A megtérés sohasem késő

Isten elkésett embert nem ismer. Gondoljon a jobb latorra. Haldokolva csak ennyit mondott a mellette szenvedő Jézusnak: Emlékezzél rám, ha országodba érkezel. Mi volt a válasz? Még ma velem leszel a mennyországban.

Először felsorolom, miért nehéz öregkorban új életet kezdeni. Részben azért, mert az öregember lelkivilága egész életének az összegzése. A kisgyermeket édesanyja először megtanította keresztet vetni, imádkozni; majd jött az elsőáldozás, bérmálkozás, vasárnapi szentmisék, rendszeres szentgyónás, szentáldozás. A családi életben is mindennap ott van a vallás, gyerekek nevelése. A sok-sok élmény egymásra rakódik. Nem is a tudás itt a legfontosabb, hanem a templomhoz és a szent dolgokhoz való meleg közelség.

Az öregeknél – ha csak nem beteg az agya, azaz gondolkodóképessége nem meszesedett el kórosan – a sok élmény, gondolkozás, tapasztalat nyomán a vallásos hit és élet mindig gazdagabb lesz. Minthogy egész életén keresztül egyéni módon élte meg vallásosságát, Istenhez való szeretetét, ezért soha nem lesz más ember hasonmása, hanem teljesen egyedi és különleges.

Aki őszülő fejjel szeretne vallásos életet kezdeni, mindezen élménye hiányzik. Ezért az elindulás nagyon nehéz. Akiben nincs meg az elszántság, nem is sikerül.

Viszont mi segíti abban, hogy Istenhez térjen? Ha mindezt belátja, akkor a küzdelmeket, nehézségeket biztosan vállalja. Az öregember érzi, hogy közel már a távozás. Nincs talán ember, aki ne bízna legalább egy kicsit az örök életben. Jövőnket illetőleg más vigaszunk nincs. A haldokló az utolsó szalmaszálba is kapaszkodik. A bátorító tudat pedig az, hogy Isten jó és végtelenül irgalmas.

Az ember élete végéhez közeledve mindjobban érzi, hogy a legnagyobb kérdést még nem válaszolta meg. Ennek jogát és a jó válasz lehetőségét az öregektől sem vonja meg senki. Érezzük, tudjuk, hogy életünk végpontján, tehát halálunk percében érjük el a végső beteljesülést.

Gyerekkorban első kívánság az öröm, melyhez hamarosan csatlakozik a siker szükséglete. Az érett kor elérésével az ember egyre erősebben fordul a kötelesség felé. Végül, különösképpen az élet vége felé, megjelenik bennünk a megértés vágya. Életünk filozófiai vagy vallásos értelmét, célját keressük, amellyel minden kötöttség alóli felszabadulásra törekszünk.

Mit tegyen tehát az, akiben feltámad a vágy, hogy élete értelmét Isten szeretetében találja meg, mert újjá akar születni az örök életre? Bármilyen nehéznek is látszik ez a nagy változás, beteljesülés, arra kell gondolnia, hogy magát a vágyat, elhatározást maga Isten keltette fel szívében. És Istennél semmi sem lehetetlen. Egyedül felkapaszkodni ilyen magaslatokra nem megy. Meg kell nyitni a szívét Isten irgalmas szeretete előtt, s kell egy pap vagy egy másik vallásos ember, mint lelki vezető, aki kézen fogja és elsegíti Isten országába.