Kezdőlap A lelkiatya válaszol Bűnös dolog-e fegyvert fogni hitünk, szeretteink, hazánk védelmében?

Bűnös dolog-e fegyvert fogni hitünk, szeretteink, hazánk védelmében?

Tisztelt Lelkiatya! Ismeretségi körömben mostanában egyre többször esik szó az ifjúság hazafias és honvédelmi neveléséről. Sok vitát vált ki a katonai erővel, fegyverekkel történő honvédelem. Bűnös dolog-e gyermekeinket olyan szellemben nevelni, hogy mindig készek legyenek a szeretteiket, honfitársaikat-, nemzetüket, hitüket stb. megvédeni az erőszakos (fegyveres) támadókkal szemben, akár fegyverek alkalmazásával is és saját életüknek kockáztatásával is? Istentől elrugaszkodott dolog-e az, ha pl. honvédelmi táborokban, megismertetjük gyermekeinkkel, ifjainkkal a fegyveres támadások elleni fegyveres védekezés fortélyait? Ha megismertetjük a fegyverek tulajdonságaival, használatával, veszélyeivel, hatásaival stb.? Bűnös dolog-e katonai pályát választani? Bűnös dolog-e fegyvert fogni hitünk, szeretteink, hazánk stb. védelmében? Hogyan értelmezhetjük a Bibliában (főleg az Ószövetségben) leírt fegyveres csatákat, ahol embereket, sőt gyermekeket és asszonyokat is megölnek, pl. Mózes utasítására (4 Mózes 31,1–24). De Egyházunk is tele van katona szentekkel és példaképekkel: sőt, angyalokkal. Évszázadokkal ezelőtt, még főpapok is voltak hadvezérek (ha jól tudom)… Szeretnék tisztán látni ezen a téren, hogy ne tegyek olyat, ami ellenkezik az isteni tanításokkal, Egyházunk nézeteivel.

Kedves Levélíró! Örülök, hogy a hazaszeretet egyre több fiatal lelkében ott él. Örülök, hogy sokan közülük szeretnének tenni is a hazájukért és annak védelmében.

Az evangélium és az egyház a háborút, az erőszakot rossznak tartja, és azt tanítja, hogy mindent meg kell tenni a háború elkerülése érdekében (KEK 2307-8; 2327). Ugyanakkor azt is vallja, hogy „amíg a háború kockázata fennáll… addig nem lehet megtagadni a kormányoktól a jogos önvédelem jogát, miután már minden békés rendezési lehetőség kimerült” (KEK 2308). Ezért, „akik a katonai életben a haza szolgálatára szentelik magukat… azok, ha jól látják el szolgálatukat, akkor valóban hozzájárulnak a nemzet közös javához és a béke megőrzéséhez” (KEK 2310). Az államoknak ugyanakkor biztosítaniuk kell, hogy akik lelkiismereti okokból elutasítják a fegyveres szolgálatot, azok más módon szolgálhassák a közösséget (KEK 2311).

Ennek fényében egy keresztény fiatal részt vehet olyan honvédelmi táborban, vagy olyan közösségben, ahol a fegyverek használatáról is szó van, ezzel is ismerkedik. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy megismerje a jogos önvédelem, jogos védelmi háború esetének szigorú feltételeit (KEK 2039). Fontos, hogy tisztában legyen azzal, hogy a háborút, ha csak lehet, el kell kerülni, hogy a háborúban is érvényesek az emberség legalapvetőbb normái (pl. a civilekkel, a sebesültekkel, a foglyokkal való emberséges bánásmód).

A hazánk iránti szeretetünk legfőbb megnyilvánulása az kell, hogy legyen, hogy leteszünk valamit a nemzet közös asztalára. Nem azért mert megfizetik, nem azért mert megtapsolják, hanem felelősségtudatból, nagylelkűségből. Egy nemzetnek addig van jövője, amíg vannak benne ilyen nagylelkű emberek. A nemzetért az tesz a legtöbbet, aki alkot, aki épít, aki családot alapít és gyermeket nevel, aki az evangélium szerint él. Fontos a fiatalok szívébe elültetni a meggyőződést, hogy a honvédelmi szolgálat is helyes módja a hazaszeretetnek, de ez egy igen speciális mód, és hála Istennek egyre ritkábban van rá szükség. A hazaszeretet legfőbb módja nem a fegyveres szolgálat, hanem az alkotás, az építés, a közösségért való önzetlen cselekvés, a családalapítás, az értékeink továbbadása, a helyes és sugárzó élet.

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit Hogyan evangelizáljunk? házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek