféle nemzetiségű, vidám, sugárzó Mária-nővért ismerhettem meg, és egy alkalommal a szentélyben imádkozva nagyon erősen éreztem, hogy a Szűzanya engem is hív.”
Az érettségi után a Debreceni Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 2017-ben általános orvosi diplomát szerezett.
„Nagyon tetszett az egyetemi élet, a barátságos, természetközeli környezet, és jó társaságban sem volt hiány. Mély barátságok születtek, többekkel azóta is tartjuk a kapcsolatot és hordozzuk egymást imában.
Schönstatt egy olyan lelki és fizikai otthonná vált számomra, amit sehol máshol nem tapasztaltam. Így abban biztos voltam, hogy bármelyik életformára is hív a Jóisten, életemmel Schönsattot szeretném szolgálni. A Szűzanyával kötött Szeretetszövetség életem forrásává vált, Máriában egy csodaszép Istenhez vezető útra leltem. Hozzá vágyom én is hasonlóvá válni, belőle egy darabkát megtestesíteni azok számára, akikkel találkozom, és így a világot Isten felé emelni.
Az utolsó vizsgáim miatt a jelölt időszakot még nem tudtam Schönstattban tölteni, az államvizsgám után csatlakozhattam a már úton lévő évfolyamtársaimhoz a posztulátusba. 2018. március 18-án volt a beöltözésünk, melyen a Mennyei Atya egy nagyon szép égi jelet is ajándékozott ehhez az új kezdethez: Esett a hó! Így vonulhattunk be fehér ruháinkban az Örökimádás-templomba, ahol először ölthettük magunkra a Mária-nővérek ruháját.”
A Mária-nővéreken is mindig azt látta, hogy boldogok, és kiteljesednek egyedi személyiségükben. Azt, hogy a közösség tényleg egy igazi család, csak a belépése után tapasztalta meg igazán. Óriási ajándék emberi kapcsolatokon keresztül is megélni Isten szeretetét, nagy erőt ad egy közös eszmény, a mély összetartozás, egymás hordozása lélekben, akkor is, ha fizikailag országok, tengerek választják el őket egymástól.
„Nagy hálával tekintek vissza a 2 éves noviciátusra és az azt követő első évekre Schönstattban. Nővérközösségünk házaiban élve és elsősorban ház körüli feladatokat ellátva lehetőséget kaptunk arra, hogy a világtól egy lépés távolságot tartva, intenzívebben növekedhessen Isten-kapcsolatunk, mélyen otthonra találjunk új családunkban, és így szívünkben épüljön, erősödjön egy biztos vár, vagy inkább egy szentély, melyre később a világ forgatagában dolgozva, apostolkodva nagy szükségünk lesz. Schönstatt nagyon életszerű.”
Családja imáival kísérte őt. Mikor kimondta az igent, óriási boldogság, béke, felszabadultság töltötte el, ők is vele tudtak örülni, és támogatták. Nem volt könnyű számukra, hogy Németországba költözött. Annál nagyobb most az öröm, hogy a nővér ide került Budapestre.
„Ahol orvosként dolgozom, egy súlyos betegünk először közömbösséget mutatott a hitről kezdett beszélgetésről. Át akartam adni azt az örömet, hogy életünk a földi élet után kezdődik majd csak el igazán. Sokat imádkoztam érte, és aztán pár nappal a halála előtt vittem neki egy Irgalmas Jézus képecskét. Amint megpillantotta, sírásra fakadt, megcsókolta. Aztán együtt imádkoztunk, és amikor kérdeztem, hogy szeretné-e, hogy egy pap is meglátogassa, buzgón bólogatott. Még aznap megkapta a betegek szentségét, szentáldozáshoz járult. Néhány nappal később megbékélve költözött haza a Mennyei Atyához.
Az orvosi teendők végzése mellett nagyon fontosnak tartom az egyszerű emberi odafordulást, meghallgatást is betegeim felé. Ilyenkor gyakran felmerül a családi kapcsolatokért való hála vagy éppen azok hiánya. A szenvedés, a kereszthordozás értelmének kérdése vagy az Istenbe, örökkévalóságba vetett hit témája. Ilyenkor igyekszem valamit továbbadni abból a kincsből, amit én Istenben, a Szűzanyában, Schönstattban megtaláltam.
Kérdésemre, hogy mit üzen a fiataloknak az elköteleződésről, akár szerzetbe, akár családba, a szerzetesnő ezt válaszolta:
„Fiatalként gyakran elgondolkodtam Böjte Csaba testvér szavain: Légy azzá, amivé születtél, merd vállalni önmagad, és boldog leszel. Életre szóló döntést hozni nem könnyű. Ha valami, valaki mellett elköteleződöm, más lehetőségeket el kell engednem, és nem látom világosan, hová fog vezetni az út, amin elindulok. De hiszem azt, hogy van valaki, aki életem tervét telve szeretettel és bölcsességgel biztos kézben tartja. Ha Isten kezébe helyezem életemet és merek elköteleződni, az igazi belső szabadságra vezet, és mély örömet ad.”
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")