Kezdőlap Hírek Történelmi vetélkedőnk döntője a Lakiteleki Népfőiskolán

Történelmi vetélkedőnk döntője a Lakiteleki Népfőiskolán

A Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Keresztény Élet szerkesztősége, a Nemzeti Művelődési Intézet és a Lakiteleki Eötvös Iskola idén huszonhatodik alkalommal hirdetett történelmi versenyt általános iskolások és középiskolások számára. Petőfi születésének 200. évfordulójára készülve a reformkor történelme, művelődéstörténete, tudománytörténete, valamint a költő életútja és művészi pályafutása köré csoportosítottuk a feladatokat. A Keresztény Életben január végétől kéthetente jelentek meg az írásbeli fordulók feladatai. Az általános iskolások elődöntőjére, döntőjére március 16–17-én, a középiskolásokéra pedig március 17–18-án került sor a Népfőiskolán.

A verseny zsűrijének elnöke Marjanucz László, a Szegedi Egyetem profeszszora, tagjai Péterné Fehér Mária, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára főlevéltárosa, Harmatos Áronné iskolaigazgató asszony, Olajosné Kádár Ilona munkaközösség-vezető tanárnő, Hévizi Róbert, a Nemzeti Művelődési Intézet partnerségi központvezetője és Dr. Nyári Gábor, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet ügyvezető igazgatója voltak. A játékot vezette, a feladatokat összeállította Olajos István, a Lakiteleki Eötvös Iskola igazgatója.

Nagyon örülünk annak, hogy idén családi csapat is indult versenyünkön. Az általános iskolás kategória második helyén a budapesti Habány család gyermekei végeztek.

A döntők napján a megnyitók alkalmával Szőke Ferenc karnagy úr vezetésével nagy sikerrel lépett fel a Lakiteleki Eötvös Iskola fúvószenekara.

Az általános iskolások között első helyezett lett a bicskei Szent László Általános Iskola „Vándorszínészek” csapata, melynek tagjai Éhmann Anna Vilma, Kihári Zalán, Kihári Kende voltak. Felkészítő tanáruk Madarász Katalin. Második helyen holtversenyben a Habány családi trió és a gödöllői premontrei iskolaközpont „Retttentő töri” csapatának tagjai végeztek. Előbbieket az édesanya, Dr. Habány Leventéné, Dr. Oroszi Zsuzsanna, utóbbiakat Szabóné Kozma Györgyi tanárnő segítette. Harmadik helyezett a Bokodi Általános Iskola „Bokodi trikolor” csapata lett Bácsbokodról, akik Sági Zsuzsanna tanárnő irányításával készültek a versenyre.

A középiskolások versenyét a budapesti „Anyám tyúkjai” nevű csapat nyerte. Göblyös Zita, Göblyös Cecília és Lak Réka más-más középiskolákba járnak. Esztendőkkel ezelőtt, általános iskolásként már itt voltak versenyünkön. A barátság megmaradt közöttük, s most ismét együtt indultak neki a megmérettetésnek, és kiváló eredményt értek el. Felkészítő tanáruk Merle Tamás volt. Második helyen a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium „Felhők ciklus” csapata, harmadik helyen szintén a szentimrés „Vörös rózsák” csapat végzett. Mindkét csapat felkészítő tanára Dr. Kovács Őrs.

A vetélkedő résztvevői értékes könyvcsomagokkal gazdagodtak a Népfőiskola Alapítvány, a Nemzeti Művelődési Intézet és iskolai alapítványunk jóvoltából. A legjobbak számára Dr. Nyári Gábor dedikálta Teleki Pál miniszterelnökről szóló könyvét. Az elődöntő és a döntő helyszínének, technikai feltételeinek biztosításáért, a jutalomkönyvekért hálás köszönetünk a Népfőiskola Alapítványnak és minden támogatónknak.