„Ha bánat ér, menj a szentségház elé, és mondj el mindent a Jóistennek!” – tanácsolta nővértársainak Szűz Mária útmutatását követve az egyszerű francia apáca, Labouré Szent Katalin, akit elsősorban a csodás érem szentjeként tisztel az Egyház.
Labouré Szent Katalin 1806. május 2-án született a burgundiai Fain-lés-Moutiers településen, tizenegy gyermekes egyszerű parasztcsaládban, kilencedikként. Gyermekkorától munkával és imádsággal töltötte napjait. Iskolába soha nem járt. Szabad idejében legszívesebben a templomban imádkozott. Kilenc éves volt, amikor édesanyja meghalt. Nővére ebben az időben lépett be az irgalmas nővérek rendjébe. Katalin is fiatal korától vágyott a szerzetesi életre. Tizennyolc éves korától többször megjelent álmában Páli Szent Vince, az irgalmas nővérek rendjének alapítója. Egy alkalommal azt mondta neki:
„A Jóistennek terve van veled. Ne felejtsd ezt el!”.
Egyelőre azonban nem hagyhatta el családját, akiknek szükségük volt a segítségére. A háztartási munkák mellett két fiatalabb testvérének nevelése is rá hárult. Katalin természetes egyszerűségével elfogadta helyzetét, és szeretettel végezte hétköznapi feladatait. Szíve mélyén azonban bízott benne, hogy egyszer egészen Istennek szentelheti életét.
24 éves volt, amikor végül beléphetett az irgalmas nővérek rendjébe. A jelöltidő elvégzése után, 1830 áprilisában kezdte el a noviciátust a rend párizsi házában, a jelenései óta jól ismert Rue du Bac-on. Már ebben az időben rendkívüli misztikus kegyelmekben részesült. Többször is látta Jézust az Oltáriszentségben. Legismertebb látomásai az ún. „csodás érem” tiszteletének elterjedésével váltak ismertté.
1830. július 18-ról 19-re virradó éjszaka jelent meg először a Szűzanya a Rue du Bac-i kolostor kápolnájában az egyszerű novíciának. Zűrzavaros idők voltak ezek Franciaországban. Néhány nappal a jelenés után tört ki a királyi uralmat megdöntő júliusi forradalom, az emberek egyre inkább eltávolodtak Istentől, az erkölcsi törvényeket semmibe vették. A Szűzanya a látomásban előre jelezte a Franciaországra váró csapásokat, amelyek bűnei miatt érik a népet. Katalint is felkészítette a rá váró szenvedésekre, és arra buzdította, hogy bánatában mindig az oltár előtt keressen vigaszt, menedéket. Kérte, hogy imádkozzon, és engesztelje Istent a bűnökért. Katalinnak emellett gyóntatóján keresztül nővértársait és elöljáróit is fel kellett szólítania a renden belüli visszaélések megszüntetésére, a szabályok iránti nagyobb hűségre.
Néhány hónappal később, 1830. november 27-én Mária ismét megjelent Katalinnak, miközben csendes szentségimádást végzett a kápolnában. A szentély felől egyszerre mintha selyemruha lágy suhogását hallotta volna. Amikor felnézett, meglátta a Szűzanyát, fenséges, leírhatatlan szépségű nőként. Mária egy félgömbön állt, lábával eltiporva a gonoszt jelképező kígyót. Testét hófehér fátyol borította. Tekintetét az égre emelte, kezében egy aranygömböt tartott, mintha fel akarná ajánlani Istennek. „A gömb, amelyet látsz – mondta a látnoknak –, az egész világot jelképezi, de Franciaországot és minden embert külön-külön is”. Kis idő múltán a kép megváltozott. Mária kezéből eltűnt a gömb, karjait szélesre tárva állt, miközben az ujjain ragyogó drágakövekből fénycsóvák áradtak. A kövekből sugárzó fényről ezt mondta: „Ezek azoknak a kegyelmeknek jelképei, amelyeket kiárasztok mindazokra, akik közbenjárásomat kérik”. A Szent Szűz alakja körül ezután ez a felirat jelent meg: „Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekszünk!” Szíve mélyén Katalin hallotta a Szűzanya megbízását: „Veress érmét e kép mintájára! Mindaz, aki az érmet hordja, nagy kegyelmekben részesül.” Katalin előtt ezután megjelent az érme másik oldala is: egy nagy M betű, Mária monogramja, felette kereszttel. Alatta két szív, Jézus tövissel koronázott szíve, és Mária szíve, amelyet tőr járt át. Az egész képet tizenkét csillagból álló korona keretezte.
Katalin gyóntatója kezdetben kételkedve fogadta a látomást. A párizsi érsek támogatásával 1832-ben mégis kibocsátották az első 2000 érmet, amelynek terjedését rendkívüli csodák és megtérések kísérték. Hamarosan ismertté vált egész Európában. A hívő nép kezdettől „csodás éremnek” nevezte.
Katalin a látomás után még negyvenhat évig élt Párizs külvárosában. Látomásai és a rendkívüli kegyelmek ellenére élete végéig szerény, ismeretlen szerzetesnő maradt az irgalmas nővérek rendjében. Az alázatosság és egyszerűség mintaképeként látta el mindennapi feladatait: gondozta a betegeket, az öregeket és a gyerekeket, ebédet osztott, takarított.
Szabad idejét az imádság töltötte ki. Legszívesebben a tabernákulum előtt imádkozott. Az eucharisztikus Jézus elé vitte minden örömét és bánatát, és másokat is erre buzdított.
Jelenéseiről, rendkívüli természetfölötti tapasztalatairól gyóntatóin kívül senki sem tudott. Csak halála után fedezték fel, mint a XIX. század egyik legkiemelkedőbb misztikus szentjét. 1876. december 31-én halt meg. Épen maradt testét az irgalmas nővérek párizsi anyaházában helyezték örök nyugalomra. 1947-ben avatta szentté XII. Piusz pápa.
- Bűn, ha nem tudom elfogadni az ökumenizmust?
- A magyar keresztény kultúra háza
- Szent Vincenzo Grossi (1845–1917)
- Bűn, ha reformátusként katolikus misére járok?
- Végső búcsú Kozma Imre atyától
- A pápa a visszaélésekről: Vigaszt és segítséget kell nyújtanunk
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút
Labouré Szent Katalin (1806–1876)