Kezdőlap Egyéb Aki hisz, nincs egyedül – portré Jakab Gábor atyával

Aki hisz, nincs egyedül – portré Jakab Gábor atyával

Jakab Gábor
Jakab Gábor, a kolozsvár-kerekdombi Jézus Szíve-templom plébánosa

Jakab Gábor, a kolozsvár-kerekdombi Jézus Szíve-templom plébánosa első határon túliként kapta meg 2021. február 27-én a Hit Pajzsa-díjat. Tizenhat évig volt az erdélyi Keresztény Szó és a Vasárnap című lapok főszerkesztője. Több mint fél évszázada szolgál ugyanazon a helyen. Idén ünnepli gyémántmiséjét.

„Gazdálkodó, mélyen vallásos, székely szülők gyermeke vagyok. Farkaslakán születtem, négyen voltunk testvérek. Kisgyermekként éveken keresztül rendszeresen ministráltam, és otthon a szoba falára felfüggesztett nagyméretű szentkép alatt sokszor „miséztem” is. Szerettem a templomi életet, és így kacérkodtam is a papság gondolatával.

De a székelyudvarhelyi vegyes líceumban töltött középiskolás évek elfújták gyermekkori álmomat az ifjúkori szerelem miatt. Mellette a darwinizmus tanulása is világnézetileg kissé megzavart” – emlékszik gyermekkorára Jakab Gábor atya.

Márton Áron börtönből való szabadulásának évében, 1955-ben, édesanyja ösztönzésére kérte felvételét a gyulafehérvári papnevelő intézetbe.

„Az ott átélt első karácsony hatalmas élménye tett olyan hatást rám, hogy tudatosan döntöttem a papság mellett. Édesanyám imája és értem vállalt keddi böjtje végigkísérte papi életutamat. A szemináriumi élet az intézet négy fala között zajlott. Nem tarthattunk semmiféle kapcsolatot a külvilággal. Így az 1956-os magyar forradalomról is később szerezhettünk tudomást.

Kivételes személyként hatott ránk Márton Áron püspök, aki egyik évben tanított minket. Harmadéves koromban el akartam jönni. A négyszemközti kihallgatás során ő tette fel a kérdést: mondd, Gábor, mi fáj? Sajátságos és nagyon mélyre látó tekintete és egyenes kérdése olyan hatást gyakorolt rám, hogy végül is ott maradtam. Ő szentelt pappá Gyulafehérváron 1961. december 8-án.”

Első állomáshelye 1962–1966 között Csíkszereda volt. A hatósági huzavona miatt csak 1962 júliusától kapta meg működési engedélyét. Év elején otthoni plébánosának segített a házszenteléseknél Malomfalván, ezért meg akarták büntetni.

„Innen Szászmedgyesre kerültem. Fél év alatt meg kellett tanulnom valamennyire németül, hogy egy ötperces prédikációt el tudjak mondani. 1968 őszén helyezett át Áron püspök Kolozsvárra, és itt élek azóta. Kerekdomb mellett ellátom Irisztelep és Kajántó lelkipásztori feladatait.

Kápláni éveim alatt a sok munkát igénylő népes hitoktatáson kívül templomi kórusokat és közös kirándulásokat is szerveztem. Hobbim volt a színházlátogatás. Az évtizedek alatt kiépített baráti kapcsolat alapján igen nagynevű személyiségeket temettem el, mint Balogh Edgár író, Bács Lajos zeneszerző, Lászlóffy Csaba költő.”

Akadtak összetűzései a hatóságokkal: 1988-ban egy Lestyán Ferenc által megszerkesztett, 9 pontban összefoglalt petícióban szóvá tették az erdélyi magyarság vallási és nemzeti sérelmeit. Ezt következő év februárjában Sinkovits Imre beolvasta a Kossuth Rádióban. Tizenkilencen írták alá a dokumentumot.

