Kezdőlap Egyéb Emlékezés Hornyik János kanonokra, a szegények és diákok jótevőjére

Emlékezés Hornyik János kanonokra, a szegények és diákok jótevőjére

Hornyik János kanonok
A veszprémi Davidikum épülete

Kétszáz éve, 1822. június 7-én adta vissza lelkét a Teremtőnek Hornyik János kanonok, a Veszprémi Egyházmegye jóságos és buzgó papja.

Hornyik János 1756. november 26-án született Dunaföldváron. Gyermekkorától kezdve tudatosan készült a papságra. A tanulmányait Veszprémben, Budán és Nagyszombatban végezte. 1781. szeptember 4-én szentelték pappá. A tehetséges, szorgalmas újmisés atyára felfigyelt az egyházmegye bölcs és apostoli lelkületű főpásztora, Bajzáth József püspök, amikor székesegyházi karkáplánnak nevezte ki. A hívatását kiválóan látta el. Jutalmul a püspöke 1783-ban maga mellé vette mint püspöki szertartót.

Bajzáth püspök meglátta Hornyik Jánosban a későbbi, eredményesen és áldásosan működő papját. 1786-ban a szertartóját Nyirádra küldte plébánosnak, hogy az aulai szolgálat után járatos legyen a vidéki lelkipásztori munkakörben is. A fiatal atya 1796-ban a faluból városba, Tapolcára került, ahol szintén a legnagyobb megelégedéssel teljesítette hivatását.

A püspöke, 1801. október 12-én, Hornyik János atya húszévi szolgálatát elismerve, kitüntetésül kinevezte a veszprémi székesegyház kanonokjává. Most nyílt ki igazán a világ János kanonok előtt. A szociális érzékenysége felerősödött benne. Kanonoki jövedelme lehetővé tette számára, hogy anyagilag hatékonyabban segítse és támogassa a város szegényeit, özvegyeit és különösen a szegény és árva gyermekeket.

Jótékonykodása mellett sokat olvasott, tanult, hogy a szentbeszédei, tanácsai és lelki vezetése által hatással legyen a hívei, az ifjúság, a diákság és a kispapok lelki fejlődésére. Nem véletlen, hogy Bajzáth József püspök 1801-ben őt nevezte ki a szeminárium rektorává.

A kispapok nagyon szerették, mert már korábbról ismerték s mert a teológusok jótevője volt, aki gyakran meghívta őket, nemcsak beszélgetésre, hanem egy finom uzsonára, és rendszeresen ellátta őket egy kis zsebpénzzel.

Rektorként teljesen a kispapok szolgálatának szentelte az életét. Azon fáradozott, hogy a kispapok szemináriumi élete, amennyire lehetséges, kiegyensúlyozott, az otthonuk korszerű, barátságos legyen, ahol a kispapok jól érzik magukat, és nyugodt körülmények között tudjanak élni, tanulni, vizsgázni és felnőni az előttük álló papi szolgálatra.

A felszentelt újmiséseket a legnagyobb szeretettel ajándékozta meg az érte elmondandó szentmise bőkezű stipendiumával. A jóságos rektor úrnak arra is gondja volt, hogy a kispapjai étkeztetése is jobb és finomabb legyen. Nem vétünk az igazság ellen, amikor joggal föltételezzük, hogy öt év kiváló rektorsága után 1806-ban felmentették felelősségteljes hivatása alól, mert attól féltek, hogy a kispapok „elkényeztetése” az egyházmegye kárára lesz.

Hornyik János apátkanonok életét most már teljesen a karitatív szolgálat töltötte ki. Egyik alapítója és mozgatórugója lett a veszprémi Dávid királyról nevezett árvaháznak. Élete végéig szerette és sajátjaként törődött az árvaházzal és a benne élő szegény árvákkal, hogy megérezzenek valamit az emberi jóságból és együttérzésből. Halála után vagyonának jelentős részét az árvaházra hagyta.

János atya különösen törődött az elaggott, nyugdíjas papokkal is, hogy elviselhető legyen számukra a papi otthon, ahonnan még segíteni tudnak a városban működő atyáknak a szentmise végzésében, a gyóntatásban és a felkért lelkipásztori munkák végzésében.

A jóságos kanonok úr sohasem felejtkezett meg a szorgalmas, szegény diákok támogatásáról sem, akiknek élete végéig megvette a könyveit, és a szülők helyett anyagilag is támogatta őket.

Arra is volt ideje és energiája, hogy a Siketnémák Intézetét is komoly összeggel támogassa, hogy sikerrel és eredményesen teljesítse nehéz, de örömet jelentő hivatását.

Hornyik János apátkanonok urat az egész egyházmegye tisztelte és szerette. Amikor a veszprémi egyházmegye árván maradt, vagy a király nem töltötte be a püspöki széket, 1804-ben és 1809-ben káptalani helynökként kormányozta a nagykiterjedésű és ősi egyházmegyét a papság és a hívek nagy megelégedésére.

Hornyik atya egyik fő támogatója volt a Veszprémi Tudós Társulatnak, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy az egyházmegye papsága és kispapjai szorgalmas olvasói és szerzői legyenek a társulat által megjelentetett tanulmányoknak és műveknek.

Hornyik János 1822. június 7-én, életének 66., papságának 42. évében költözött az égi hazába.

Marics József