„Micsoda új világ tárult fel előttem szemlélve Jézust az Oltáriszentségben. Valahányszor szentáldozáshoz járulok, valahányszor betér hozzám Jézus az Ő istenségében és emberségében a lelkemen keresztül, szent indításokat ébreszt bennem, olyan, mint egy tűz, amely éget, amely behatol a szívembe, mint egy láng, amely eléget és felemészt, mégis olyan boldoggá tesz”. – Ezekkel az izzó lelkesedést és szeretetet sugárzó szavakkal jegyezte fel naplójában az Eucharisztia iránti csodálatát egy fiatal olasz mérnök, aki a XX. század első felében 28 év alatt ért fel az életszentség csúcsaira.
Alberto Marvelli az olaszországi Ferrarában látta meg a napvilágot az első világháború utolsó évében, 1918. március 21-én. Szülei elkötelezett katolikusok voltak és gyermekeiket is az evangélium szellemében nevelték. A családfő munkája miatt gyakran költöztek, végül 1930-ban Riminiben telepedtek le. Itt került kapcsolatba Alberto a Katolikus Akcióval. Gyakran megfordult a szalézi atyák oratóriumában, ahol a fiatalokkal foglalkozó szerzetesek igazi jobbkeze lett. Már ebben az időben megmutatkozott kiváló szervező képessége és mások iránti figyelmessége, szolgálatkészsége. Savio Domonkost és a néhány évvel korábban elhunyt Pier Giorgio Frassatit tekintette példaképeinek.
15 éves volt, amikor 1933-ban elhunyt édesapja. Ugyanebben az évben kezdte el Alberto gimnáziumi tanulmányait. Ránk maradt naplójának első bejegyzései szintén ebben az évben keltek. „Isten hatalmas! Végtelenül hatalmas és végtelenül jó” – olvassuk az első lapon. Meglepő hitvallás ez egy serdülő fiútól, aki néhány hónapja vesztette el apját, akitől emiatt inkább a gyász, a veszteség feldolgozására irányuló gondolatokat, esetleg egy imát várnánk. Alberto számára azonban a halállal való korai szembesülés az érettség felé vezető út meghatározó lépcsőfoka lett. Lelke mélyén felismerte a szenvedés keresztény értelmét. Úgy tekintett rá, mint egy napra, amely az érlelődést segíti. Ettől kezdve lelki élete folyamatosan elmélyült. Különösen fontosnak tartotta a tisztaság erényét. 1934. december 8-án, Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepén jegyezte fel naplójában:
„Ma reggel a szentáldozásban a Szeplőtelen Szűznek szenteltem a szívemet, hogy őrizze meg mindig tisztán és szeplőtelenül, az Ő szívéhez hasonlóan, és segítsen, hogy jó, szolgálatkész, türelmes és jólelkű legyek”.
Az érettségi után a bolognai egyetem gépészmérnöki karán folytatta tanulmányait. Szabad idejében szívesen sportolt, szerette a hegymászást, teniszezett és focizott, igazi szenvedélye azonban a kerékpározás volt. Továbbra is részt vett az Egyház életében, aktív tagja lett az Olasz Katolikus Egyetemisták Szövetségének. Tudatosan haladt előre az életszentség útján és másokat is igyekezett az evangélium szerinti életre nevelni. Mindig talált alkalmat rá, hogy meghallgasson másokat, gyakran kezdeményezett érdekes beszélgetéseket, amelyek lehetőséget nyújtottak számára az evangelizálásra. Nem volt ebben semmi erőltetett és nem akart senkit erőszakkal meggyőzni
Miután megszerezte a diplomát, a torinói Fiat vállalatnál helyezkedett el mérnökként. Közben folyt a második világháború. 1941-ben Alberto Marvelli is megkapta a behívót. Végül a katonai szolgálat alól felmentették, mivel már három testvére harcolt a fronton, elhunyt édesapjuk helyett pedig Alberto volt a családfenntartó. A háborút kezdettől elítélte, ez azonban nem jelentette azt, hogy tétlenül figyelte volna az eseményeket. Minden erejével igyekezett az emberek gondjait enyhíteni. Rendszeresen látogatta és ápolta a sebesülteket és a betegeket. Az üldözöttek számára hamis iratokat szerzett, rejtekhelyet szervezett. Nagyon sok ember köszönhette neki, hogy megmenekült az elhurcolástól. Az ő kezdeményezésére hoztak létre Riminiben egy ingyen konyhát is.
Karitatív tevékenységét a háború befejezése után is folytatta. A politikai életbe is egyre tevékenyebben bekapcsolódott. Kiváló diplomáciai érzékkel rendelkezett, ezért fiatal kora ellenére a legnehezebb feladatokkal bízták meg. A városi vezetés tagjaként azon fáradozott, hogy keresztény szellemben szolgálja a közjót. 1945-ben belépett a Kereszténydemokrata Pártba. A katolikus értelmiségen belül is vezető szerepet vállalt, Riminiben népfőiskolát szervezett. A határozott, ugyanakkor derűs és nyugodt fiatalember egyre nagyobb népszerűségre tett szert. Egész környezetében általános tisztelet és szeretet övezte.
Alberto azonban nem az emberi elismerést kereste. Jézus iránti szeretete ösztönözte mások, különösen a rászorulók és a közjó szolgálatára. Sokoldalú és fáradhatatlan tevékenységéhez az ihletet és az erőt is mély lelki életéből, különösen az eucharisztikus Jézussal való bensőséges kapcsolatából merítette.
Isten és az emberek iránti szeretettől áthatott élete tragikus gyorsasággal ért véget. 1946. október 5-én biciklivel egy választási gyűlésre tartott, amikor útközben elgázolta egy teherautó. Aznap meghalt. Mindössze 28 évet élt, de lelke megérett az örök életre. Kultusza spontán módon terjedt. Sokan már életében szentként tisztelték.
II. János Pál pápa avatta boldoggá 2004. szeptember 5-én, Loretóban.
- Boldog Jacinto Vera (1813–1881)
- Emlékek nyomában Madeirán
- A templom karzatáról zengett a beatmise
- Boldog Itala Mela (1904–1957)
- Katolikus iskolások küzdöttek a pástokon
- Helyes istenképpel rendelkezem?
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")