Minden nap délben…

Kedves, és a maga egyszerűségében is igaz és elgondolkodtató kis anekdota – amely minden nap délben eszünkbe juthat. Hogy miről szól? A hitről, amely néha a legváratlanabb körülmények között bukkan fel, de mindig velünk van.

Egy fiatalember minden nap délben bekukkantott a templom ajtaján és pár másodperccel később már ment is tovább. Kockás inget és szakadt farmert viselt, mint a többi maga korabeli fiatal. Papírzacskóban hozta az ebédre szánt két zsömléjét. A plébános gyanakvóan kérdezte, hogy miért jött, mivel manapság már a templomban is lopnak.
– Imádkozni jövök – válaszolta a férfi.
– Imádkozni… Hogy tudsz ilyen gyorsan imádkozni?
– Hát… mindennap benézek a templomba és annyit mondok: „Jézus, Józsi vagyok!”, aztán elmegyek. Rövid imádság, az igaz, de remélem, hogy az Úr meghallgat.

Néhány nap múlva egy munkahelyi baleset következtében a fiatalembert fájdalmas törésekkel szállították kórházba. Többen voltak egy szobában. Érkezése teljesen átalakította az osztályt. Nemsokára az ő szobája lett a folyosó összes betegének találkozóhelye. Fiatalok és idősek ültek az ágya mellett és ő mindenkire rámosolygott, mindenkihez volt egy-egy kedves szava.
A plébános is eljött meglátogatni és egy nővér kíséretében odament a fiatalember ágyához.
– Azt mondták, hogy nagyon össze vagy törve, mégis vigaszt nyújtasz a többiek számára. Hogy vagy képes erre?
– Annak az embernek köszönhetem ezt, aki minden nap délben eljön hozzám.
Az ápolónő félbeszakította:
– De hisz délben soha nem jön senki!
– Ó, dehogyisnem. Mindennap eljön, benéz az ajtón és azt mondja: „Józsi, Jézus vagyok!” – és elmegy.