Kezdőlap Kiemelt Időskori remény

Időskori remény

Reményik Sándor: Telefonpózna

Henri J. M. Nouwen egyik könyvében olvasom ezt a történetet:

„Az ács így szól az inashoz:

Tudod, miért ilyen nagy és öreg ez a fa?

Az inas így felelt:

Nem. Miért?

Mert nem jó semmire – hangzott az ács válasza. – Ha használható lenne, már kivágták és szétfűrészelték volna, s ágyat, asztalt és székeket készítettek volna belőle. De haszontalan, így hát növekedhetett. Azért ilyen nagy most, hogy megpihenhess az árnyékéban.

(Az író megjegyzése:)

Amikor a fa értéke maga a fa lett, szabadon növekedhetett a fény felé. Ebben rejlik a remény ereje.”

A minap egy kedves barátomtól kaptam egy videót, a felvételen kicsi unokáját az ölében tartva egymáshoz koccantják a fejüket, és a nagypapa arcával simogatja a kicsi buksiját.

A következő kommentet küldte a filmhez:

„Egy percre még visszatérve a kis onoka dolgaira: Ez a kis lény képes arra, hogy kimozdítson a veszteséges érzelmi állapotomból. Hihetetlen, hogy mit csinál bennem, velem! Mindjárt küldök még egy nagyon rövid videót: az a különlegessége, hogy a mindig mozgó kis fickó képes negyedórákat ülni az ölemben.”

Tibor barátom az öreg fa. Azért került ebbe a veszteséges állapotba, hogy a „kis onoka” megpihenhessen az ölében. Idős, veszteséges kora ezzel megszentelődött. Most már szabadon növekedhet a fény felé, ahol évek óta elhunyt felesége várja, de már nem reménytelenül, hiszen most válik a férje igazán Tiborrá.

Egy régi felvételen magamat látom anyai nagyanyám ölében. Talán én is olyan korú lehettem, mint a kis fickó. Nagymamám testes néni volt. A zsigereimben még mindig érzem: amikor vele voltam, olyan érzés volt bennem, mintha egy dunyhába bújtam volna. Minden képen, ahol együtt vagyunk, látszik, hogy ösztönösen odabújok a melengető szeretetbe.

Hasznavehetetlenül, de „meleg öllé, dunyhává” Szeretetté válni. Ez a Remény.

Robert Kastenbaum írja: „A vágyak reménnyé alakulása a fokozatos elszakadás olyan folyamata, amelynek során hajlandók vagyunk elengedni a pillanatnyilag fontosnak tűnő kicsi és nagy dolgokat, s kitárjuk karunkat a jövő felé. Ez az átalakulás nem akkor történik meg, amikor a társadalom valakit öregnek bélyegez. Ez a fajta elengedés, az ’időnek és a halálnak’ az életközép táján bekövetkező megváltozott észlelését kívánja meg.” C. G. Jung ezt így fogalmazza meg: „Az élet dele a legnagyobb kibontakozás pillanata, amikor az ember minden képességével és elszántságával teljesen a munkának szenteli magát. De egyben az a pillanat is, amikor feldereng előttünk az alkony: megkezdődik az élet második fele (…) Délben kezdetét veszi az alászállás, amely elhozza a délelőtt minden értékének és eseményének a visszájára fordítását.”

Egyre öregedő Tibor barátom ölében az onoka. Világosan érzi, hogy értéke nem az elért eredményeiben található. Ami elveszett hasznosságából, annyival többet nyert a biztonságot nyújtó ölelése által. Létének értelme nagyapasága lett.

Hofher József jezsuita szerzetes

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit Hogyan evangelizáljunk? házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus keresztényüldözés kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene áldozás élet életbölcsességek