Szinódusi találkozót tartottak Veszprémben nemrég a Padányi Biró Márton Katolikus Iskolában. „Tavaly márciusban emlékezetes, örömteli tapasztalatot szerezhettünk az első szinódusi találkozón arról, milyen az, amikor egyházmegyénk különböző közösségeinek tagjai együtt imádkoznak, figyelnek Isten szavára, és kölcsönösen hallgatnak a Szentlélek vezetésére és a másik testvér hangjára” – idézte bevezető köszöntésében Udvardy György érsek az előzményeket, majd rámutatott: mivel a szinódus nem egy technika és nem is egy egyszeri esemény, sokkal inkább a Lélek vezetésére figyelő állandó létmód, ezért szeretnének új alkalmakat teremteni ennek egyházmegyei szinten. Megvizsgálni, hogy lehet az üdvösséget jobban szolgálni, s miként erősítheti meg ez a közösségeket.
A találkozó ezúttal a közösség, a megtérés és a misszió kérdéskörére fókuszált. Csernai Balázs pasztorális referens bevezetőjében utalt rá, hogy nemrég zajlott az európai szinódus Prágában, melynek fő témája az evangelizáció fontossága volt, mely a Veszprémi Főegyházmegye idei találkozóinak is középpontjában áll majd.
A találkozó veszprémi mottója jegyében – Őseink hite a jövő reménye – elsőként előadások hangzottak el Veszprémhez kötődő, példát adó szentekről, helytállókról. Paulics Piroska hitoktató két Árpád-házi szent asszony, Piroska és Margit tanúságtevő életét idézte fel, rámutatva: útjuk, helytállásuk példát adhat mindannyiunknak, segíthet, hogy beteljesítsük Istentől kapott hivatásainkat. Szent Piroska életéből kiemelte: bár sorozatos veszteségeket élt át sorsában, még az Egyház kettészakadását is meg kellett érnie, ám mégis kitartott hitében, sőt az általa alapított Pantokrátor kolostor (Konstantinápoly legnagyobb kolostora) területén – amely szinte ikonja volt a Szentháromságnak épületsorával – elsőként a világon egy teljes kórházat épített ki (a 12. században). Az épületegyüttes ugyanis az uralkodó család temetkezési kápolnája, monostor, aggok menhelye és ispotály is volt egyszerre. Szent Margittal kapcsolatban pedig kiemelte, hogy már gyermekként, a veszprémi domonkosoknál nevelkedve vezeklő-böjtölő, engesztelő életet élt. Látta, hogy a körülötte lévő világ, az Egyház szenved, háborúk, konfliktusok, tévtanítások pusztítanak, s küldetésének tekintette, hogy részt vállaljon Krisztus szenvedésében. Margit ma minket is hív, emelte ki, hogy meglássuk, milyen világban élünk, mi vesz minket körül, hogyan tudunk ebben krisztusiak maradni, mi az, amit tenni kell, hogy jobbá változzék a világ.
A balatonkenesei Assisi Szent Ferenc Leányai Közösség tagjai, Erzsébet és Teréz nővér a vértanúságot szenvedett munkáslány, Bódi Mária Magdolna (akinek boldoggá avatási folyamata megkezdődött) életútját idézték fel. Ő a szerény, az egyszerű szentek példaképe, aki a fűzfői gyárban, a Nitrokémiában élte meg keresztény hitvalló életét, mosolyával, közvetlenségével evangelizált környezetében. Példája felteszi a kérdést a ma embereinek: Tudunk-e örömmel és szeretettel tanúskodni Isten üzeneteiről hitetlen környezetben is? Nem feltétlen szavakkal, hanem jelenléttel, tettekkel, hogy életünk vonzza az embereket Krisztus felé.
Az előadásokat kiscsoportos beszélgetések követték a zalaegerszegi Rád Találtam dicsőítő csoport énekes, zenés közreműködésével, majd Udvardy érsek úr katekézise következett, melyben a főpásztor a plébánia, az evangelizáció és a megtérés témakörében adott tanítást. Ferenc pápát idézte bevezetőjében, aki az evangelizációról szólva kiemelte: ennek lényege tulajdonképpen az, hogy „beszélsz egy barátodnak Jézusról, mert szereted, az életed középpontja. S e feladat megjelenik közösségi, intézményi, társadalmi szinten is”. De hát hogyan kellene beszélnünk Jézusról? – vetette fel az érsek. Majd elmélkedésében kiemelte a plébániának mint evangelizáló missziós közösségnek a szerepét, az Ige szolgálatának feladatait, továbbá az evangelizáció és a megtérés, valamint az evangelizáció és a Szentírás kapcsolatának fontosságát. Minden Isten dicsőségére és Isten Szentlelke által történik, mutatott rá, akit megkaptunk a keresztséggel, a bevezető szentségekkel, bennünk van, bennünk él. Az evangelizációval kapcsolatban az volna a legfőbb feladatunk, hogy ne kössük gúzsba a Szentlelket. Egyházunk lényege a közösség, Jézus közösségre hívott meg minket. Sajnos, ma a világban egy magányosságérzésű kultúra kezdi felütni a fejét, s ezért a felelősségünk fokozott. Ahol a közösség tagjai tudnak egymásra figyelni, tervezni és alkotni, nyitottak a befogadásra, ott hatványozottan növekszik és erősödik a közösség. Fontos e téren a plébániai képviselőtestületek munkája, a katekéták, az igeliturgiát végzők szolgálata. A munkatársak felkészítése fontos, ám a hitre meghívás első lépése mindig a keresztény jelenlét a világban, amely a szeretet gesztusaival evangelizál.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")