„1989. február 12-én állami és egyházi tiltás ellenére négyen Kolozsvárott megemlékeztünk templomainkban Márton Áron püspökké szentelésének ötvenedik évfordulójáról. Bár börtönnel fenyegettek, végül is kettőnktől megvonták az államsegélyt. A hatósági zaklatásokból és a fenyegetésekből ezen események előtt is bőven kivettük a részünket.”

Az 1959-ben megtartott első gimnáziumi érettségi találkozójáról szinte menekülnie kellett, mert az akkori legdurvább osztályharc időszakában olyan fenyegetően viselkedtek vele az ateista neveltetésű osztálytársai, hogy jobbnak látta otthagyni őket. Majd néhány évtizeddel később már ők kérték meg, hogy a találkozókról ne hiányozzon, sőt még hálaadó szentmisét is celebráljon.

„Bár négy évtized alatt kettős kisebbségben és totális elnyomatásban éltünk, mégsem voltunk életünkkel fizető hősök, legkevésbé vértanúk, hanem bibliai kifejezéssel élve csak haszontalan szolgák, akik a magunk helyén azt tettük, ami lelkiismeretünk szerint kötelességünk volt.

Több zarándokutat szerveztem. Egy felejthetetlen lourdes-i élmény ezek közül, amikor felfedeztünk egy térdére ereszkedő, vak embert ábrázoló ércszobrot ezzel az aláírással: A hitet megtalálni több, mint a látást visszanyerni! Egy vak ember állíttatta, aki sok eredménytelen kezelés után azért ment el hitetlenként Lourdes-ba, hogy csoda árán látását visszanyerje. Nem történt meg a gyógyulása, de visszanyerte a hitét!

Egyszer egy hittanórán elmondtam a gyermekeknek a Káin és Ábelről szóló bibliai történetet, ahol földművesről és gazdálkodó emberről beszéltem nekik. Amikor visszakérdeztem, egyikük – az akkori kollektivizálás keserves időszakában – így kezdte válaszát: Káin kollektivista volt.

1968-ban Kolozsvár még egy nagy magyar város volt, ma már húsz százalék alá csökkent a magyarok száma. Sokan meghaltak, mások elvándoroltak és a fiatalok nem vállalnak gyermeket. Így történhetett, hogy egyik évben csak egy elsőáldozónk volt. Panasznak nem lehet helye mégsem, mert mint Áron püspök mondta hajdanában: Erdélyt nem a román katonák hódították meg, hanem a magyar édesanyák veszítették el, akik nem szültek elég gyermeket.

Alapvető elvem az, hogy mindenki a maga helyén, a maga eszközeivel és a maga képességével végezze el a feladatát, de elsősorban állapotbéli kötelességét!”

Kérdésemre Jakab Gábor atya elmondta: Megerősít ez a díj a máig megőrzött hitemben, és abban a meggyőződésemben, amit Benedek pápa első németországi látogatása alkalmával így fogalmazott meg: Aki hisz, az soha nincs egyedül. Gondolkodó értelmiségiként én soha nem azért kerestem és keresem ma is a megértést, hogy higgyek, hanem azért hiszek, hogy érthessek. Ezért azt is tudom, hogyha nem hiszek, nem is fogok megérteni semmit. Szívből köszönöm a Hit Pajzsa-díjat. A pajzsot az említett 89-es memorandumot aláíró hajdani erdélyi paptársak nevében, valamint a Márton Áron püspökszentelési jubileumát megünneplő sorstársak nevében veszem át, akiknek többsége azóta már meghalt.”

Rózsásné Kubányi Andrea

A cikk a Keresztény Élet hetilap április 18-i lapszámában jelent meg.


betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit Hogyan evangelizáljunk? házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus keresztényüldözés koronavírus kultúra kétségek lelkiatya Magyarország nagyvilág Pál Feri remény segítség szentek szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene áldozás élet életbölcsességek